A 2006-os Garda-tó kerülés volt az első, igazán nagy léptékű túránk – nagyjából innen datálható a nemzetközi motoros túrázás az életünkben, hiszen egy nap alatt legyűrtük a kihívásokkal teli ezer kilométert. Most újra felelevenítjük ezt a remek hosszú hétvégét, s ajánljuk mindenkinek, hogy vágjon bele egy hasonló kanyarba, mert tényleg lenyűgöző hely.
[wp_bannerize group=”cikkek” limit=”1″]
Agárdi Gyuriék motorostúra-magazinjában olvastunk először erről az úti célról, és rá néhány hétre már szerveztük is a karikát. Szállásunk – meglepő módon – egy nap alatt lett, és az előzetesen ígért horror árak is elmaradtak. (16 EUR/fő/nap).
| 1. nap – 2006. május 13. péntek |
Május dereka, péntek 13. Ragyogó napsütés, és 2-3 fokos “langymeleg” fogad minket fél hétkor, de elindulunk. Útközben pótoljuk a hiányzó zöld-mellényt, Körmenden a helyi motorosok egyik nagy alakja jó utat kíván még, azután tűz.
Időre kell elfoglalnunk szállásunkat, így nagyrészt autópálya. A magyar határig gyorsan megy, az olaszig sem vészes. Villach – Faaker See egyre jobban tetszik a dolog. Talján barátainknál viszont a forgalom, a fogfájás keménységű autópálya díjak, és az egyhangú táj (Tarvisio – Udine – Verona) nagyon fáraszt. Azt hittem soha nem, de valahogy mégiscsak: 870 km, és alig tíz óra telik, ott vagyunk.
Meglepő segítőkészség, egy varázslatos falu (Sirmione) és egy kellemes apartman: ennyi a gyors mérleg. Hibátlan angol tudás (mindenhol) , a motoros számára hasznos extrák ingyen, és egy tökély tengeri pizza a teraszon: alakul a pozitív kép. Gyönyörű és érintetlen óváros és vár, még egy falat Pármai sonka és a fáradságtól mély álom. Súlyos és jóleső mérlege a nem rövid napnak.
| 2. nap – 2006. május 14. szombat |
Gyors bevásárlás, reggeli a tóra néző teraszon és végül indulunk – a tó keleti partját és szórakozóhelyeit keressük. A Gardalandot már itthon kinéztük magunknak, így elsőként odahajtunk: jól is tesszük ha fedett helyre kerülünk, ugyanis komor felhők gyülekeznek felettünk…
A kapunál intenek – kerüljük csak ki a hosszan kígyózó kocsisort, és eszünkbe ne jusson a pénztárcánkért nyúlni! Így az öt euró a zsebben marad, és még nincs vége: a bejárattól vagy fél kilométerre találnánk is helyet, ha nem ugrana elénk a parkolóőr, és irányítana minket egy szűk, járdaszerű folyosóra. Az egész a park bejáratától kb. 50 méterre véget is ér – nehogy a megfáradt motorosnak még gyalogolnia kelljen a hosszú út után. Tetszik, hogy számolnak velünk. Sok ilyet még.
A parkban egyik ámulatból a másikba esünk – varázslatos játékok, hihetetlen precízség, nagy-nagy élmény. A szemerkélő esőben beszerzünk két esőkabátot, és folytatjuk tovább a kalandot. 4-5 órát szántunk erre, ehhez képest már délután négy van, és még a játékok felén ültünk csak. Verona vár, így kinézzük az utolsó célpontot: AZ ELVARÁZSOLT FA. Na most: egyrészt mindenki üljön fel rá. Másrészt senki ne higgyen a szemének, hacsak nem akarja viszontlátni az ebédjét… Nagy illúzió, minden racionális érzékedre szükséged lesz, hogy egyben túléld!
Gyermeki örömök egész nap, és talán a pénz teljes hiánya is okozza ezt. Jó érzés, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül próbálsz ki mindent, hiszen a kapunál vetted elő utoljára a tárcád. További nagy élmény, hogy a vizes játékok előtt mindenki egy nagy kupacba rakja le féltett hátizsákját – legyen benne fényképező, kamera, nem számít. Mikor kijön, ugyanott találja. Sehol egy hangos szó.
Útra kelünk, hangulatos szőlőlugasok, és mediterrán házak között visz az utunk. Veronában elsőre (na jó, másodikra) megtaláljuk az arénát, és gyalogosan folytatjuk: ismét vagy két kilométerrel beljebb jutottunk, mint az autósok, ráadásul szabályosan.
Júlia erkélye, Ferrari kiállítás, az Aréna és gyors vacsi: ennyi fér bele. Hiába, a Gardalandban töltött napért fizetnünk kell. Hazafelé szemerkélő eső, az utolsó az út folyamán, és ez sem tart tovább tíz percnél. Forró fürdő, visszanézzük a lovagi tornát a videoról, és alvás.
| 3. nap – 2006. május 15. vasárnap |
Ma felfedezünk mindent – gondoljuk naivan, és elindulunk körbemotorozni a tavat.
Északkelet felé indulunk, Sirmione – Affi – San Verolo – Cast. Di Brenzone – Riva Del Garda útvonalon. A kezdeti komor felhőről kiderül hogy csak köd, miután Affi-t elhagyva a hegyre felvezető szerpentinen szépen kibújunk belőle. Először látjuk a tavat egészében, fentről teljes pompájában. Hosszasan időzünk, gyarapodik a galéria.
Rivában nagy sétát teszünk, veterán autó- és motorkiállítás van a főtéren, jól mulatunk.
A nyugati oldalon visszafelé leckét kapunk a helyiektől az alagútban előzés fejezeteiről: mivel halál esetére nem valami sokat fizet kötvényünk, így nem próbáljuk utánozni őket… A déli parton találkozunk Gyuriékkal, akiktől a Garda ötletét merítettem (mint kiderült, egy nappal utánunk ők is ide indultak), mivel bőven száz feletti tempóban történik a találka, csak intünk, és utólag gondolkodunk ki is jött szemben. A délutánt a szafari parkban töltjük, a hüllőház a saját lakásunkra hajaz erősen, így gyorsan otthon érzem magam.
Szállásunk közelében felfedezzük még a kis falvakat, eszünk egy nagyon finomat (mint eddig minden étkezéskor), és elkezdünk pakolni. Holnap hazaindulunk, de ez részben jó hír.
| 4. nap – 2006. május 16. hétfő |
A kellemes búcsúajándék biztosít minket (és szállásadónkat is) hogy visszatérünk hozzá, majd reggel hétkor északnak fordulunk: Irány a Dolomitok!
Magam sem tudom mire vállalkozom, az unalmas autóút szakaszt fejben számolással töltöm. Ha legalább 70-es átlagot tartunk, akkor 14 óra alatt hazaérünk. De tudom, ez úgysem fog sikerülni… Sirmione – Affi – Trento – Ora. 140 kilométer – egy óra alatt. Eddig jó. Azután tankolunk… Vagy negyven percen át. Egy kút sincs nyitva még, az automata pedig nem tud mit kezdeni legkisebb címletünkkel, az ötvenessel. Egy hangulatos pékségben reggelizünk, kapunk vissza vagy 49 eurót, így benzinünk is lesz. Elindulunk, hogy megmásszuk A HEGY-et.
Az utóbbi tizenöt év legszebb útjait vonultató listám erőteljes frissítésre szorul, hazafias érzelmeim gátolnak, hogy magyar utak csússzanak le a dobogóról, holmi szerpentinek miatt… Nem kis dilemma.
Egyik ámulatból a másikba esünk, és mikor azt hisszük felértünk, akkor jön a java: 700 méter emelkedés négy kilométeren. Második fölé nem kapcsolok, nem is tudnék. És a csúcs: 2239 méter, Passo Pordoi.
Az egész így kezdődött: ezt a feliratot láttam egy fényképen, és elhatároztam, hogy nekem is látnom kell. Most, a mínusz két fokban itt állok alatta, és még vagy húsz motoros rajtam kívül. A hó térdig ér, van ahol derékig. Nem találok szavakat.
Még egy hágó vár ránk, és mégsem indulunk. Vagy úgy is mondhatnám, még több mint 750 kilométer vár ránk, és már tizenegy óra elmúlt. Na ez már hat, nehezen, de útra kelünk. Lefelé a hegyről felforr (!) a hátsó fék, na ilyen sem volt még. A fehér aszfalt-köd-három fok kombináció miatt próbáltam az első féket hanyagolni, s ez lett az eredménye. Tanulság, ilyen túrára csak frissen cserélt fékfolyadékkal induljon az ember.
Az osztrák oldalon a négy (!) trafiból egyet sem eszünk meg, így marad eurónk a következő kanyarra. Gyors határátlépés, a végén már száz kilométerenként pihenő, lassan de hazaérünk. Tíz óra, mire a vasat besakkozom a garázsba, hullafáradtan esem az ágyba.
950 kilométer, tizenöt óra alatt. Nem volt egyszerű.
Nehéz bármi frappánsat kitalálni így a végére: egy más minőségű élet, a motorozás új dimenziói, és egy nagy út kezdete volt ez. Innentől más léptékben, és más módon szerveztem túráinkat. Bátrabban, elszántabban rajzolva, és az eddiginél több pénzt félretéve rá. Igen, ez sajnos összefügg, de megéri. Garda-fertőzött lettem…
Hasznos blokk:
Garda – tó : Észak Olaszország egyik (joggal) kedvelt üdülőhelye.
Magyarországról kb. 8-9 órás út, nagyrészt autópályán. A kiutazás költsége (útdíjakkal együtt) kb: 25-30 EFt. (járműtől függően)
A környék : saját járművel gyorsan elérhető, a Dolomitok, Velence, Verona és Milánó.
Szállás : Sirmionéban egy négyfős apartman (szeptembertől) már 16-19 EUR/fő -től kibérelhető.
Étkezés : a nagyvárosok felkapott helyei (itthoni viszonylatban) drágák, de remek pizzát lehet kapni tíz euróból, és egy reggeli bevásárlás is sokkal nagyobb élmény a helyi kisboltban, mint itthon. Fantasztikus a gyümölcs- és húskínálatuk.
Közlekedés: ha megszokjuk az autópályák 150-180 -as utazóját, és a városok nyüzsgő forgalmát, akkor akár az itthoninál békésebbnek is nevezhető. Motorral különösen nagy élmény kint menni, jellemzően figyelnek az emberre, az utak pedig tényleg lenyűgözőek.