A William Creek-et kozvetlenul megelozo talan 40-50 km sejttette, milyen utviszonyok kovetkeznek. Persze, nem kellett nagy tehetseg kitalalni, hogy a homok dominalja majd a delelottot.
Egyreszt itt ez meg a Lake Eyre-be futo parakok ontesterulete, amik a hatalmas mennyisegu esoviz lezudulta utan erre teritik hordalekukat. Masreszt ez az utszakasz halad legkozelebb a Simpson sivatag nyugati hatarahoz, es attol meg, hogy valaki valahol meghuzta a hatart, a geologia nem ismer ilyen szigoru korlatokat, szep, fokozatos az atmenet. Ez az okfejtes aztan sokat segitett a delelott folyaman is: a homokduneket mar messzirol latja az ember, ahogy kulonbozo novenyzetukkel sarba, zolddel foltozott csikkent kiemelkednek a tajbol, a “creek” meg altalaban fakkal ovezett, 15-30 meter szeles vizfolyas…- ahogy Arpi is megmondta: „vót valamikó”.
Azert szerencsere nem volt olyan veszelyes a helyzet. Alapvetoen egy egesz jo kis utrol van szo, aminek a nehezsegeibol talan egy terepjaros mit sem vesz eszre. Motoron azert kicsit mas a helyzet. Az atlagos 3-4 centi mely homok, foleg, ha razos feneken terul el, esetleg a “gibber” ad is neki valami strukturat, eleg jo felulet. Van tapadas, lehet hasitani, akar 110-120-as tempoban is.
Aztan neha jonnek a kicsit huzosabb reszek, ahol a mafla ulos pozicio mar nem mukodik. Multkor volt egy vitam valakivel, aki azt kerdojelezgette, miert lenne jobb allva motorozni terepen. Nehez tapasztalat nelkul elmagyarazni valakinek, de ez a terep kivalo alkalom lett volna ehhez. Persze, az sem mindegy, hogy all az ember a motoron. Nem egyenesen, covekkent kell elkepzelni: lab kozepen a labtarto, csizmaval, terddel szoritani a motort, kicsit rogyasztott terd, ami segit a felfuggesztesnek is elnyelni az utodeseket, meg a motoros testet is vedi a faraszto razkodastol. Aztan jon a lenyeg: fenek kicsit hatrebb, derek behajlitva, fej semleges testtartasban a kormany folott, konyok fekvotamasz jelleggel felhuzva. Egy-egy ujj a kuplungon-feken, kozben harom ujjal huzni a gazt. Alkarbol, nem csuklobol.
A homok elott joval kicsit meg elveszem a gazt, hogy legyen a motorban eleg tartalek gyorsitani a melyebb reszen. Ha olyan, neha visszapoccintem negyesbe, majd kozvetlen, mielott jonne a fellabszarig ero resz, ratekerem a gazt, es ezzel parhuzamosan kicsit hatrebb huzodok, kozben lentebb is guggolok a motoron egy kicsit, igy az alkarom laposabb szogben erkezik a kormanyhoz. A sebesseg a baratod! – gondolom, es jo 100-as tempoval atrepulok a par szaz meteres, melyebb szakaszon, figyelve arra, hogy azert a motor se uveghangon forogjon. Ha az elso kereket elkezdi megfogni valami dune vagy suppedosebb resz, kicsit hatrebb huzodok, adok meg neki egy kis gazt, aztan mar stabilizalodik is a motor. Nem nehez ez, bele lehet jonni, de azert kell egy kis elszantsag ahhoz, hogy ezt egy – megpakolva – 200km folotti sulyu, magas sulypontu motorral egesz nap ismetelgesse valaki.
A kanyarodas mar kicsit trukkosebb: itt sokszor nem lehet csak a sebessegre epiteni, mert valahogy be is kell kanyarodni. A trukk inkabb abban rejlik, hogy csak addig szabad fokozatosan lelassitani, amig kell, majd kizarolag a labtarto sulyozasaval, mintha egy ladik elejeben allva probalnank azt a kormany nelkul iranyitani vesszuk a kanyart. Ha elkezd suppedni, egy kis gaz, ovatosan adagolva nem art, maximum egy kicsit szelesebb ivre sodrodunk, amit konnyu egy kis sullyal ellensulyozni. Kiveve, ha mondjuk az ut mondjuk 5-6 meter szeles, es pont a kanyar legszukebb pontjan erkezik szembol egy szinten eleg szeles iveken tevelygo terepjaros. Ilyenkor kell a hatarozottsag, homokon inkabb jobb a tobb, es ez az, amit peldaul ulve lehetetlen elvegezni – egyszeruen nem tudunk egy ilyen nehez motorra eleg erot kifejteni. Na, nem akartam senkit sem untatni a reszletekkel…
Az elso 100 kilometer, miutan rogton az elejen elkaptam a tempot, kivalo szorakozast nyujtott. Eszre sem nagyon vettem, hogy mar azert elegge elfaradtam, ugyhogy mikor jott Warrina Ruins, egy itt probalkozo korabeli farm romja, akkor epp ideje volt mar megallni. Egesz jo idot jottem, 107 kilometert alig tobb, mint egy ora alatt meg is tettem. Nem egy Dakar szintido, de azert en orultem neki. Nyilvan egy ilyen tura nem a szaguldasrol szol, de azert nem tagadom, hogy elvezem a motorozas reszet is.
Innen meg egy jo szazas volt hatra, de ahogy az ut elkezdett tavolodni a sivatagtol, eltunedeztek a homokdunek is, a patakatkelok is sokkal kemenyebb, koves talajra valtottak, es nem kellett sok ido hozza, mar fel is tunt a horizonton Oodnadatta. Ahogy szep lassan becsorogtam a kis telepulesre, ami szinten eredetilega tevekaravanoknak, majd a Ghan vasutvonal megepulte utan a tomegkozlekedesnek koszonheti letezeset, balrol egybol fel is tunt a hires rozsaszin fogado, a Pink Roadhouse.
. ábra. A hires rozsaszin fogado
Megtankoltam a motort, ekkor kiderult, elegge megviselhette a delelotti szaguldas, a melyebb talaj. Amig ebedelek, van idom szamolgatni, es kiderul, bizony 6.8 literre rugott a fogyasztas 100km-re atlagolva, a korabban, kemenyebb talajon, kisebb sebessegnel jellemzo 4.5-4.6 koruli ertekkel szemben. Nem olcso itt a benzin sem, kozel 2 dollart is elkernek literjeert, a parton ennyibol masfel litert kapni.
Sokat nem idoztem itt, ettem egy Oodnaburgert, kicsit szetneztem a helyi konytarban, aztan indultam tovabb a Kempe Roadon del-nyugati iranyban Coober Pedy fele. A fogadosnak igaza volt, mikor az utviszonyokrol erdeklodtem, a Kempe Road tenyleg sokkal jobb allapotban van, mint az Oodnadatta utobbi szakasza. Persze, ertheto is, egyreszt tavolodik a sivatagtol, ahol a homok helyet atveszi a “gibber”, sokkal kevesebb a komoly, homoklerakasra is kepes vizatfolyas, illetve talan a nehezebb jarmuvekbol, road trainekbol allo forgalom is sokkal kisebb, mint akar az Oodnadatta-Marla vonalon vagy innen delebbre.
Nem veletlen indultam felig-meddig visszafele, vonzottak Arckaringa pasztell szinu hegyei, vonzott a Painted Desert.
Painted Desert, a pasztell sivatag
Talan egy fel orat toltottem el a Kempe Road-on, mikor egy kis tabla mutatta: Painted Desert, 45 km jobbra. Nagyon nem kellett biztatni, rafordultam a talan masfel terepjaro szelessegu kis utra, es elkezdtem eleg temposan dongetni rajta. Ez meg elvezetesebb volt, mint az Oodnadatta: eleve keskenyebb, sokkal tobb a kanyar, es hianyoznak az igazan mely, homokos reszek. Lehet, hogy nem kellett volna ilyen tempot diktalni, ami akkor futott at az agyamon, amikor egyik kanyarbol kijove jo fellabszarig ero zuzottkovel talaltam magam szembe. Valaki ugy gondolta, hogy okos otlet egy patakmederbe terelni az utat, aztan megtolteni ezzel az anyaggal, ami mondjuk egy terepjaronak nem okoz akkora gondot, de a motor eskudt ellensege. Nem mukodnek ugyanis rajta azok a technikak, amik egyeb, melyebb talajon bevaltak. Homokon mukodik, hogy elkonnyitjuk az elejet, es megprobalunk testsullyal kormanyozni. Valamilyen szinten itt is, de ha itt elkezd leakadni az eleje, akkor nincs mese, a motor arra fog menni, amerre epp akar, amerre a soder vezeti. Igy aztan, mikor jo 80-90-nel megerkeztem, inkabb jobbnak lattam meg sem probalni bekanyarodni, mert ameddig a szem ellatott, ez folytatodott, es elobb-utobb ugyis eses lett volna belole. Inkabb kiegyenesitettem a kanyart, kozben megprobaltam lelassulni, vegul a voros homokba vajt partoldalra felfutva sikerult is eses nelkul lelassulni. Meg kellett allni kicsit kifujni magam az izgalmak utan, nem lett volna jo itt, a fo csapasrol is leterve, a semmi kozepen romma torni magam, meg a motort.
Azert sikerult leserulni egy kicsit: felmasztam a dombra, hogy megnezzem, meddig tart ez az orulet, erdemes atvagni rajta, vagy inkabb forduljak vissza, nem er annyit. Ahogy ott boklasztam, lecsuszott a labam egy nagyobb szikarol, es a motoros felcsizma ellenere kifordult kicsit a bokam. Szerencsere semmi sulyos, de meg most, 3 nap mulva is erzem kicsit. A haladasban nem akadalyozott, igy mikor ujra nekilendultem, mar modositott technikaval, labbal kalimpalva, az eldolo motort meg-megtartva tudtam haladni elore, egyre jobban felmelegedo kuplunggal. Talan 2 kilometert tarthatott ez a vergodes, aztan egyszer csak vege volt, es folytatodott a mar ismert rutin.
Feltuntek a tavolban Arckaringa hegyei. Nem tudom, magyarul hogy nevezik geologiabol ezt az alakzatot, amikor a vulkani aktivitas miatti kemenyebb kozet korul lekopik a puhabb talaj az erozio kovetkezteben, es ott marad a kiemelkedo szikla. Altalaban a szarazabb helyekre jellemzoek ezek, Ausztralia-szerte talalni hasonloakat, de a vadnyugati filmek hatterekent, vagy epp a Kengyelfuto gyalogkakukk (Road Runner) rajzfilmbol is ismerhetoek. Sokat itt nem idoztem, inkabb osszessegeben probaltam befogadni az egesz helyzetet. Itt vagyok a semmi kozepen, sehol-senki, egy ilyen kis fasza uton, ahol hatterul ezek a csodalatos, pasztell szinekben pompazo hegyek szolgalnak. Egyedul vagyok, aggodnom kellene esetleg bekovetkezo, de leginkabb csak kitalalt veszhelyzetek miatt, en megis teljesen lenyugodva motorozgatok kozottuk fel-ala mintha otthon lennek. Itt otthon vagyok.
A hegyek utan kovettem egy terepjarot, aztan meg is elozom, de csak azert, hogy aztan, amikor megint a soderes reszhez erek elhuzzanak mellettem. Hiaba, egy negykerekmeghajtasu, tobb tonnas jarmunek nem kihivas ez a talaj – gondoltam, mikozben letett labbal kalimpalva probaltam a kuplungot is kimelve meterenkent elore kuzdeni magam ebben az ellenseges kozegben.
Kempe Road
Vegul visszaertem a Kempe Roadra. Eddigre mar 300 km folott tettem meg ma terepen, kezdtem kicsit elfaradni, de Coober Pedy-ig meg jo 100km hatra van. Az sem segitett, hogy a taj teljesen ellaposodik, gyakorlatilag ameddig a szem ellat, ritkas novenyzet fedte “gibber plain” (rogos siksag) huzodik. Nem veletlen, hogy anno itt forgattak a Mad Max “Beyond the Thunderdome” c. reszet is, ez a kietlen taj adja magat a vilagvege hangulathoz.
Nekem is kezdett kicsit vilagvege hangulatom tamadni, mert egyre inkabb kezdtek utolerni a felhok, illetve en haladtam egyre inkabb bele abba a hatalmas felhobe, ami napokig uralta Ausztralia belso tajait. Esore allt. Furcsa dolog ez itt a sivagatban, ahol europai, illetve tengerparton edzodott szemnek szokatlanul magasan van a felhoreteg ahhoz, hogy gondot okozzon, de helyen kell kezelni a dolgokat, az itt esetleg lezudulo viz konnyen motorozhatatlanna teszi az utat. Igy aztan, mit sem torodve a faradtsaggal, a szelzajjal kover gazzal versenyeztem a felhokkel. 110…115…120…mennyit bir a kis DR? Vegul olyan 125-re beallva csapattam a soderen, es nem telt bele sok idobe, mire elertem Coober Pedy arab falvakhoz hasonlo utcait.