Átírási illeték 2012: több mint 200 000 forint lesz egy motor átírása

Átírási illeték 2012: több mint 200 000 forint lesz egy motor átírása

- in Cikkek

Az emelés mértéke nagyteljesítményű és fiatal sportmotorok esetén a legnagyobb, százezres tételeket találunk a hivatalos táblázatban.

.

Nem számít a hengerűrtartalom, hiszen 2012-ben már a jármű teljesítménye alapján szabják ki az illetéket, akár 1200 forintot kilowattonként. Az alábbi rendszer szerint számolhatod ki, hogy mennyit kell majd januártól fizetned, ha lecserélnéd megszokott járgányodat, vagy újat vásárolnál helyette:

Átírási illeték (Ft/kW) a jármű életkorától (év) függően
Motor teljesítménye (kW) 0-3 év 4-8 év 8+ év
0-40 600 480 300
41-80 720 600 480
81-120 900 720 600
120- 1200 900 720
Forrás: NGM

…és mi még azt hittük pár hónapja, hogy a motorok műszaki vizsgája lesz a legnagyobb szívás.

Vagyis egy hároméves sportmotor vásárlásakor – ha az legalább 160 lóerős -, az eddigi 25-30 000 forint helyett most 150-170 000 forintot kell befizetnünk illeték címén, majd újabb 12 000-et a forgalmira, valamint közel húszezret az eredetvizsgálatra, vagyis ügyintézési díj nélkül is simán átléphetjük a kétszázezres határt az egy darab zöld fecni kiváltásáért. Ha nem lenne elég az éves szinten akár ötvenezer forintot kitevő teljesítmény adó (amit ráadásul a téli kivonatás ideje alatt is fizetnünk kell egy hónapig), most ezzel a plusz teherrel egy újabb jelentős költséget akasztottak a motorosok nyakába.

Egy újabb bőr, amit a közlekedőkről le lehet nyúzni, kérdés, hogy mikor éri el az adó mértéke azt a határt, amikor már egyszerűen meg sem fontolja az ember, hogy itthon vásároljon járművet, és helyette automatikusan a környező országokban keressen megoldást a vásárlásra illetve a forgalomba helyezésre…

Konkrét példák az átírási illeték összegére:

– Suzuki GSX-R600 (2009) – jelenlegi: 14 376 Ft. 2012 január 1-től: 83 382 Ft

– Kawasaki ZX-9R (2002) – jelenlegi: 21 576 Ft. 2012 január 1-től: 63 530 Ft

A javaslatot úgy indokolták, hogy az olcsóbb járművet vásárló, szerényebb anyagi lehetőségű autósok/motorosok járnak majd jól a változással. Nos, nézzük akkor:

– Kawasaki ZZR1100 (1993). Vételár: 370 000 Ft. Átírás jelenleg 25 248 Ft. 2012 január 1-től: 64 800 Ft

Mit mondhatnánk a változás kapcsán? Talán csak annyit, hogy “Köszönjük Viktor Emese…”

.

28 Comments

  1. ezzel megölik a használt autó és motorpiacot, de az újakét is.

  2. nylontacsko

    Köszönjük kedves viktor…..

  3. Éljen az egyszerű és áttekinthető adórendszer illetve az igazságos közteherviselés! – vagy nem ezt hallottam valami gyümölcsreklámban pár éve? Rabló banda.
    Tud valaki értelmes melót külföldön?

  4. @Matska: én csak értelmes rendszámokat és forgalmikat tudok külföldön… a következő motoron nem kérdés, hogy az lesz.
    (az megvan, hogy szidjuk a kereskedéseket, mennyivel drágábbak a motorjaik, mint pl. az USA-ban? basszus, a drágább sportmotorokon kb. másfél milla az adó és az illeték… vajon mitől is drága akkor?)

  5. Stricikaneger

    na ez nagyon dislike basszus! :/

  6. Kutya, légyszi ne emlegess ezzel kapcsolatban! 🙂
    Egyébként tényleg kiakasztó az illetékek mértéke… 400.000Ft-ért vettem az ezres FZR-emet és 80.000Ft-ot fizettem IDÉN a papírokra! De csak azért, mert most nem csináltattunk eredetvizsgát 17.000Ft-ért. Az majd a következő tulajt fogja terhelni, ki tudja mennyiért.

  7. Ha jól emlékszem, öt éve, mikor bevezették (a súlyadó helyett) a teljesítményadót, minket motorosokat sokkal hátrányosabban érintett, mint az autósokat. Beigazolódott, a teljesítményalapu adóztatás sokkal igazságosabb, mint az önsúly szerinti…

    Szerintem elviekben nincs evvel semmi gond, hogy egy alsókategóriás (125-250-es) hétköznapi használatra gyártott, vagy pl. egy középkategóriás túragép, vagy egy felsőkategóriás utcai, ill. szupersportgép vagyonszerzési illetéke kb. duplája az alapesetbeni díjtételnek (újnak, használtnak egyaránt).

    A gyakorlatban pedig nincs jelentősége, hogy egy új gép (4-6-12-Xmill vételára mellett) a “forgalomba helyezési” illeték 60-90 eFt-ról most 200eFt lesz. A használt gépek esetében sem kritikus.
    Másfelől vizsgálva: a max értékek is csak kb. egyhavi átlagfizetés…
    Európában ez kirívóan magas?

    Átlagosan 4-7 évente cserélünk/veszünk új motort/autót, nem minden évben jelentkező kiadás.

    400Ft-os benzin mellett nem hiszem, hogy olyan megfizethetetlen, vagy veszélyes mértékű lenne (autók és motorok esetében egyaránt).

  8. @Jani55 – “Másfelől vizsgálva: a max értékek is csak kb. egyhavi átlagfizetés…
    Európában ez kirívóan magas?”

    igen, az. ld. GB, ahol nem egy havi, hanem nagyjából 1-2 munkaórányi összeg ugyanez.
    másrészt: egy negyedórás ügyintézésért egy egész havi fizetést kérnek?

  9. Grat Jani55 nem sok eszed van.

  10. azt azért ne felejtsük el, hogy 98-ban nem terhelte a 18 forinton felül 20-30 ezer forint (eredetvizsgálat és törzskönyv) a procedúrát.
    a többi ok, leszámítva, hogy meglepődnék, ha ezekből az adóforintokból akár egy fillér is jobb utak, vagy jobban működő egészségügy formájában kacsintana vissza.
    (én is ezt szeretném, de kétlem, h így lesz)

  11. Jelenleg (20 éve) érvényes:

    Gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértéke a hajtómotor hengerűrtartalmának minden megkezdett cm3-e után 18 forint az alábbi eltérésekkel:

    a) az 1890 cm 3 -t meghaladó hengerűrtartalmú személygépkocsi és az 500 cm 3 -t meghaladó hengerűrtartalmú motorkerékpár esetén minden megkezdett cm3 után 24 forint

    Honda! A rengeteg eszeddel vajon vissza tudod-e keresni és ki tudod-e számolni, hogy húsz éve, az akkori átlagfizetésekhez képest, egy átíratás mekkora terhet jelentett?
    Azt meg természetesnek veszed és elvárod, jó utak legyenek, karbantartva, hidak, átjárók, kerszteződések, stb. kellően megvilágítva, működő közlekedési lámpák, stb., minden mindenhol kitáblázva a legkorszerűbb, legújabb kivitelben… Ha balesetet szenvedsz, bárhol, bármikor negyed órán belül ott legyenek menteni a katasztrófavédők, mentők, kapj szakszerű orvosi ellátást a lehető legrövidebb időn belül, ha kell, meg is műtsenek… Na ehez sok pénz kell. Nagyon sok!
    Ha nincs a nagyobb kategóriákra pénzed, vegyél kisebbet (akkor az átírás is kisebb teher lesz).

    Kutya! Sokkal tájékozottabb vagy és az ismereteid is megvannak, tudhatod, ez magyarország és kell a pénz! (ha európa gazdagabbik feléhez hasonlítod a helyzetünket, nem igazán jársz közel az igazsághoz)
    A cikkben kiemelt példák szélső értékek… (1100cm3 alatt is van élet)

  12. @Honda: nekem is utólag esett le, hogy bár a hivatkozás a neten 1990-es korm.rendeletet említ, mint a 18 forint forrását, de ez komplett hülyeség.
    akkor nem érte el az 5000 forintot (!) a minimálbér, vagyis egy 1500-as Lada átírása nem kerülhetett félévi fizetésbe.

  13. Jani55- Gondolom te is hasonló környezetben dolgozol /önkormányzat, közhivatal stb/ azért vagy ennyire eszes. Szerintem nem a múltat kéne nézni hanem a jelent, lehet neked 200e forint egy havi fizetésed sajna manapság ennek az összegnek csak töredékét keresi nagyon sok ember. Mentőket, orvosokat nem tudom miért kavartad bele ehhez semmi közük, nekik más forrásból fedezik./gondolom tudod/ Persze most erre rá lehet fogni mindent de az átírási költségeket és teljesítményadóból szedett összegeket nem erre fordítják. Ha ilyen helyen dolgoznál tudnád. De ha utána nézel 20 évvel ezelőtt az átírás nem 18-24forint volt, hanem ezeket is emelték közben. És bocsánat ha valamivel megsértettelek, nem volt szándékomban.

  14. @Kutya: Köszönöm. Meg sok apróság van itt, most gondold el ha el szeretnéd adni a használt motorodat mennyivel kell lejeb vinned az árat. Egy márkakereskedő nem fog 200e elengedni az átírási költséget, majd beleépíti az árba stb-stb. Amúgy, ahogyan említetted GB mennyi is a benzin 400-450Ft átszámolva, mennyit is keres egy Angol gyári munkás 500-600e forintot átszámolva, a kaja ruházkodás ua. mint itthon. Úgyhogy teljesen egyetértek veled, ez kirívóan magas.

  15. Jani!
    Majd akkor Európázzál, ha annyi lesz a minimálbér mint Európában!

  16. Utánanéztem, 2006 dec 31-ig 15Ft/cm3 volt, 2007 jan 1-től 18Ft/cm3. Hamut szórok a fejemre (de azt jelzem, soha nem volt olcsó dolog az átíratás).

    Véleményem változatlanul fenntartom, annyi kiegészítéssel, hogy bizony azt nem tudhatom, kinek sok, kinek kevés az a bizonyos X átírási illeték.

    Azt mindannyian érzékeljük, hogy a mindenkori kormányzatok az autós/motoros társadalmat terhelik, azt nyúzzák és még akárhány bőrt is lehúznak rólunk.

    Harlequin! Európázhatok nyugodtan, mert sajnos a magyarországi minimálbér sohasem lesz “európai” mértékű! (és nem tudom, az jó lenne-e nekünk egyáltalán… akkor ugyanis a multik mind továbbköltöznének és be kell látnunk, az magyarországnak jelen helyzetben egyáltalán nem lenne jó)

  17. todaytom / 2011/10/25 – ha valóban 24480 lenne az átírás költsége, akkor nem is panaszkodhatnánk, az nem lenne irreálisan magas az európai átlaghoz viszonyítva.
    de a 25 ropi mellé másik harmincat elkölteni egy darab zöld fecniért, és egy semmi felelősséggel nem járó vizsgálatért… na az a durva.

  18. Van egy Suzuki sv 650 motorom 51kw azaz 480ft/kw összesen 24480 Ft. Nem egy nagy összeg az eddigi 11700 forinthoz képest “csak” a duplája.

    Még elviselhető kategória.

  19. Hát, Jani, megint hoztad a formád:))
    Ha egy rendeletnek a száma régi is az abban szereplő szabályozás még lehet friss, ugyanis a módosítás nem jelenti, hogy új számot is kap. Tehát egy 1998-as jogszabály még lehet, hogy meg lett változtatva 2011-ben, ha csak kis mértékben is. A hatályba léptető rendelkezésekre kell figyelni.
    Honda, többen vagyunk, akik szerint Jani vagy szolgálati nyugdíjas, vagy aktív, és a személyes véleményem, hogy aktív valamelyik kormányzati ellenőrző szervben. AVH, NBSZ, NBH, NVSZ? Csak mindig kikerüli a választ.

  20. Az eredetiségvizsgát tényleg elmondhatnák, hogy mi a francra jó, ha semmit nem bizonyít, és a következő eladáskor automatikusan elfelejtik az eredményét, pedig közben nem változott semmi…

  21. alvaro / 2011/10/26 – a legszebb, hogy amint kigurulsz az állomásról, el is veszíti az érvényességét, vagyis a 17 000 forint csak bérleti díj a motorodnak arra az egy órára 🙁
    (egyszer kellett eredetvizsgát csináltatni egy motorra, még a kötelező bevezetés előtt. érdekes módon ötezerbe került és tíz percig tartott, ami rá egy évre (a kötelező időszakban) egy órába és háromszor annyi pénzbe…)

    ráadásul egy autóra dupla átírást kellett készíteni (lízingből ki, tulajnak. tulajtól ki – hozzánk) a két átírás (százezer forint) mellé KÉT eredetvizsgát kellett készíteni, pedig a dupla átírás egy helyen és egy időben történt. a vizsgaállomáson először röhögtek, azután rájöttek, hogy komoly…

  22. Alvaro: az eredetvizsga feladata, a gépjármű eredetiségének (műszaki tartalom, színezés, stb), a gyári azonosítók (alvázszám, az összes helyen és motorszám valódisága, sértetlensége), a hatósági jelzések, okmányok (cimke a szélvédőn, rendszámok, +érv. cimke, törzskönyv, forg.eng) egyeztetése, dokumentálása, fényképekkel is.
    Célja: amennyire lehetséges, a “jogtiszta” járgányok adás-vételének biztosítása. (mióta ezt bevezették és kötelezővé tették, tizedére csökkent a lopott gépek db-száma, tehát ez a mi jól felfogott, közös érdekünk)
    Ennyibe kerül (azért drága a technikai háttér, az informatika, a személyzet a közterheivel, stb és mindenki szeretne valamekkora hasznot is)
    Ismerve a magyar mentalitást, egy fél nap alatt át lehet építeni egy motort/autót, természetes, hogy lejár a vizsgálat érvényessége… és ez így van jól.
    Az eredetvizsga csak annyit bizonyít, hogy a megvizsgálás pillanatában az az állapot került rögzítésre.

  23. “Ismerve a magyar mentalitást, egy fél nap alatt át lehet építeni egy motort/autót, természetes, hogy lejár a vizsgálat érvényessége… és ez így van jól.”
    Nem, kicsit sincs jól. Ők akkor sem felelnek az általuk hivatalosan kiállított eredményért, ha bizonyítható, hogy utólag nem manipulálták a járművet. Vagyis 25 000 forintos órabérért (!) semmilyen felelősséget nem vállalnak.
    Ez egy egyszerű adó (hiszen az összeg jelentős része állami bevétel), csak nem merik adónak hívni, hiszen nem lenne már jogcíme.

  24. rohad a narancs :S

Leave a Reply