Rajtautomatika az A1-es motorban? Kipróbáltuk az első hazai NIU RQi Sportot

Rajtautomatika az A1-es motorban? Kipróbáltuk az első hazai NIU RQi Sportot

              - Címkék |Kiemelt cikk, Tesztek

Négy éve láthattuk először az RQi prototípusát, és azóta vártuk a pillanatot, hogy kipróbáljuk. Néhány nappal ezelőtt megérkezett Magyarországra a motor, és elsőként tesztelhettük a modell végleges, szériaérett változatát.

Tagadhatatlan, hogy az elektromos motorok hatótávja egyelőre kevés a hosszú túrákhoz, viszont a jelenleg egy töltéssel elérhető 100-110 kilométer messze több, mint amennyit az átlagos pilóta a nyeregben tölt egy-egy hétköznap. Hogy mennyire nyűg vagy sem éjszaka, otthon megtölteni a napközben lemerült aksikat, arról sokat elárul, hogy a telefont, laptopot és más hordozható eszközeinket jelenleg is így használjuk. Lássuk be, csak megszokás kérdése, hogy este még elmegy az ember a benzinkútra, hogy ne reggel kelljen időt töltenie a tankolással, vagy hazaérve bedugja a konnektorba a töltőt, és amíg alszik, a járgány „megtankolja magát.”

A menetkész tömeg 186 kg. Igazán nem sok egy elektromos géptől, főleg, hogy ebből 25 kilót tesz ki az akkumulátor

Az RQi jellemző felhasználása is ehhez igazodik: hét órára van szüksége a feltöltéshez – ha valóban teljesen lemerült az aksi –, és 110 kilométert tehet meg két konnektor között. Ez alapján azoknak készült, akik elsősorban városi, elővárosi közlekedésre keresnek megoldást, de néha kimerészkednének autóútra, autópályára is, és nem szeretnék 100 km/óra alatti utazósebességgel feltartani az autókat. Az új NIU végsebessége ugyanis 110 km/óra, és a márka többi modelljénél megszokhattuk, hogy ez valós adat – óra szerint rendre túlszárnyalja a gyári értéket.

Nagymotoros értékek az új NIU RQi-ban

Többször hallottuk már bírálatként az elektromos két- és négykerekűekkel szemben, hogy nem a vágykeltő formatervükről híresek, és akkor még finoman fogalmaztunk. Nos, az RQi-nak nincs takargatnivalója, hiszen a neoretró stílusú fényszóróval, a sajátos formájú, lépcsős nyereggel és a kétszínű burkolattal kimondottan jól fest élőben.

Meglepően szép kidolgozásúak és pontos illesztésűek az alkatrészek, látszik, hogy prémium modellként tekint rá a gyártó

Persze szépsége nem csak az íves burkolatokból fakad, elvégre a masszív, fordított első teleszkóppár és az ívelt lengővilla is látványos részlet, akárcsak a Brembo radiálisan rögzített, négydugattyús féknyerge, és utóbbi igazi szenzáció az A1-es mezőnyben. Mivel a villanymotor fékezésre is használható, általában a hasonló benzineseknél kisebb tárcsákat és egyszerűbb felépítésű nyergeket látunk az e-motorokon, de ez a szett megállná a helyét a 4-500 köbcentis modelleken is.

Reméljük, a többi gyártó is követi a NIU példáját, és egyre több hangtalan vason láthatunk ilyen minőségű futóművet, valamint fékrendszert, mint az RQi-n

Igazi nagymotor benyomását kelti az RQi, és ráülve is ez az első benyomás. Mivel az akkumulátor felett egy tárolórekeszt alakítottak ki, viszonylag széles terpeszben ül a vezető, viszont hátsó doboz és hátizsák nélkül is magával viheti a legfontosabb holmijait. Olyan nagy és gazdagon párnázott a nyereg, különösen az utas helye, hogy kényelmetlenség fel sem merülhet – túragépeknek is becsületére válna a jókora priccs. Akárhová nyúlok, pontos illesztések, szépen, magabiztosan nyíló fedelek, pontosan kidolgozott alkatrészek fogadnak, rendkívüli minőségérzetet sugároz az RQi.

Ezen a nyergen garantáltan nem panaszkodik majd kényelemre a vezető és utasa. Igen, az ott egy beépített hátsó kamera, és – az elsővel együtt – természetesen alapáras

Ráadásul nemcsak megjelenésében „felnőtt” az RQi, ugyanis a forgatónyomatéka, gyorsulása a sokkal nagyobb, A2-es modelleket idézi. Vicces, hogy alapáras a „Launch Control” is, amit arra használhatsz, hogy a lámpánál meglepd a melléd felsorakozó autósokat, motorosokat. Aktiválás után elég behúzni a fékkart, teljes gázt adni, és amint kiengeded a féket, nyomban kilő a NIU. Mellesleg ez a funkció visszagurulás-gátlóként is működik, szóval nemcsak a lámpánál, hanem a garázsfelhajtón megállva is hasznát veheted. Jóllehet, csak egy hosszabb, lezárt útszakaszon volt alkalmam kipróbálni a még hazai rendszámra váró RQi-t, és ezért nem is volt megtöltve, 35%-os aksival is meggyőző volt a gyorsulás, holott ilyenkor már rendre veszítenek csúcsteljesítményükből az elektromos motorok. Álló helyzetből nem egészen három másodperc alatt éri el az 50 km/órás sebességet, ami a 300-as benzinesek és az izmosabb autók szintje. Mindehhez az energiát nagyméretű, összesen 5,2 kWh-s kapacitású dupla akkumulátorból nyeri az RQi, míg a dinamikáért a 7,5 kW-os teljesítményű villanymotor felel.

Logikus elrendezésű, „szellős” a műszeregység, mely természetesen okostelefonnal társítható

Köztudott, hogy az elektromosok gyorsulása kiemelkedő, így ez nem is volt meglepetés, viszont a felfüggesztés és a fékrendszer annál inkább. Ha vakteszten ráülne valaki, csak a kipufogóhang és -füst hiánya emlékeztetné rá, hogy ez a 125-ös négyütemű vasak elektromos ellenfele. A masszív váz a több mint 145 centis tengelytávval és az állítható első-hátsó futóművel valódi nagymotoros érzést nyújt, és mint említettem, a fékrendszer messze jobb és erősebb, mint amit megszokhattunk a géposztályban. Nyújtott íveken is magabiztosan fut az RQi, a kanyarban felbukkanó úthibák sem táncoltatták meg, és csupán a legszűkebb, 2-3 méteres fordulókhoz túl szerény kormányelfordítási szög nem tetszett a rövid próba során. Mondjuk ez csak annak hátrány, aki valaha megfordult a motorral ekkora körben, ugyanis ilyen szigorú feladat még a vizsgán sincs…

Külön dicséret jár a NIU-nak – és a tervezőknek – a Pirelli Diablo Rosso gumikért

Első-hátsó kamera, TFT-kijelző és kulcsnélküli indítás alapáron

Bámulatosan gazdag az új NIU felszereltsége, és olyan hasznos kiegészítők találhatóak rajta, ami a lényegesen nagyobb és drágább típusok sajátja. Arról nem beszélve, hogy 17-es Pirelli Diablo Rosso (!) gumikat szerelnek az RQi-ra: lássuk be, ez korántsem megszokott minőség és árszint az A1-es motorokon. Érdekes részlet az első-hátsó beépített kamera, tekintve, hogy soha többé nem kell a sisakra vagy a fejidomra rögzíteni a kamerádat, és az a veszély sem áll fenn, hogy pont akkor merül le a GoPro, amikor nagy szükséged lenne a felvételre.

Semmin nem spóroltak: alapáras a blokkolás- és a kipörgésgátló, a Bluetooth- és NFC-kapcsolatra képes színes TFT-műszeregység, a hasznos NIU gyári alkalmazás, a lopásgátló és a nyomkövető, az első-hátsó fedélzeti kamera, valamint a LED-világítás

Mivel prémium minőségű és sok tekintetben egyedülálló modellről van szó, az ára is ezt tükrözi. Egészen pontosan 3 499 995 forintot kérnek az új NIU-ért – amiből ezúttal is visszaigényelhetik az arra alkalmas vállalkozások az ÁFA-t –, és ezért egy látványos, élvezetes vasat kap a vásárló. Ezzel szinte ellenfél nélküli a piacon, elvégre az olcsóbb, elektromos kihívók rendre szerényebb felfüggesztésre, fékrendszerre épülnek és jóval kisebb az aksikapacitásuk, az ennél nagyobb elektromosok pedig messze drágábbak. Az A1-es benzinesekkel nincs értelme összevetni, hiszen azok közül egy sem veheti fel a versenyt gyorsulásban, dinamikában a NIU-val, és (valós) végsebességük is rendre alacsonyabb.

Kulcs a zsebben, egy gombnyomás, és máris indulhatsz

Ez tehát egy legális kiskapu azoknak, akik A1-es – vagy autóból átülve – A1B-s jogosítvánnyal motoroznának, de nem tartják elég gyorsnak a benzines 125-ösöket a legfeljebb 10-11 kW-os csúcsteljesítménnyel, és valami jobbra, erősebbre vágynak. Erre tökéletes választás az RQi, és hogy milyen hatótávot tud a gyakorlatban, annak hamarosan utánajárunk egy részletes, többnapos tesztben.

Barátságban a természettel: az elektromos kétkerekű gyártása és üzemeltetése sem hagy túl nagy ökolábnyomot, de a környezetbarát működés nem jelenti azt, hogy emiatt le kéne mondanod az élvezetes motorozásról

Műszaki adatok – NIU RQi Sport

Erőforrás: NIU középmotor
Teljesítmény: 7,5 kW
Akkumulátor kapacitása: 5,2 kWh (2 x 72 V/36 A)
Töltési idő: 4 óra egy/7 óra mindkét akkumulátor töltése esetén
Hatótávolság: 105 km
Csúcssebesség: 110 km/h
Fékrendszer: 300 mm-es átmérőjű első tárcsa négydugattyús, radiálisan rögzített féknyereggel/240 mm-es tárcsa
Menetkész tömeg: 186 kg
Tengelytáv: 1455 mm
Hossz: 2080 mm
Szélesség: 835 mm
Magasság: 1108 mm
Szállítható személyek száma: 2
Abroncsok: 110/70-17/140/70-17
Ülésmagasság: 825 mm

Forgalmazó: ADVESmoto