Az új márka első motorjai Magyarországon

Az új márka első motorjai Magyarországon

              - Címkék |Kiemelt cikk

Néhány napja írtunk az új márka, az Ultraviolette hazai megjelenéséről és budapesti régiós központjáról, most pedig jöjjön a lényeg: milyen motorok érkeznek az indiai vállalattól?

Az Ultraviolette története éppen tíz évvel ezelőtt, 2016-ban indult, amikor a két ötletgazda, Narayan Subramaniam és Niraj Rajmohan azon kezdett dolgozni, hogy környezetbarát, egyben dinamikus elektromos motort fejlesszen ki, amely napi több száz kilométeres utakra is alkalmas. Munkájukat siker koronázta, ugyanis több meglepően kedvező árú és nagy aksikapacitású modellel rukkoltak elő, és ezek idén már 19 európai országban elérhetőek. Ráadásul a „nagy akkumulátorkapacitás és hatótáv” ezúttal nem egy túlzó marketinganyag része, mivel a géposztályban jellemző, 3,5-5 kWh-s akkuk helyett az Ultraviolette-ben 10,3 kWh-s telep felel az energiaellátásért, míg a hatótáv a WMTC-teszt alapján meghaladja a 230 kilométert.

Ultraviolette MACH 2 és superstreet Elektrorider – Hegylakók Motoros Magazin -102
Az Ultraviolette újdonságai

Jelenleg Magyarországon a 10 kWh-nál nagyobb akkuval felszerelt modellek rendre 5-6 millió forintba kerülnek, ezért is különleges az Ultraviolette, hiszen a F77 MACH 2 bevezető ára 3,5 millió forint, míg a SuperStreet mindössze százezer forinttal kerül többe. Lássuk, mit tudnak a márka újdonságai!

F77 MACH 2 és SuperStreet – új modellek az Ultraviolette-től

A hagyományos géppel közlekedőknek talán nem sokat mond önmagában a 10,3 kWh-s érték, ezért inkább azzal kezdem, hogy mire elég ennyi energia egy elektromos kétkerekűben. Napjaink nagyobb csupaszmotorjai az átlagos, 5 kWh-s teleppel 90-110 kilométeres hatótávra képesek, így a kétszer nagyobb Ultraviolette-akkuval reális a kétszáz kilométeres érték.

Ultraviolette MACH 2 és superstreet Elektrorider – Hegylakók Motoros Magazin -101
A rázókő nem csak látványos háttér: a 100 Nm-es forgatónyomatékkal és a fordított villára épülő futóművel amatőr pályanapon is megállja a helyét a modell

Ha csak városon kívül, nagy sebességgel, sok intenzív gyorsítással használnád, 130-150 kilométerrel számolhatsz, és ezúttal mindkét jelző helytálló, hiszen sebesség és gyorsulás terén is kiemelkedő az F77. Mivel a forgatónyomatéka a 900-as sornégyesekével vetekszik, kereken 100 Nm, állóhelyzetből 7,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, a végsebessége pedig 155 km/óra. Ez alapján ha leugranál a Balatonra, simán megteheted, akár autópályán is, és napközben kényelmesen fel is töltődik az akku – hagyományos konnektorról 2,5 óráig tart a 20 és 80% közötti töltés.

Milyen jogosítvánnyal vezethető a MACH 2 és a SuperStreet?

Noha a csúcsteljesítmény az A2 kategória felső határát feszegeti, kereken 30 kW, a sajátos mérési módszernek köszönhetően elég hozzá az A1-es vagy – autóból átülőknek – az A1B-s jogosítvány is. Erre azért van lehetőség, mert az ENSZ-EGB 85 mérési szabvány alapján a 30 percen át, folyamatosan leadott névleges teljesítmény 11 kW alatti, így ugyanolyan szabályok vonatkoznak rá, mint a lényegesen gyengébb és lassabb 125-ösökre. Azaz számtalan uniós országban nem szükséges hozzá motorjogosítvány, a vételár ÁFA-ja visszaigényelhető a vállalkozásoknak és már 16 éves kortól vezethető a modell. Ehhez igazodik a kialakítása, üléshelyzete és mérete is, elvégre a nyeregmagasság mindössze 800 milliméter, azaz átlag alatti testmagassággal is könnyen kezelhető, míg tömege a nagyméretű akku dacára csak 207 kiló menetkészen.

Ultraviolette MACH 2 és superstreet Elektrorider – Hegylakók Motoros Magazin -105
Bár nagy hatótávú és kimondottan dinamikus a SuperStreet, már 16 éves kortól, A1-gyel vezethető

Természetesen ilyen gyorsuláshoz és sebességhez komoly futóműre, valamint fékrendszerre van szükség, ezért állítható, fordított teleszkóppár felel az úttartásért, az első keréken 320-as tárcsát és négydugattyús, radiálisan rögzített féknyerget találunk, illetve Bosch blokkolásgátló felügyeli a biztonságos lassítást. Ilyen tekintetben nincs különbség a MACH 2 és a SuperStreet között, ugyanis a legfontosabb eltérés az üléshelyzet. Előbbin lényegesen alacsonyabban és a pilótától távolabb rögzített a kormány, azaz a sportos testtartásban vezetheted, míg a SuperStreetre inkább a kényelmes nakedek üléspozíciója jellemző.

Ultraviolette MACH 2 és superstreet Elektrorider – Hegylakók Motoros Magazin -104
A két új modell hamarosan Magyarországon is élőben megcsodálható lesz az Elektroridernél

Ha ez nem lenne elég meggyőző, az előírtnál jóval hosszabb, ötéves/100 000 km-es garanciát vállal a gyártó a modellre, ezzel is bizonyítva, hogy az Ultraviolette nem csak egy elektromos motor a sok közül. Az adatok alapján teljesítményben, hatótávban és megbízhatóságban is a prémium osztályt erősíti, annak ellenére, hogy lényegesen kedvezőbb árú a kihívóknál.

Ultraviolette MACH 2 és SuperStreet – műszaki adatok és felszereltség

Erőforrás és menetteljesítmény: a gyorsulásról állandómágneses villanymotor gondoskodik 30 kW-os csúcsteljesítménnyel. Az ECE R85 szabvány szerinti névleges teljesítménye 9,5 kW 3000-es percenkénti fordulaton, míg maximális forgatónyomatéka 100 Nm. Gyorsulás: 0-60 km/óra: 2,8 másodperc, 0-100 km/óra: 7,7 másodperc. Végsebesség: 155 km/h

Hatótáv, akkumulátor és töltés: az energiaellátást egy 10,3 kWh kapacitású SRB10 lítiumion akkumulátor biztosítja. A gyári adatok szerint a WMTC-hatótávolság városi használatban 231 km, míg országúton vagy autópályán 143 km. Az akkumulátor működését BMS-felügyelet szabályozza, amely ötlépcsős (mechanikai, termikus, elektromos, elektronikus, szoftveres) biztonsági védelemmel óvja a technikát. A töltés IEC 62196-6 szabványú csatlakozón keresztül történik, és 20-ról 80 százalékra 2,5 óra alatt tölthető fel.

Üzemmódok és visszatáplálás: Glide, Combat és Ballistic üzemmód, 10 fokozatban állítható, regeneratív fékezés

Váz, futómű és fékek: a konstrukció alapját acélváz adja alumínium segédvázzal kiegészítve. Elöl 41 mm-es fordított teleszkópok dolgoznak, amelyeknél a rugó-előfeszítés állítható, hátul pedig központi rugóstag, szintén állítható rugó-előfeszítéssel. Elöl 320 mm-es átmérőjű tárcsa lassítja a motort négydugattyús, radiálisan rögzített féknyereggel, míg hátul 230-as tárcsa egydugattyús, úszóágyazású nyereggel. Blokkolásgátló: kétcsatornás, Bosch. Abroncsméret: 110/70-R17, 150/60-R17

Méretek: tengelytáv: 1340 mm, ülésmagasság: 800 mm, szabad hasmagasság: 160 mm, menetkész tömeg: 207 kg

Elektronikai felszereltség: négy fokozatban állítható kipörgésgátló, Hill Hold rendszer, azaz visszagurulás-gátló, Dynamic Stability Control (D.S.C.), állítható intenzitású regeneratív fékezés, TPMS (guminyomás-ellenőrző rendszer), parkolási asszisztens/gyalogos üzemmód, beállítható töltöttségszabályozás, LED-világítás, 5 colos, színes TFT-érintőkijelző, LTE-kapcsolat beépített eSIM-mel, GPS- és GLONASS-helymeghatározás, okosfunkciók és biztonsági rendszerek, Violette AI-rendszer, Delta Watch járműfelügyeleti és riasztási rendszer, amely lopás és rongálás ellen nyújt védelmet, Lockdown biztonsági mód, amely teljesen zárolja a motorkerékpárt, veszélyes közlekedési helyzetre figyelmeztető rendszer, automatikus segélyhívó funkció, Daily Ride Analytics adatgyűjtő és kiértékelő rendszer

Jótállás: a gyártó a hajtásláncra és az akkumulátorra 5 év vagy 100 000 kilométer jótállást vállal.