Nagyjából 75/25 arányban nyilatkoztak úgy az autótulajdonosok, hogy kevesebbet használják a négykerekűt a magas benzinár miatt – derült ki a Napló c. műsor szavazásából. Ok, csodaszép, legalább nincs annyi szmog, baleset stb. De akkor mivel járnak most?
Mert ahogy nem lesz fényevő az ember egyik napról a másikra, úgy Kovács úr a kényelmes autóról sem mond le hirtelen, még ha a kellemes tavaszi idő alkalmas is lenne például a sétára helyette. Kerékpározni nem hiszem, hogy fog (főleg az autósok háromnegyede nem), de a benzin ára az egekben tehát valamit lépni kell…
Van egy autóm, de minek?
Csodaszépnek nem mondható, inkább olyan átlagos kinézetű autó, persze nincs még három éves. A hét nagy részében a garázsban pihen, hiszen a ……………… szalonban senki nem mondta, hogy több mint harmadával (!) fog többet enni a gép, mint amennyit a katalógus adat mutat. Tehát van egy drága, ki nem fizetett autója Kovács úrnak, amivel nem jár, mert drága. Mármint az üzemanyag. Pedig ha tudná…
A bő négymillióért vásárolt kisméretű szedán a három év alatt közel kétmilliót vesztett az értékéből, az egekbe kúszó svájci frank pedig hozzáadott még egymilliót az amúgy sem csekély vételárhoz. Vagyis emberünk minden egyes hónap első napján kb. 80 000 forintot (!) önt ki az ablakon, miközben büszkén kiált a szomszéd felé: “Látja, új autóm van!”
Az a fránya üzemanyag pedig felment vagy hatvan forintot a múlt szezon óta, ezért Kovács úr most lerakja az autóját… Nem számol utána, hogy a szerény, havi ezer kilométeres futásnál az a hatvan forint különbség összesen alig ötezer forintnyi differenciát okoz, vagyis az autó értékvesztésének szinte huszadát. Problémázik a hatvan forintos nyűgjén – mert azt ugye lehet látványosan szidni -, de a vásárlás előtt nem gondolt arra, hogy a régi (egy frászt régi, 2005-ös) autóját nem kellett volna lecserélnie, hiszen pont kifizette a beszámítás időpontjára a szerencsétlen jószágot, és abban is alig több, mint ötvenezer kilométer volt.
Akkor jártam volna azzal az öreg sz*rral? Különben is, mit kapok havi nyolcvanból?
Nos, a havi nyolcvanezres értékvesztésből – amihez évente bő százezer forint szervizköltséget is hozzá kell számolnunk – mi mindent vehetett volna? Mondjuk a háromtagú család minden egyes tagjának egy-egy új robogót – másfél év alatt pont kifizették volna, tisztán az értékvesztésből. A három robogó, mely az év nyolc hónapjában biztosan kiszolgálta volna őket, összesen evett volna vagy hét liter benzint száz kilométerenként, vagyis harmadával kevesebbet, mint az a fránya négykerekű. És akkor még nem beszéltünk a feleslegesen megtett utakról, hiszen olyan úgy sincs, hogy a három családtag mindig ugyanabban az irányban és ugyanoda tart – vagyis a megtakarítás inkább fele, mint harmada.
Kovácsék havonta megtakarítanák a nyolcvanezret (plusz a tőke törlesztését, hiszen a nyolcvanban csak a kamat és az értékvesztés van benne), vígan motoroznának, és nem csak sms nyilatkozataikban tennék le az autót, hanem úgy rendesen, a valóságban.
Mi, a Kovácsék.
Március 11 -én (idén először) olyan igazi tavaszi idő volt. Motorral mentünk dolgozni, élveztük, hogy a póló fölé csak a vékony Bering kabátot kell felhúzni, a kellemes tizenöt fokban ez bőven elegendő. Az apró robogó és a négyütemű quad (együtt) bő öt litert kér el száz kilométerenként, vagyis felét, mint a városi üzemben közel tíz litert fogyasztó autónk. Az élvezeti faktorról nem is beszélve, hiszen a tízperces robogózás a nap végén szinte feledteti is a nyűgöket, kitisztul az ember feje, mire hazaér.
Tankolj te is 100 forintért!
Ha az autóról robogóra vált valaki, akkor nem csak az örvendetesen alacsony szerviz számlákkal, hanem a csekély fogyasztással is meglepi magát: összességében annyival csökkennek a kiadásai, mint ha száz forintért tankolná az autóba a benzin literjét. Lássuk be, az autós, aki a magas benzinár miatt gondolja (és teszi) úgy, hogy a parkolóban hagyja a bádogdobozt, az bele sem gondol, hogy a hatvan forintos áremelkedés mennyire töredéke az autója fenntartásának, és abba sem, hogy egy fillérekbe (na jó, kb. egy autó átírásába, vagyis 80 – 100 000 forintba) kerülő robogóval a hétköznapokban szinte tökéletesen kiválthatná a drága négykerekűt.
Persze akadnak olyanok, akik elővárosokból, 40-50 kilométerekről ingáznak, nekik már egy kategóriával feljebb kell keresgélniük, vagyis a nyolcad- és negyedliteres motorok környékén. Látva, hogy a válság miatt mennyire padlón vannak az árak, egy tényleg hibátlan 250-es enduró, vagy egy 125-ös robogó már egy kettőstömegű lendkerék árából kijön, vagyis a kevesebb (városi) kilométerrel terhelt autó szervizköltsége vissza is hozza a befektetett pénzösszeget.
Epilógus
Öncélú egy bejegyzés lett ez… Óva intettek tőle tanítómestereim, de mit tehet az ember, a bőréből nem tud kibújni: dolgozzon bár asztalos- vagy péküzemben, esetleg görnyedjen hajnalig a monitor felett, kusza gondolatokat papírra vetve. Öncélú, mert a jó dolgokat szereti megosztani az ember, a magamfajta mindenképp. És motorozni – bármennyire is furcsán hangzik – igenis jó dolog. Egyrészt a megtakarított forintok, másrészt a megspórolt idő kapcsán.
Azért mondom ezt a kettőt, mert az autóból átnyergelő kollégát úgy sem az élvezeti faktor vezérli: akit a szenvedély irányít, az már közöttünk van, és a hétvégén már motorozott egy hatalmasat a géppel.
Csak úgy, a költségektől és a drága benzintől függetlenül.
No related posts found...