Mikor érkezik el a pillanat, amikor a sima egykerekezésből vagy stoppie-zásból valódi edzés és verseny lesz? Négyesi Zsoltot faggattuk, hogy miként vált Stunt-versenyzővé?
.
– Zsolti, hogyan indult a történet, mikor kezdtél el barátkozni a sportággal?
Igazából azért kezdtem el ezt a remek sportot, mert gyerekkoromban Láttam Tápai Tamást és Gergely Sanyit gyakorolni Csépán, és nagyon megtetszett a sok trükk és a látványos gyakorlatok.
– Egyből motorra pattantál, és utánozni kezdted a látottakat?
– Nem, szó sincs erről, kölyökként még a bicikli volt az elérhető “legerősebb” jármű, azon sok-sok évig csiszolgattam a tudásomat, mire először motorra ülhettem.
– Széria motorral vagy épített géppel kezdted a motoros “karriert”?
Az első gépemet azonnal átalakítottam, hogy jobban passzoljon a stunt követelményeinek, és ezzel a vassal gyakoroltam be az összes alapvető trükköt. Immár három éve ennek, közben lassan felnőttem, és a tudásom is folyamatosan gyarapodott.
– Milyen sikereket értél el eddig, és melyikre vagy a legbüszkébb?
A legszebben csillogó serleg áll legközelebb a szívemhez, az idei Mezőberény Junior Kupa első helyezése, óriási élmény volt életemben először a dobogó tetején állni!
– Itt a szezon vége – bár tudom, hogy télen is szoktál gyakorolni -, de mégis, most a következő évadról kérdeznélek: milyen terveid vannak 2013-ra?
A jövő évben szeretnék átülni nagymotorra, amihez – úgy érzem – az erőnlétem és a tudásom megvan már, “csak” az anyagiakon múlik, hogy sikerüljön ez a tervem. Persze akkor sem leszek elkeseredve, ha néhány hónapot csúszik a gépcsere, hiszen a Junior kupában továbbra is szívesen indulok a győzelemért, akár 2013-ban is.
– Gratulálunk az eddigi sikereidhez, és kívánjuk, hogy összejöjjön az áhított kategóriaváltás, szívesen látnánk jövőre a nagyok között egy izmosabb vassal!
Aki támogatná Zsoltot, vagy csak szeretne többet megtudni az ifjú titánról, az a versenyző Facebook oldalán juthat friss információkhoz, képekhez és persze látványos videókhoz.


