Nem áll meg az üzemanyagok árának csökkenése, sőt, gyorsulni látszik a tendencia. Lassan érdemes lesz bespájzolni belőle?
Ahogy az elmúlt hetekben többször, most is tovább faragnak a benzin árából. Pontosan négy forinttal kell majd kevesebbet fizetni szerdától a 95-ösért, és a pár nappal ezelőtti drasztikus, 11 forintos mínusz után a gázolaj tarifája is mérséklődik, ezúttal két forinttal.
A 2008-as válság óta nem láthattunk ilyen meredek árcsökkenést az üzemanyagok terén, hiszen tavaly tavasszal még – a kutak elhelyezkedésétől függően – 450-460-at kértek egy liter 95-ösért, most pedig a diszkont töltőállomásokon 390-395 között mérik majd, s a hivatalos “árfolyam” is beeshet négyszáz alá.
Csak így tovább, már csak néhány napos, meleg hétvége kell, hogy ki tudjuk használni az egyre kevesebbe kerülő tankolásokat.

alvaro
Szép hétvége ígérkezik, kár, hogy csak munkába fogok jönni. Még jó, hogy legalább motorral…