Olvasói: spórolsz vagy száguldasz?

Olvasói: spórolsz vagy száguldasz?

- in Vélemény

Gyuszi rövid túrákra és ingázásra fogná be új vasát, de bizonytalan a választással. Segítünk neki.

Sziasztok Srácok! Azért írok, hogy szakértőktől kérdezzem meg, melyik vasat ajánlanátok egy kezdő motorosnak, nekem, aki túrázna lazább, közepes távokra (legfeljebb egynapos kirándulások), illetve meleg nyári napokon munkába is járna vele. Kettő típuson gondolkodom, Honda CB500x és NC700. Ismerősök azt mondják, nagyobbat, mert idővel kicsi lesz az 500, viszont az NC 700 nagyobb testű is. Ti mint szakemberek mit tanácsolnátok?

Köszönettel: Gyuszi

Honda_nc700x_teszt

Kedves Gyuszi!

Volt alkalmam mindkét motort kipróbálni egy-egy menetpróbán, sőt, az NC700X utódjával egy hosszabb európai túrát is tettem. Mindkettő egyaránt 48 lovas teljesítményű, vagyis az ismerősök eléggé mellélőttek azzal a “kicsi” jelzővel… Alapvető különbség, hogy az NC sokkal nyomatékosabb, míg a CB élettelibb, pörgősebb. Éppen ezért a habitusodtól függ, melyik is jön be jobban, továbbá az is számíthat, hogy az NC-vel egészen elképesztő, akár három liter alatti fogyasztást is el lehet érni. Ugyanakkor az NC-t különleges karaktere miatt csak DCT-erőátvitellel ajánlanám, azzal túrán és városban is sokkal jobban használható, mint a hagyományos váltóval.

Egyébként pedig minőségérzetre az NC meggyőzőbbnek tűnik, anno a CB tesztjén a kiszervezett gyártás és a kedvező ár miatti apróságok (olcsó kezelőszervek, zsanér nélküli tanksapka, hangos váltó és tengelykapcsoló stb.) nem tetszettek a motoron, saját célra biztosan az NC-t választanám, abból is az X-jelzésű változatot, kizárólag DCT-vel.

3 Comments

  1. Egy futarcegnek szervizeljuk a motorjait van 45db NC700s manualis es 20db CB500F. Az NC k most jarnak 90-100e merfoldnel, a CBk 30e merfoldnel mindketto igen megbizhato, CBk Neutral kapcsoloja kb 15e merfoldenkent cseres mert elkoptatja a sargarez erzekelojet a valto, nem nagy osszeg mas tipushibat nem tudok mondani. Kuplungszettet 30e kent vezermulanc feszitot 80e kent cserelunk. A motorok agyonuthetetlenek 110e merfoldes futasteljesitmeny utan is ugy mukodik mint az uj. A 3l es fogyasztas urban legend 4-5l kozott fogyasztanak nekunk. A nagyobb alkatreszek horror aron vannak hozzajuk erdemes bontottat nezni ha elerheto

  2. kösz a kiegészítést, Levi, hasznos infó, hogy a szervizek oldaláról is láthatja a leendő vásárló a gépet.
    egyébként a fogyasztást tapasztalatból írtam: változatos körülmények között (2000 m feletti hágók, autópálya, város stb.) simán kijött 3,5-3,6 l/100 km-re régi 700-as és az új 750-es verzió is, pedig nem kíméltük őket. úgy gondolom, kicsit odafigyelve, meg az autópályát mellőzve könnyen meglett volna a kereken hármas átlag.

  3. Megerősítem 36000km és 3 év tapasztalatával az NC700 DCT 3.2-3.5l között volt – és van most is. Egyedül az autópályán 130-140 között eszik 3.6-3.7-et.

Leave a Reply