2014. július 12-én újra elrajtol hazánk egyik legnépszerűbb motoros tájékozódási versenye, a BMW Bike Maraton, amely immár 9. alkalommal várja a kalandvágyó motorosok jelentkezését.
A mezőny idén a Wallis Pest Váci úti szalonjától rajtol és Magyarország északi területein, valamint Szlovákián halad majd keresztül. A résztvevőknek – egy egri pihenőt beiktatva – összesen valamivel kevesebb, mint 900 km-t kell majd teljesíteniük a 2 napos verseny során.

Új szabályok
A BMW Motorrad számára kiemelten fontos a motorosok biztonsága, így a tavalyi 24 órás folyamatos verseny megváltoztatása után, most egy újabb finomítást vezet be a mérési rendszerben, amivel kizárja annak a lehetőségét, hogy valaki a sebesség növelésével kompenzálja az esetleges tájékozódási hibáit – idén a szervezők az átlagtempók mellett figyelni fogják a csapatvezető motorok által megtett távot is.
A Nyeremény
A tavalyi évhez hasonlóan, a verseny győztesei, a BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréningjén vehetnek részt. „Ha jobban belegondolok, szükség lenne egy-egy ilyen “bemelegítésen” évente kétszer, de egyszer biztosan részt venni.

Végigmentünk mindazokon a gyakorlatokon, amelyek segítenek a motor kezelését készséggé alakítani, valamint a vészhelyzetek megoldását is automatizálni, hogy ne akkor kelljen kitalálni a megoldást, amikor esetleg az életünk múlhat rajta. Mert olyankor a legritkább esetben szokott sikerülni” – mondta el Derék Zsolt, a 2013-as verseny egyik győztese, miután részt vett a nyereményként kapott tréningen.
Nevezés
A versenyen idén is 2-3 motorból álló csapatok vehetnek részt, azonban a tagoknak nem szükséges együtt nevezniük, mindenki egyénileg regisztrál. Nevezni a Bike Maraton Egyesület hivatalos honlapján lehet a www.bikemaraton.hu honlapon.