Ötvenezerre büntethetik a tilosban motorozókat

Ötvenezerre büntethetik a tilosban motorozókat

- Kategória: Kiemelt cikk
0

Sok a félreértés és a téves információ a témában, ezért a természetvédelmi őrszolgálat emberei közzétették, mire számíthat az, aki motorjával behajt a Natura 2000 területekre.

A szolgálat emberei – bizonyos szempontból – ugyanolyan egyenruhások, mint a rendőrök, vagyis amikor az erdőben motorozókat megállítják, az nagyban hasonlít ahhoz, mint amikor országúton a rendőr igazoltat valakit. Mivel fegyveres testületről van szó, nem érdemes packázni velük, ráadásul aki trükközni, menekülni próbál, az a motorja elkobzását kockáztatja.

Nem lehetetlen… Ilyen idilli helyekre is eljuthatsz motorral, ráadásul teljesen szabályosan, igaz, ehhez előtte nem árt feltérképezni, hogy mely erdei utak nyitottak a forgalom előtt

Friss apropó

Ez annak kapcsán került szóba, hogy az ország nyugati harmadában télen a terepjárók, míg nyáron a különböző két- és négykerekűek dúlják a nemzeti park, illetve a Natura 2000 területeit, ami egyre több bosszúságot okoz a testületnek és persze az arra kirándulóknak.

Különös figyelmet igényel, ha gyalogos túrázókba vagy lovasokban botlasz terepezés közben. Ilyenkor soha ne feledd, hogy te vagy a vendég a természetben, s viselkedj ennek megfelelően…

Ha az erdőben nyakon csípnek valakit, ötvenezer forintig terjedő bírságot szabhatnak ki, illetve feljelentést tehetnek ellene. Mint azt a Nyugat.hu megírta, a határ közelsége miatt osztrák motorosok is gyakran „tévednek” az ŐNP területeire, így az őröknek a hazai terepjárósok, illetve endurósok mellett a külföldi vendégek is sok fejtörést okoznak.

Mit tehetsz, hogy elkerüld?

A terepmotorozásra is igaz, ami általában a közlekedésre, vagyis amit nem tiltanak, azt szabad.

Ez alapján bármelyik közúton vagy földúton szabadon motorozhatsz – már ha van rendszámod, jogsid, biztosításod stb. -, beleértve a közforgalom számára megnyitott erdei utakat is.

Ha a természetőr eléd áll, az pont ugyanolyan, mintha rendőri ellenőrzésbe futnál bele. Ha keménykedsz a fegyveres testület tagjaival, a motorodat kockáztatod… (Kép forrása: wwf.hu)

Ellenben a forgalmi engedély nélküli krosszmotorok csak pályán használhatók, míg a természetben a rendszámos gépek tulajdonosait a táblák és a sorompók tájékoztatják arról, hogy ideje visszafordulni.

Hogy pontosan hol húzódik a nemzeti parkok és a Natura 2000 területek határa, az minden ki számára szabadon elérhető – például az egyes szervezetek honlapján -, vagyis arra senki nem hivatkozhat, hogy egy fák által takart tábla miatt nem volt tudomása arról, hol is jár éppen.

Kár lenne dicsérni

Persze ez nem azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszer hatékony vagy akár csak megfelelő lenne. Sok visszásságot szül, hogy a tiltást jelző táblák néha csak alig láthatók vagy a tolvajoknak „köszönhetően” ott sincsenek, így jóhiszeműen is tilosba futhatunk motorjainkkal, quadjainkkal.

A szigorú természetvédelmi szabályairól ismert Ausztriában már megoldották a kérdést: több kijelölt endurópálya várja a terepmotorosokat (kép forrása: enduro-open.at)

A megoldás a nyugati országokban és a tengerentúlon elterjedt, nagy kiterjedésű, piaci alapon működő endurocentrumok létrehozása lenne, igaz, ehhez feltétlenül szükséges, hogy megfelelő kereslet is legyen az ilyen helyekre. Vagyis csak akkor működnek, ha a motorosok is tiszteletben tartják, hogy ezentúl nem ingyen és „toronyiránt” száguldanak át az erdőn, hanem zárt terepen, díjfizetés ellenében hódolnak hobbijuknak.