Így lesz bűncselekmény a figyelmetlenségből

Így lesz bűncselekmény a figyelmetlenségből

- Kategória: Baleset-megelőzés, Hírek
10

Csak hogy tisztán lássanak azok, akik úgy vezetnek, hogy „még beférek a motoros elé…” A 38 éves sofőr csak egy pillanatra nem figyelt, mégis bűncselekmény miatt kell bíróság elé állnia, a büntetés egy év szabadságvesztés is lehet.

A rendőrség közétette a 2017 novemberében Győrben történt motorosgázolás részleteit, illetve a nyomozás eredményét. Megállapították, hogy a Daewoo Matizt vezető hölgy a Tihanyi Árpád út kereszteződésében nem adott elsőbbséget egy jobbról érkező motorkerékpárnak – a motoros nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

bűncselekmény
Helyszínelés Győrben, ahol egy szabálytalanul kanyarodó autós miatt szenvedett súlyos sérülést a Suzuki vezetője (Kép: Police.hu)

Noha a motoros – a baleset elhárítása érdekében – fékezett, eközben felborult és a szabálytalanul kanyarodó járműnek ütközött. Az ütközés után a motorkerékpár nekicsúszott egy másik autónak is, ami az út mellett parkolt.

Súlyos sérülés történt? Akkor bűncselekmény…

A Győri Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást, majd az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte. Mivel a motoros súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, már nem szabálysértésről van szó – amíg csak járművekben esik kár vagy nyolc napon belül gyógyuló sérülésről van szó, az más megítélés alá esik.

bűncselekmény
Természetesen kártérítésre sem jogosult a vétkes sofőr – viselnie kell a saját autójában és a motorban keletkezett károk következményeit is (Kép: Police.hu)

Így azonban a vezető jogosítványát bevonhatják – és rendszerint be is vonják -, ennek időtartama néhány héttől akár 8-10 évig is terjedhet. Emellett egy évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság, ám  gyakoribb, hogy néhány százezres nagyságrendű pénzbüntetésről határoznak, emellett pedig a járművekben keletkezett kár is őt terheli.

Nem érdemes tehát kapkodni, hiszen amíg két autó ilyen tempójú ütközése általában egyszerű biztosítási ügyintézéssel jár, addig a motorosgázolásnak így is, úgy is bírósági tárgyalás, súlyos pénzbírság és/vagy börtönbüntetés a következménye.