Ezért nem érdemes készpénznek venni a Facebook-oldalakon vagy külföldi forrásokban talált infókat.
Hasznos(nak tűnő) összeállítás jelent meg nemrég a német TourenFahrer oldalon arról, hogy Európa egyes országaiban miként és milyen összegű útdíjat kell fizetni a motorosoknak az autópálya-használatért. A legtöbb adat és link stimmelt is, ám Magyarországra azt írta:
az országban díjmentesen használhatóak a gyorsforgalmi utak motorkerékpárral.
Szerettük volna elkerülni, hogy az idelátogató motorosok rossz szájízzel távozzanak, hiszen ha nem vesznek „matricát,” akkor a hazai bírságnál is jóval magasabb összeget, átszámítva nagyjából 50 000 forintot kell kicsengetniük utólag, miként arról korábban már beszámoltunk egy konkrét eset kapcsán.
Írtunk a lapnak, és reméljük, hogy mielőbb javítják a táblázatot, egyszersmind átnézik a többi államot is, hogy biztosan nem maradt-e hibás sor a felsorolásban. Az ilyen infót kereső motorosoknak pedig azt javasoljuk, mindig az adott ország hivatalos honlapján tájékozódjanak, mert a másodkézből származó adatok néha tévesek, mint jelen esetben is:

(Frissítve: az imént írt nekünk a lap munkatársa: Andreas Reimar vagyok, a Syburger Verlag megbízásából én gondozom a TOURENFAHRER weboldalát. Nagyon köszönöm fontos észrevételét – a cikkben szereplő hibát természetesen azonnal kijavítottam. Üdvözlettel, Andreas)