Gyakran kapom azt a kritikát a túrákon, hogy jobbkanyarokban spórolósra vesszük a tempót, míg a balos íveken – ugyanolyan sugarú kanyarban – nagyobb sebességgel haladunk.
Nos, a visszafogott tempó oka nem a jobb-bal agyfélteke működésében keresendő, sőt, a jobb- illetve balkezesek talánya sem megoldás rá. Az igazság az, hogy a jobb kanyarban – amennyiben valamilyen terepakadály (pl. szikla) körül rajzol ívet az út -, hiába tudnánk jobban haladni: a belátható útszakasz rövidebb lesz, mint amennyi elég lenne a biztonságos megálláshoz. Bármikor felbukkanhat valami (valaki), és máris gondban vagyunk, mint ahogy a videón látható motoros is, akit egy szabálytalankodó terepjárós lepett meg…
http://youtu.be/1xZGHmUVwZY
Mielőtt átkokat szórunk a vétkes X5-ös vezetőjére, azért említsük meg, hogy a motornak sem volt túl sok semmi keresnivalója a záróvonal és az előtte haladó autó között… Még ha a honi KRESZ (érthetetlen okokból) engedélyezi is az ilyen manővereket.
Norbert Bokor
khm, a zarovonal erintese nelkuli elozes a magyar KRESZ ertelmeben szabalyos… (az mar mas kerdes, hogy bizonyos esetekben, mint itt is, nem feltetlenul jo otlet)
Németh Zoltán
A Két kiskakas összeakadt a hegyen….
Ha éppen nem akart volna előzni, amúgy sem látható helyen, akkor megúszta volna – az előtte lévő autó sikerült kikerülni, neki csak azért nem mert az autó mellett volt.
Mert mindig az a száguldás 🙂
kutya
Norbert Bokor ,
ezt azért a rendőrnek ne akard bemagyarázni, mert simán feljelent érte…
helyesen úgy hangzik, hogy az autó megelőzhet téged sávon belül, ha nem érinti a záróvonalat, de te az autót NEM!
újabb remek példa a magyar KRESZ sutaságára, miszerint A+B nem egyenlő B+A-val… 🙁
Norbert Bokor
bocs, de ebben nincs igazad…
amire Te gondolsz, az a vasuti atjaro, ahol valoban csak egynyomon halado jarmuveT szabad elozni, ugyanilyen jarmuveL mar nem, ami netto baromsag…
a zarovonalrol viszont a kovetkezoket irja a KRESZ:
(8) Tilos előzni:
…
c) be nem látható útkanyarulatban, illetőleg bukkanóban, kivéve, ha az úttesten egyirányú forgalom van, vagy záróvonal van felfestve és az előzés annak érintése nélkül végrehajtható;
kutya
jogos, valóban frissült a jogszabály, mióta én vizsgáztam, ahogy az illusztráció is mutatja.
http://www.sosjogsi.hu/wp-content/uploads/2012/02/241.jpg
Norbert Bokor
igen, erre a kepre nagyon emlekszem, azert is maradt meg bennem ez a szabaly
egyebkent en ha jol emlekszem, 2010-es konyvben lattam, azt nem tudom mikor jott be az uj szabaly
azert az utobbi evekben eleg sok modositas kedvez a motorosoknak \o/
kutya
Valamikor a kétezres években jöhetett be, a kilencvenesekben még a “sávon belül csak egy nyomon haladót…” volt a lecke, mondjuk a videót látva ez a kanyarban, záróvonalon belül nem egy nagy ötlet 🙁
Norbert Bokor
na igen, be nem lathato kanyarban en sem elozok igy
viszont egyenes uton nagyon jol jon, es mostanaban azert az autosok is korrektek, lehuzodnak hogy elferjek mellettuk 🙂
Németh Zoltán
Kb. 2006 táján én is ezzel védekeztem a rendőrbácsi előtt, de azt mondta, hogy lakott területen kivül, záróvonal érintése nélkül és ha nincs előzni tilos tábla kitéve. Márpedig Magyarországon nincs záróvonal, előzni tilos tábla nélkül.