Olvasói: ezért ne indulj el a zöldnél!

Olvasói: ezért ne indulj el a zöldnél!

- in Baleset-megelőzés

Sziasztok, szeretném elmesélni a történetem, hátha fel tudjátok dolgozni a mondanivalóm. Csütörtökön délután 6 órakor balesetet szenvedtem a Blaha Lujza téren, ott ahol másnap reggel egy robogós bajtárs hunyt el egy hasonló balesetben. Nekem szerencsém volt, be voltam öltözve, és “csak” egy személygépkocsival találkoztam.

Zöld lámpánál, dinamikusan indultam el a Keleti irányába, viszont a körúton egy autó még úgy gondolta ezen a “sárgán” átfér. A motorom elejét kapta el, ezért megúsztam könnyebb sérülésekkel. Több motoros is volt aki rögtön megállt és segített, mentőt, rendőrt hívtak és később tanúskodtak (sajnos én nem voltam teljesen beszámítható, nem tudtam akkor eléggé megköszönni, de nagyon jólesett hogy ilyen sokan és önzetlenül segítettek).

traffic-light-876050_1280

Az örök tanulság

Amit igazából mondani akarok, hogy én úgy érzem, mind a ketten hibáztunk. Ha a szigorúan vett szabályok szerint nem is, hiszen az autós a “sárgán” hajtott át, de én is felelőtlen voltam, hogy a zöldre elindultam. Minden nap megfordulok ebben a kereszteződésben, minden nap látom hogy rengeteg autós csusszan még át azon a, mondjuk úgy, erős narancssárgán. Ezért is nézek szét mielőtt elindulok, hiába zöld a lámpa.

motorbaleset-keresztezodes-lampa

Aznap viszont rossz napom volt. Melegem volt és a munkahelyi dolgokon járt az agyam. Tudtam hogy nem vagyok 100%-os, ezért különösen óvatosan haladtam. Legalábbis azt hittem. Mert akármennyire is azt mondtam, hogy koncentrálok, mégis figyelmetlen voltam, és elfelejtettem benézni a kereszteződésbe. Igen, ez hiba, mert a motorosnak nem elég a zöld lámpa! A rendőrség még nem foglalt állást, de úgy gondolom nem én voltam a szabálytalan. Viszont ez nem ér semmit, mert egy hónapig fájni fog mindenem, a motoromnak annyi, és ne felejtsük el, hogy a másik oldalnak is igazán kellemetlen lehet, hogy elüt valakit, akit utána a mentők visznek el – bármennyire is vétkes, nem egyszerű ezzel együtt élni.

Szóval mindenki csak óvatosan, és ne feledjétek: legyen akár tábla vagy lámpa – csak akkor van elsőbbségetek, ha megadják nektek!

7 Comments

  1. Először is mielőbbi felépülést mindkettőtöknek!
    Másodszor: amikor a te lámpád zöldre váltott akkor az övé már piros volt*, így nem kérdés ki volt a hunyó.
    * Sőt azt sem tartom kizártnak, hogy az övé már akkor az volt amikor nálad még csak piros-sárga; tudja valaki pontosan hogy vannak összehangolva?
    Persze ettől függetlenül a végszó abszolút megállja a helyét, egyik ismerősöm is járt már pont így.

  2. Tibor K. Botos

    Köszönöm szépen!
    Sokat gondolkoztam, és igazából el tudom hinni hogy még sárgán ment át. Az ütközés nem volt olyan nagy erejű, és úgy gondolom az autó 1-2 méteren belül megállhatott (30 km/h-nál a fékút 3.6 méter).
    De azt én is elképzelhetetlennek tartom, hogy zöldre váltson a lámpa, miközben a keresztforgalomnak még szabad jelzése van.

  3. Sajnálom, hogy így alakult. 🙁

    Én is sokszor tapasztalom, milyen állatokat engednek ki az utakra vezetői engedéllyel – holott babakocsit sem adnék a kezükbe, mert azt is nekitolják az első fának.

    Minden rosszindulat nélkül, egy újabb ok, hogy ne gyorsulgassunk a városban lámpától lámpáig. A belvárosban közlekedni amúgy sem túl szórakoztató, a technika sem szereti, a benzin is jobban fogy, ráadásul itt van ez az eset. Ha az autókkal együtt indulsz, lehet, hogy valaki megfogja neked azt a torpedót és most a szerencsédet újságolhatnád el.

    A nagyobbik baj, hogy akinek ilyen a hozzáállása, az jellemzően nem tanul. Legközelebb is ugyanúgy bele fog állni a gázba, ha azt látja, hogy “még csak sárga”.
    Sárgán biztosan nem mehetett át, mert elvileg legkorábban akkor válthat piros-sárga jelzésre a te lámpád, ha a keresztező forgalomé már tilosat jelez.

    Ellenben az a kereszteződés egy kiterjedtebb darab, így ha csak a pirosat éri el, neked már zöld is lehet, mire ténylegesen beér eléd (gondolom, balról jött). Ezzel sajnos sokan nem számolnak.

    Ráadásul, ha valaki a Petőfi-híd irányából érkezik, a lámpánál való megállás helye és a konkrét kereszteződés közt bő 15 méter hézag van, a kereszteződés kijáratáig pedig 30-40 métert is meg kell tenni. Ez durván 3 másodpercet jelent. Ennyi idő alatt neked vált a lámpa.

    Mihamarabbi jobbulást kívánok, és remélem, hogy a motorod problémája is a lehető leghamarabb megoldódik!

  4. Tényleg be kellett volna nézned balra…
    Egyébként 99%, hogy tiloson ment át. Ha egyszer kiállsz oda egy fél órára, akkor kevés lesz a két kezed megszámolni, hogy mennyien nem veszik komolyan a sárga, majd a piros jelzést. Van még pár ilyen kereszteződés, de ez a mérete miatt ilyen necces, mert sok sávban okozhat kavarodást egy ilyen balfék, ha bent marad.
    Jobbulást!

  5. Mayer Zoltán

    oda kell rakni egy védát azt csokolom….

  6. Az tuti, hogy ha neked zöld volt akkor neki piros! Olyan nincs, hogy mindkettőtöknek zöld. Amikor neked sárga van akkor neki 2-2,5 másodperce már piros! És akkor még hol van neked a zöld! Sajnos kereszteződésbe mindig be kell pillantani indulás előtt! Én még autóval is benézek, nemhogy motorral!
    Mindenesetre mielőbbi jobbulást!

  7. Ez jó meglátás, gyorsan elfogynának a piroson áthajtók…

Leave a Reply