K, mint korlátolt

Húsz centiméter. Emberéletek múlhatnak, és múlnak ezen a nevetségesen kis távolságon. A hazai utak mentén található – a motorosok számára életveszélyt jelentő –  korlátokról van szó.

Felmerül a kérdés: hány embernek kell még meghalnia a Mátrában, a Mecsekben, vagy épp a Csesznek melletti szerpentin aszfaltcsíkján, mire döntés – és főleg megoldás – születik a korlátok lecseréléséről? Egyértelmű, hogy a jelenlegi megoldás kizárólag az autósokat védi, míg a motoros életét egyenesen veszélyezteti az út szélén álló korlátok rögzítése.

Pedig a megoldás annyira egyszerű: egy utólagos energiaelnyelő borítás a korlát alsó részére, mely segítségével a halálos baleset egy egyszerű, otthon is kiheverhető sérüléssé szelídül.

Hivatalos úton persze aligha érvényesíthető a dolog, hiszen egyetlen odavetett mondattal elintézné bármelyik – a motorosokat nem kedvelő – osztályvezető: “Nem kell száguldozni, és akkor nem esnek el. A közút nem versenypálya!”

Egyrészt igaza van, hiszen bőven adunk okot a kritikára, de ettől még az ő felelőssége nem kisebb, hiszen életeket menthetne, egyetlen tollvonással. Erdei utakról lévén szó, a fák árnyékában – főleg tavasszal – gyakran maradnak komoly vízfoltok, melyek jellemzően a kanyarok ívein találhatók: ilyen esetben “száguldani” sem kell, elég ha az addig megtapasztalt, száraz, biztonságos útminőséghez igazítjuk a sebességünket, és máris megvan a baj.

Ráadásul az igen tisztelt döntéshozóknak kitalálni sem kell a megoldást, hiszen tőlünk nyugatra – szokás szerint – már működő rendszerről van szó, a motorosok által kedvelt látványutak sorra ilyen dupla borítást kapnak.

Kíváncsian várjuk, hogy mely politikai erő, és milyen alkalomból veszi észre újra azt a két-háromszázezer, motorral közlekedő embert, és tesz végre értük valamit…

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 👇