Nem hiszem el, hogy az életem nem ér meg neked egy mozdulatot. Hozzád szólok, aki most is közlekedsz, de fittyet hánysz a másikra…
Viharos erejű széllel érkezett meg tegnap az esőzés, s az újságok máris “horrorviharról” cikkeznek, mert a sima vihar már nem menő, ugye. Ebben az ítéletidőben – ami valójában csak egy kiadós tavaszi esőzés volt – vagy négy-öt órát kellett közlekednem, a többi sorstársammal együtt. Hogy, hogy nem, csupa felelőtlen, veszélyes alakkal hozott össze a rossz sors: egészen a harminckettedik (!) lámpa nélkül közlekedőig számoltam, hány idióta rejtőzködik a szürke vagy fehér autójával az egyébként is pocsék látási viszonyok között.
És ezek csak a városon kívüli elmebetegek, az, hogy este hétkor, szürkületben és esőben a belvárosban sem kapcsol lámpát, az simán felelőtlen, de a szabálytalanság határát éppen csak súrolja. Sorban jöttek a kapkodó furgonosok, a rejtett tartalékok a lepukkant Vectrákkal, és igen, még három távolsági busz is beállt a sorba – ők sem vették azt a mozdulatnyi fáradtságot, hogy láthatóvá váljanak.
Szegény chopperes, aki esőruhában, a bőr oldaltáskákra nejlont húzva imbolygott az oldalszélben, még villogtatott és intett is a szembe jövő Opelnek, hogy ember, kapcsolj már lámpát, de a soktagú famíliát ez láthatóan nem hatotta meg – gurultak tovább lopakodó üzemmódban… Tudom, drága az izzó. A H4-esnek legalább háromszáz forint darabja, és ráadásul kettő van belőle. Skandalum. Mégsem gondolom, hogy ezen spórolnál, inkább egyszerűen fittyet hánysz rá, hogy veszélybe sodorsz mindenkit magad körül. A buszmegállóból a főúton átkelő iskolásokat és a szemből előző autóst is, no meg magadat, mert eszedbe sem jut, hogy mit (nem) teszel.
Nem muszáj autózni. Járj busszal, vagy maradj otthon, és nézd az Édes életet – Mariastiefelfrasse. Hagyd meg az utat azoknak, akikbe legalább egy fikarcnyi felelősség szorult – mindenkinek jobb lesz így…