A román zsaruk nem viccelnek…

A román zsaruk nem viccelnek…

- in Gyorshírek

Itthon éppen a sérülésveszély miatt nem jellemző, hogy motorosokat üldöznének az egyenruhások, de a keleti végen már nem ilyen egyszerű a helyzet…

Mint arról korábban beszámoltunk, kint nem veszik félvállról a bírságot: Százezer forintos csekk és 90 napos jogsielvétel – ennyit kockáztatsz, ha túl gyorsan hajtasz Romániában

A Digi24 számolt be róla, hogy Fundátán igazoltatni szerettek volna egy motorost, aki azonban továbbhajtott, a rendőrök pedig a nyomába eredtek. Innen már két részre szakad a történet, ugyanis a motor vezetője jelenleg kórházban van, így nem mesélhette el saját verzióját, de a rendőrök úgy mesélték: egy kanyar előtt a motoros hirtelen befékezett, ők pedig már „nem tudták elkerülni az ütközést…”

Mindenesetre nagy a titkolózás az ügyben, arról sem adtak ki információt, hogy milyen sérülésekkel szállították kórházba a – bizonyára nem ok nélkül – menekülő motorost. Akárhogy is, tanulságként leszögezhetjük, hogy arrafelé sem érdemes meglógni a közúti ellenőrzés elől, már csak azért sem, mert a korábbi példából is az derült ki – nem sokat teketóriáznak a kinti egyenruhások:

Sziasztok! Most tervezünk egy hosszabb (7 nap) gurulást kelet felé, Békás-szoros lenne a legtávolabbi célpont, majd onnan csillagtúra. Úgy hallottam, Erdélyben ‘szeretik’ bevonni a jogsit a gyorshajtásért, záróvonalért stb. Mit tudtok, ez tényleg így van, és ha igen, akkor megoldható pl. nemzetközi jogsival, hogy az eredeti megmaradjon? – áll András levelében.

Kedves András! Erdély csodálatos célpont, feltétlenül javaslom, hogy fedezzétek fel, de emellett a hír is igaz, könnyedén ugorhat a jogsi, ha egyszerre több komoly kihágást követsz el. A trükközés pedig kimondottan tilos, s hogy mennyire, arra álljon itt példaként egy régebbi történet: így lett bűncselekmény az egyszerű szabálysértésből. Korábban már több alkalommal cikkeztünk róla, hogy milyen különleges szabályok érvényesek Európában, hiszen ezek némelyike – főként a motorosokra nézve – igencsak meglepő lehet. Ha bővebben kíváncsi vagy rá, az legfurcsább rendeletek gyűjteményét ebben a cikkben találod meg.

A Transzfogarasi hágó
A Transzfogarasi hágó

Most azonban a szintén többször felemlegetett romániai gyorshajtásról ejtünk szót, hiszen honfitársaink alaposan megjárták, hogy lazán kezelték a szabályokat. Egyik olvasónk személyes példája jó útmutató lehet, hogy mire figyeljünk hasonló helyzetben, nehogy bűncselekménybe keveredj az egyszerű szabálysértés helyett…

Folytatás a 2. oldalon 

3 Comments

  1. Drop Table USER;

    Csak naivan kérdezem: ebben az esetben nem lehet tolmácsot kérni ha a rendőr nem tud vagy nem akar angolul/németül beszélni? Ha már megbüntet, nem feltétlenül gyorshajtasert, legalább tudjam már hogy miért kapom.

  2. Örök Szkeptikus

    De, a saját költségeden kérhetsz tolmácsot. Ami fontos, tolmács nélkül soha semmilyen papírt nem írunk alá!

  3. Örök Szkeptikus

    Az okirat hamisítással való meggyanúsítás teljesen jogos. Hiszen az új okirat kiállításához az ügyfél hamis adatot vagy tényt közölt. Ennyi, nem kell ezen megsértődni. A hatóságok malmai is működnek, egyre hatékonyabban, tehát ki fog derülni a turpisság.

Leave a Reply