Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a megelőzés és a képzés mindennél fontosabb a két keréken közlekedők esetében, ezért is örömteli, hogy egy újabb ingyenes eseményről számolhatunk be.
Ezen a hétvégén – szombaton és vasárnap – a Főnix parkolóban rendezik az idei első vezetés-technikai tréninget, ahová motorosokat és robogósokat is várnak az oktatók. A helyes kigyorsítás, vészfékezés és szlalomozás technikáját is elsajátíthatják a helyszínre érkező motorosok, vasárnap pedig a Debrecen-Eger-Miskolc-Debrecen útvonalat járhatják be szervezett túra keretében.

Ahogy országosan, úgy megyei szinten is egyre kedvezőbb a motorosok baleseti statisztikája: míg 2010-ben 65 motoros és robogós sérült meg közúti balesetben, addig tavaly ez a szám 47-re csökkent. Suba István a HBM-i Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési előadója az Este7-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a motorkerékpárosok és a segédmotorkerékpárosok esetében leggyakoribb az előzés szabályainak be nem tartása, a sebesség helytelen megválasztása, illetve a kanyarodás szabályaiból bekövetkező személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.
A biztonságos közlekedést elősegítendő, a közlekedési felügyelőség Debrecenben a Bartók Béla úti vizsgabázison nyílt vizsgáztatási napot tart, ahol ingyenesen átvizsgálják a megjelent kétkerekűeket.