A korábbi hagyományoknak megfelelően motorszenteléssel kezdték az idei évet is a helyi és környékbeli motorosok.
Motorszentelés Zalában (MTI Fotó: Varga György)
A motorosszezon kezdeteként ezúttal is misét tartottak Nagykanizsán, a H-Turul Motoros Klub szervezésében, hogy a résztvevőket áldás, szerencse kísérje útjukon. Ennek során Sifter Gergő plébános (balról a második) megszentelte a megjelent motorosokat, illetve járműveit.
Sokan nem tudják, hogy az eltiltás alatti vezetés önmagában is bűncselekmény. Nem kell balesetet okozni: akár letöltendő szabadságvesztés is lehet a vége.
Miközben Magyarországon immár harmadik hónapja gyorsul az infláció és fokozódik a pénzromlás mértéke, a motorkerékpárok ára éppen az ellenkező irányba tart – derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
Új korszak kezdődik a magyarországi elektromos rollerezésben: Vitézy Dávid ma bejelentette, hogy heteken belül megjelenik a KRESZ-módosítás, mely végre szabályozza a elektromos roller használatát.