Immáron 36 éve a motorozás történetének állócsillaga az Africa Twin, melynek tervezői 2024-re teljesen átdolgozták a modellt, mi több, egy olyan változatot dobtak piacra, amire még nem volt példa az utóbbi évtizedekben…
Miután a legendás NXR750 diadalmaskodott a Dakar-ralin, logikus ötletnek tűnt elkészíteni a brutális versenygép közúti változatát. Ez lett az XRV650, vagy az RD 03, ahogy a modellkódokban otthonosan mozgó rajongók nevezik. Két éven át forgalmazták a típust, majd jött a nagyobb, 750-es kivitel, mely olyan sikeres lett, hogy a motoros világban szinte egyedülálló módon 14 éven át (!) gyártották kisebb módosításokkal.

Az volt az eltökélt célunk, hogy az NXR köszönjön vissza a motorosra, amikor meglátja a saját, 650-es Africáját. Ezt szolgálja a hűtő- és a fényszóróvédő, a strapabíró kipufogó, no meg a jellegzetes HRC-fényezés, melynek színei egyfajta védjegyként kapcsolódnak a modellhez. Indokolt is volt ez a színválasztás, elvégre az XRV650 is a HRC üzemében készült, sőt a technikája is a versenymotorokat idézte
– mesélte anno Tomonon Mogi főtervező a motorról.
Ez persze azzal járt, hogy váratlan kihívásokat kellett megoldanunk. Az egyik ilyen az volt, hogy a mélyre nyúló, szokatlan formájú üzemanyagtartály miatt csak nagy teljesítményű üzemanyagszivattyúval juthatott el a benzin a karburátorokba, és a tank kialakítása is sok megoldandó feladatot rejtett
– tette hozzá.

Ezt követte az RD 04, vagyis az XRV750, mely 742 köbcentis motorjával már 62 lóerős volt 62,7 Nm mellett. Tegyük hozzá, hogy az igazi rajongóknak továbbra is a 650-es a mérce, hiszen az utódja a legenda szerint már nem a HRC-nél készült, és hiába volt csaknem 10%-kal erősebb a 650-nél, ezzel együtt több mint 20 kilót „hízott”, azaz sokkal inkább volt túraenduró, mintsem terepmotor.
Így készülnek az Africa Twinek
Honda CRF1000L Africa Twin: egy új korszak kezdete
Hosszú-hosszú várakozás után 2015 végén mutatták be az új Africa Twint, mely már a CRF450L hengereire épült, és miként az vártuk, hagyományos és duplakuplungos váltóval is elérhető volt.

Hiányosságként csak a kissé szerény elektronikai csomag volt említhető, ezért két év után máris nyugdíjazták az első változatot, és a 3 új üzemmóddal, motorfékszabályozóval (!) és még tágabb határok között állatható kipörgésgátlóval (HSTC) érkezett a második kiadás, melyből már elérhető volt a nagyobb szélvédelmű, kényelmesebb Africa Twin Adventure Sports modell is:

Meglepetésre ez is csak két évig maradt a kínálatban, és 2020-ban máris egy újabb, továbbfejlesztett Africa Twin és Africa Twin Adventure Sports pózolt a standokon. Az egyik legfontosabb újítás, hogy a 998 köbcentis sorkettes helyett nagyobb, 1084-es egység került a jellegzetes vázba, mely a korábbi 95 helyett már 102 lóerős volt 105 Nm-es legnagyobb forgatónyomaték mellett. Olyan újdonságok jelentek meg a motoron, mint például a hattengelyes IMU – ami még soha nem volt a Honda terepmotorjaiban –, de mondhatnánk a TFT-érintőképernyőt is, valamint az új üzemmódokat is.
Hogyan került 19-es első kerék az Africa Twin Adventure Sportsba?
Tavaly nyáron Paul Nowers, a márka marketingigazgatója azt kérdezte tőlem az írországi Honda-menetpróbán, hogy „László, Te mint CRF1000-tulajdonos, mit gondolsz: miként lehetne még tökéletesebb az Africa Twin?”
A két új, 2024-es Africa Twin
Azt mondtam, hogy a tökéletes Africa nekem (legalább) 10 kilóval könnyebb, vagyis az első lépés a súlycsökkentés, amit a kipufogó és a kerekek továbbfejlesztésével, valamint az aksi lecserélésével lehetne legkönnyebben elérni, illetve egy 19-es első kerék, hiszen az két problémát oldana meg egy csapásra.

Szavak nélkül is sejtettem a homlokközépig felugró szemöldökéből, hogy kíváncsi a két vélt vagy valós problémára…
– Először is az átlagemberek 180 centi alattiak szerte Európában, és nekik megálláskor bizony számít az a 2,5 centi is, amennyivel közelebb vannak a talajhoz a 2 collal kisebb első kerék miatt, másrészt a túramotorosok szinte csak aszfalton használják Africájukat, ahová alkalmasabb lenne a kisebb kerék. Mi több, ha „terepeznek”, akkor is olyan földutakon, tópartokon stb. verik fel a port, ahol mindegy, hogy 19-es vagy 21-es az elsőt fog közre a villa.

Sejtelmes mosolya – nekem – arra utalt, érti, mire gondolok, de fél évvel később kiderült, hogy más volt a vigyor oka. Akkor ugyanis már készen állt a gyárban az új, 2024-es Africa Twin Adventure Sports, amit már eleve 19-es első kerékkel terveztek (!), mégpedig hasonló okok miatt, mint amiről ott a parkolóban beszélgettünk Írország egyik legszebb pontján, Cahir közelében.
Két felejthetetlen napot töltöttünk Írországban az Africa Twin és az X-ADV nyergében
Így jutottunk el a 650-es ős-Africától az 2024-es CRF-ig, melyben ráadásul nem csak a kisebb, 19-es első kerék jelent újdonságot, hiszen 7%-kal 12 Nm-re nőtt a legnagyobb forgatónyomatéka, és elképesztően gazdag felszereltségű lett az új Africa Twin Adventure Sports: még a Showa EERA okosfelfüggesztésért sem kell felárat fizetni a leendő tulajdonosnak. Ezen túlmenően a LED-kanyarfényszóró, a nappali menetfény, az USB csatlakozó és az Android Auto®, illetve Apple CarPlay® alkalmazással megspékelt TFT-műszeregység is alapáras.

Akinek ez is kevés lenne, az Urban, a Rally, a Travel és az Adventure csomaggal fokozhatja a motor védelmét, megjelenését vagy túraképességét.
CRF1100L Africa Twin: tovább a hagyományok útján
Eközben az új CRF1100L Africa Twin megmaradt valódi endurónak, azaz továbbra is 21-es első keréken fut, de ugyanúgy megkapta a nyomatékosabb erőforrást, mint névrokona. Mi több, korábbi évekkel ellentétben már az alapmodell is kapható Showa EERA futóművel Africa Twin ES néven. Ennél az első-hátsó felfüggesztésnél a csillapítás mértéke és a hátsó rugó előfeszítése is elektronikusan szabályozható, így akár menet közben is módosítható a rugóstagok működése, ha terepről aszfaltútra hajtasz fel vagy fordítva. A kifinomult futóművel ellentétben alapáras a hattengelyes helyzetérzékelő, a kanyar-ABS, a testvérmodellben megismert, továbbfejlesztett műszeregység, miként a sebességtartó automatika (tempomat) is.

Jobban megismernéd a 2024-es Africa Twint és Africa Twin Adventure Sports-ot? A linkekre kattintva további műszaki részletekről, érdekeségekről olvashatsz, sőt a legendás típus legújabb sarjai már élőben is megtekinthetőek a hazai forgalmazóknál.