A probléma nem egyedi, de szerencsére a megoldás kézenfekvő.
– A motoromat az előző tulaj Ausztriából hozta be és honosíttatta. Ezzel még nem is volna gond, csak ugye nem gyári a kormány, a kipufogó, az indexek, meg az előretolt lábtartó. Ezek viszont nem kerültek bele honosításkor a forgalmiba. Jövő májusban műszaki. Lesz vele gond szerintetek? Egyszer már levizsgázott így, átépítve, kapott forgalmit stb. Köszi a válaszokat!
Üdv,
András
Kedves András!
Mint írtad, ebben a formában már levizsgázott a motor, tehát a kiegészítők – jó eséllyel – gyáriak, vagy legalább is nem szúrtak szemet a vizsgabiztosnak. Akárhogy is, az összes szabályt szó szerint értelmezve csak a forgalmi friss bejegyzésével vizsgázhatna le a motor, ugyanakkor ha az átalakítás visszafordítható, tehát minden alkatrész csavarkötéssel rögzített, kicserélhető, akkor a legtöbb esetben nem okoz gondot. Mindenesetre az olyan apróságokra feltétlenül figyelj, hogy a módosított irányjelzőkben legyen E-jelzés, a kipufogórendszer hangnyomásértéke pedig legfeljebb 5 dB-lel haladja meg a gyáriét. Összességében tehát nincs miért aggódnod, ha a legfontosabbakat átnézed, és megfelelnek az előírásoknak, aligha hasal el a gép.
Miért beszél mindenki a Police.hu „túlmozgásos motoros hölgy” cikkéről? Megnéztük, milyen nyelvi és kommunikációs problémákat vet fel a rendőrségi írás.
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
Miért beszél mindenki a Police.hu „túlmozgásos motoros hölgy” cikkéről? Megnéztük, milyen nyelvi és kommunikációs problémákat vet fel a rendőrségi írás.