Egy ekkora izomgépen hétezer kilométer után már általában csereérett a hátsó gumi, pláne, ha valaki olyan – hogy is fogalmazzak – lendületesen használja, mint jómagam…
Hajnali öt óra van. Ahogy a nap kúszik fel az égen, magam is felpattanok, hiszen hosszú út vár rám, pontosabban ránk. Szlovákia, Cseh- és Lengyelország, no meg Ausztria. Előre tervezett távolság 3 000 kilométer, ami végül sajnos egy kicsit rövidebb lett egy váratlan betegség, és egyéb apróságok miatt, de ne szaladjunk ennyire előre…
Egy hét alatt három rugó, ennél tökéletesebb nem is lehetne, mármint a kikapcsolódás, illetve a gumiteszt szempontjából. Legutóbb ugye ott hagytuk abba, hogy négyezernél járok, azóta gyűjtöttem még vagy ötszázat, szóval hétezres eredményt hirdethetünk a végén. Induljunk hát, de előbb fel az esőruhát, mert az a fránya eső próbál eltántorítani a starttól. Jól kezdődik, gondolom magamban, de nincs mit tenni, menni kell.
Hármasban indulunk Esztergom felé, a Pilisben csak úgy hömpölyög a víz, ahogy a hegy egy óriási csatornaként összegyűjti a csapadékot, de engem ez már kicsit sem zavar… Kezdődik a túra, nem lehet elvenni a jó kedvemet, a Roadtec pedig már számtalanszor bizonyította idén, hogy ilyenkor sincs mitől tartanom. Jöhet intenzív fékezés vagy tempós kanyar – rajta semmi nem múlik, rendületlenül teszi a dolgát.
Váratlan problémák
Megérkezünk Esztergomba, ahol a bazilika parkolójából éppen Ács Zoli készül útra kelni – a MOTaMOT-tal karöltve egy jótékonysági gyűjtés keretében körbeutazza az országot. Jó utat kívánunk egymásnak, és indulunk is tovább, mert messze még a mai cél. Azaz indulnánk, mert társunk Apriliáján fennakad a gázkar, a motor kontrollálatlanul tör ki, s egy pillanattal később már lyukas hűtővel hever a földön…
Nem akadunk fent a problémán, felsegítjük, s egyből nekiállok egy kis rögtönzéssel betömíteni a jócskán megsérült hűtőt. Igaz, vagy három órámba telik, de végre indulhatunk. A nap további része eseménytelenül telik, hol csepeg az eső, hol süt a nap, szóval kijut mindenből, de a Metzeler teszi a dolgát – tényleg ideális túraabroncs, ez kell egy ilyen túrára.
Lenyűgöző helyek
Másnap Olmütz, majd utána lendületből tovább a legendás zywieci sörgyárhoz, de ezt – társam hirtelen jött betegsége miatt – sajnos ki kell hagynom, így a kilométerek sem szaporodnak. Ápolásomnak köszönhetően másnap már ő is nyeregben, így együtt indulunk Kutna várához, onnan pedig a pardubicei sörgyárhoz motorozunk. Bár úgy hirdetik, hogy látogatható, csalódás ér minket, és erre a Ti figyelmeteket is szeretném felhívni: csak előre egyeztettet időpontban és csoportosan, öt fő feletti brigáddal lehet bejutni…
Marad hát a kalandozás a környéken, amit újra a kissé kopott aszfalt és a folyton eleredő eső nehezít, de ezen már meg sem lepődöm. Igaz, nyugalmam megalapozott: már nem gondolkozom, hogy vajon kiadja-e ilyen tempóval a kanyar, sőt szándékosan feszegetem a határokat, de semmi váratlan reakció. Az aszfalt és az égi áldás együtt sem tudja zavarba hozni a Metzelert. Szinte ideálisan telt hát a túra, de sajnos hatodik nap jött – immáron nem a felhőkből, hanem képletesen – a hideg zuhany. Társaságunk egy tagját hazahúzta a szíve, így megfogyatkozva, s az idővel is kicsit elcsúszva rögtönöznünk kellett. Osztottunk, szoroztunk, majd úgy döntöttünk, hogy irány a varázslatos Telc! Odaérve sem csalódunk, valóban csodaszép kisváros, ráadásul osztrák, német szintű utak övezik, kellemes, nyújtott kanyarokkal, csak ajánlani tudom, ah arrafelé jártok.
Egyébként itt jegyezném meg, hogy Csehországban jellemzően még az alsóbb rendű utak is kiváló minőségűek, amelyik pedig nem, azon éppen gőzerővel dolgoznak! Nem foltozgatnak, javítgatnak, hanem lezárnak 10-20 kilométeres szakaszokat, és az egész útpályát cserélik, így kell ezt. Ekkor már egyébként túl voltunk a kétezredik kilométeren, vagyis jóval hatezer felett járt a Roadtec 01, de sajnos sokkal többet nem is gyűjthettem hozzá, mert másnapra rajtam ütött ki a kór, ami korábban a csapatban felütötte a fejét, ráadásul ezúttal magamat kellett ápolnom… Másnap így a legegyszerűbb úton, végig autópályázva hazasuhantunk, s a számláló éppen akkor ugrott át a hétezer kilométeren, amikor kissé vacogva, de végre beálltam itthon a garázsba.
Igen, hétezer kilométer, s ahogy az elején írtam is, egy ekkora motoron ilyenkor már általában cserélni kell a gumit.
Tavaly a Nankang (pedig az is jól bírta) 7500-nál már éppen csak felülről karcolta a két millimétert. Bezzeg a Metzeler: köszöni, még felére sem kopott le (!) a mintázat, a hátsó abroncs szélén 4,2, míg középen mérve 3,57 mm olvasható le a tolómérő kijelzőjéről.
Bőven tízezer kilométer feletti futású gumi tehát, ráadásul elképesztően magabiztos tapadással, amit korábban már a kánikulai melegben, a lengyel hegyekben szakadó esőben és a fagyos, hófedte annabergi szerpentinen is bizonyított. Nem kérdés: tőlem ötös osztályzatot kap az idei tesztgumi – nemcsak hozta a kötelezően elvárt erényeket, hanem messze túlszárnyalta azokat.
Facebook Comments