Sallangok nélkül, egyszerűen, lényegre törően – íme, ezek az idei motorkiállítás, és persze a következő motorosszezon legnagyobb sztárjai!
Egyértelmű az irányvonal, valami trendit, sokkolót és izgalmasat kell nyújtani a motorosoknak – nagyjából ezzel lehetne összefoglalni a 2015-ös EICMA eseményeit, ahol az európai és japán gyárak, illetve a felszereléseket készítő cégek is képviseltetik magukat. Tartsatok velünk, megmutatjuk, mire csorgatjuk majd a nyálunkat 2016-ban!
- Honda NC750X
Nagyobb beépített csomagtérrel, továbbfejlesztett elektronikai csomaggal és messze csinosabb külsővel tért vissza a két éve megjelent NC750X új változata. Alighanem a következő idény egyik slágere lesz, hiszen az eddigi gyenge pontját, az első futóművet is alapjaiban tervezték át és tették hatékonyabbá:

2. Yamaha XSR900
Nem álom, a nagy MT-ból valóban készítettek egy vérbő café-racert, ez lett az XSR900:

3. Yamaha MT-10
Egy ruhátlan R1? Kérjük! Minden eddiginél gazdagabb elektronikai repertoárral, és egy átfésült, még nyomatékosabb R1 erőforrással érkezik a japánok új, meztelen nagyágyúja:

4. Honda City Adventure

Elöl 17, hátul 15-ös, kimondottan terepes gumi, fűzöttküllős kerék és elképesztően vagány megjelenés – ez a Honda gyöngyszeme, a 700-as Adventure! Egyelőre csak koncepció, de úgy hírlik, a szériagyártás sincs messze…
5. Ducati Hypermotard
Erősebb hajtóművel, minden részletében kicsit megújulva debütált a taljános vagány szupermotója, a Hypermotard!

Maradjatok velünk, hamarosan jelentkezünk az újabb, frissen leleplezett modellekkel és prototípusokkal!
No related posts found...