Tükör lerúgás, rendőrség

Tükör lerúgás, rendőrség

- in Cikkek

Tegnap délután Debrecen, Jánosi utcán egy hölgy tartott hazafelé személygépkocsijával, amikor arra lett figyelmes, hogy hirtelen mögé került egy motoros, és agresszívan bőgeti a motort. A hölgy lassított, hogy a motoros kerülje ki, de az csak lassított-gyorsított és bőgette a motort, majd az autó mellé hajtott és benézett az ablakon a nő szemébe, ezt követően felemelte jobb lábát, és azzal a lendülettel lerúgta a gépkocsi bal oldali visszapillantó-tükrét, melynek az üvege kitört, és burkolata behajlott.

A hölgy nagyon megijedt, azonnal hívta a rendőrséget, ugyanis a férfi a történtek után gázt adott és adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. A gépkocsit vezető nő, a férfiról és a motorról is nagyon részletes személyleírást tudott adni, illetve azt is meg tudta mondani, hogy a motoros Debrecen, Sámsoni út irányába távozott. A debreceni rendőrök a motoros keresésére indultak, ugyanis rádión a szolgálatos állomány felé a lehető leggyorsabban ki lett közölve a személy- és motor leírása.

tükör lerúgás motoros lerúgta tükröt rendőrség debrecen agressziv

A Debreceni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti járőrei a Sámsoni úton egy kereskedésnél felismerték a motort, majd hamarosan kiderítették, hogy a járművel egy a kereskedésben dolgozó személy közlekedett. A kereskedéshez szállított sértett, a motort és a férfit is határozottan, egyértelműen felismerte, de a 25 éves debreceni férfi a cselekmény elkövetését tagadta.

A férfi ellen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt indított büntetőeljárást.
Információs háttér:

BTK. 184. § (1) A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény

Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más, hasonló módon a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

via: police.hu

6 Comments

  1. ez mind szép és jó! a rendőrség akkor is ilyen gyorsan és hatékonyan dolgozott volna, ha egy “újmagyar” csorda terrorizált volna valakit a piac utcán?

  2. Szerintem azért rúgta le, mert arra lett figyelmes a motoros a hölgy egyik előző sávváltásánál, hogy nem használja a tükröt. Majd miközben tövig rántotta a féket a motoros, úgy döntött segít a hölgynek, hogy ne legyen útban az amúgy is használaton kívüli tükör! 😆

  3. Természetesen nagyon csúnya dolog volt, és mélyen elítéljük az ilyen magatartást! Dehát van amikor az ember már nem bírja cérnával! Meg is lesz a büntetése…

  4. a minősítés rossz, ez csak egy rongálás. Amúgy érdekes történet.

  5. Idáig még sose fajultam de párszor volt hogy az életemre törő emberekkel nem éppen nyugot hangnemben közöltem hogy majdnem átsegített a túlvilágra és még bosszantóbb hogy sokszor pont ők háborodnak fel.

  6. ..és hogy bizonyítják be hogy a motoros tette, hiszen tagadja.

    Mert teszem azt béna vagyok, és a garázsból kiállás közben letöröm a tükröm, aztán szépen bandukolok a “sérült” autóval, amíg nem látok egy “agresszívnak és parasztnak” kinéző motorost. Aztán ha ez megvan, telefonálok is a rendőrségre, hogy az uuu-999 rendszámú ilyen meg olyan színű motorral közlekedő “tapló” letörte a tükröm, nem állt meg és elhajtott erre arra.. Rendőrbácsi kérem segítsen!

    Aztán mosd ki magad egy ilyenből, ha éppen te vagy az a “paraszt” aki éppen arra motorozott

Leave a Reply