Szívmelengető történet a hazai autópályákról…
A motoros különösen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, ha a gépe az autópályán, ráadásul hőségriadó idején mondja fel a szolgálatot. A tűző napon, 40 fokos hőségben már néhány perc várakozás is rendkívül megterhelő lehet, miközben a nagy sebességgel elhaladó járművek miatt konkrétan életveszélyes a leállósávban várakozni. Ilyenkor minden segítség rengeteget számít, és különösen igaz, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad…
Pontosan ilyen helyzetbe került Dorina, akinek Balatonfenyves közelében romlott el a motorja. Az MKIF (Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.) beszámolója szerint a Fonyódi Mérnökség munkatársai észrevették a bajba jutott motorost, azonnal megálltak mellette, majd néhány motoros segítségével sikerült is elhárítaniuk a hibát.
„Nagyon hamar a segítségemre siettek, azonnal megálltak, látták, hogy baj van. Megoldották a hibát, így tudtam folytatni az utat”
– írta köszönőlevelében Dorina.
(Az útkezelő által közzétett, a helyszínen készült fényképen a motoros és segítői láthatóak. Az MKIF külön kiemelte, hogy a felvétel az elrendelt hőségriadó idején készült, amikor a forróság árnyékban is meghaladhatja a 40 fokot.)
