Fellapoztuk az ebay, a bontók és a hazai mesterek kínálatát, hogy kitoljuk a túrákon megtehető távolságokat. Jelentem sikerrel jártunk.
Az előző részekben alaposan körbejártuk, hogy az emberi tényező, vagyis a nyeregben tölthető idő/távolság a szűk keresztmetszet, vagyis egy túramotoron a komfortot kell növelni, hogy akkor – és csak akkor – álljunk meg pihenni vagy fotózni, ahol és amikor mi szeretnénk. A felvetés máris sugallta a megoldást: a “nyeregben töltött idő” a nyergen elviselhető idővé módosult, ezért az ülés fejlesztése lépett elő fő célponttá.
A ZZR bőrpárnája egyébként is kihívásokkal küzd, ugyanis a tapasztalatok alapján legfeljebb 30-35 000 km után kényelmetlenre üli az ember, ami megkeserítheti a további túrákat. Mindkét vas túllépett már a három X-en, ezért elkezdtük a legolcsóbb megoldásokat kutatni a neten.
A felejthető félmegoldásokat kiszűrve végül egyre mélyebbre merültünk a képzeletbeli költségvetésben, amivel végre el is érkeztünk a végleges és valódi megoldáshoz, a gyári ülések személyre szabott átalakításához. Ha már így tettünk, igyekeztünk belevinni egy kis “játékot” a dologba, és ahogy a túraabroncsok terén igencsak eltérő, de azonos célt szolgáló technológiákat vizsgáltuk, úgy a nyergek közül is kinézetre hasonló, mégis más-más alapanyagokból felépülő megoldásokra voksoltunk.
A szezon kezdetén – mikor máskor, ugye? – újra szétkaptuk a gépeket, és a két motort, valamint a deréktámaszt, valamint egyéb finomságokat mellőző gyári üléseket levittük a TommoT immáron Budán működő műhelyébe. Mint egy úri szabóság, úgy működik a tágas manufaktúra: először is méretet vesznek a motoron ülő páciensről, aki így tavasszal már nem is annyira páciens, azaz türelmes… A művelet célja, hogy a hátsójára és egyéb testrészeire pontosan passzoló formát faraghassanak. Ennek eredményeként gyorsítás közben nem kell combbal és karral tartani magát a nyeregben, vagyis teligázon is lazán foghatja a kormányt, saját tehetetlensége helyett csak a motor mozgásával és a gyorsulás élményével kell törődnie. Jól hangzik, ugye? Azt nem is említve, hogy az átalakítás az alacsonyabb vezetőknek megoldást jelenthet a biztos talajfogásra is – kettőt egy csapásra.
Amíg a fürge ujjak és az alkoholos filcek rótták a köröket az ülésen, mi gyorsan bele is vágtunk a mondókába. Tudtok ajánlani két, egymástól eltérő kialakítást és alapanyagot, úgy, hogy mindkettő megfeleljen a hosszútávú túrázás kihívásainak? Mondanom sem kell, hogy tudtak, bőrminták, szivacsok és zselébetétek lepték el a motorokat, csak ámultunk, hogy a több tucat lehetőség mennyire tág határokat is enged választásunknak.
Végül azért csak sikerült két határozott irányvonalat kiválasztani, s közben bátran szabad kezet adni a tervezőknek: itt a motor, passzoljon hozzá, legyen kívánatos, a dizájnba nem szólunk bele – szárnyaljon a fantázia!
Itt tartunk hát, a kívánságok és a laikusként kuszának tűnő – pedig valójában információban gazdag és határozott – vonalakból szépen lassan egy-egy új nyereg születik, mely az alkotók ígérete szerint akár négy órán át is fotelként kényeztet majd minket. Négy óra? Remek, hiszen így az etap pont ki fogja adni a ZZR-ek országúton elérhető 360 kilométeres hatótávját. Munkához láttak a legények, csattognak az ollók, hangosan zakatolnak a gépek, és hamarosan új sziluett készül, sok-sok finomsággal. Már alig várjuk.