Baján tragikus kimenetelű ütközés történt, míg Mindszenten egy motortolvaj miatt kellett akcióba lépni a rendőröknek.
Mint az MTI tájékoztatójából kiderült, tegnap este, Baján életét veszítette egy 59 éves motoros. A helyszínelés adataiból kiderül: egy személyautó ütötte el a Tél utca irányából érkező kétkerekűt, mely következtében a motor vezetője a helyszínen elhunyt.
Szintén a rendőrség hozta nyilvánosságra, hogy sikeresen elfogták azt a baksi férfit, aki két autót és két motorkerékpárt lopott el egy nap alatt. A vagyon elleni bűncselekmények miatt a közelmúltban többször elítélt férfit – egyebek mellett – lopás bűntettével gyanúsítják.
A gyanú szerint a férfi a kerítésen átmászva jutott be egy mindszenti ingatlanra, ahonnan egy társával ellopott két, javításra váró motorkerékpárt. Az egyiket, miután eltörött a váza, útközben otthagyták, a másikat később a rendőrök foglalták le.
Még ugyanezen az estén a férfi társaival egy személygépkocsit is ellopott, igaz, nem volt nehéz dolguk – a kocsit nyitva hagyták tulajdonosai, még a kulcsot is benne felejtették. A gyanúsított és társai beültek és elindultak Mártély felé, de útközben balesetet szenvedtek, és a rendőrök elfogták őket. A tolvajt előállították, és az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását
Gergő Velekey
Egy felől nagyon sajnálom a próul járt idősebb motorost, de amin megakadtam aza tolvaj. Loptak két morot melyből egyiknek a váza tört. Vázat törni nem egyszerű, abban komoly munka van mire sikerül összetörni. Majd este loptak egy kocsit amit megint összetörtek. Nem üldözték őket tehát nem kellett menekülve veretni mint az állat. Akkor meg hogy az istenbe? Ha már autó illetve motor lopásból kívánja finanszírozni életét a delikvens akkor legalább tanulna meg vezetni. 3 lopott dologból 2-őt összetört az 33%-os siker ráta. Az még 3 pontos dobó átlagból is igen gyatra !
Magyarfalvi László
A motor váza már eleve törött lehetett, ami csak később derült ki, ezért otthagyták. Én így értelmeztem, de a végeredmény szánalmasan ugyanaz.
ThomAce
Nekem csak ez ütötte meg a szemem:
“aki két autót és két motorkerékpárt és két autót lopott el”