Rendőrség: a Mátra veszélyes terep!

Rendőrség: a Mátra veszélyes terep!

Lelombozó adatokat tett közzé a heves megyei Rendőr-főkapitányság. Míg az országban egyre javuló statisztikát produkálnak a motorosok, a Mátrában bőven akadnak gondok…

Egy hét alatt három motoros veszítette életét Heves megye útjain, ezért a Heol munkatársai megkeresték az egyenruhásokat, hogy meséljenek arról, miként látják ők a mátrai motorosokat. Anélkül, hogy rájuk húznánk a vizes lepedőt, a legfontosabb számokat érdemes kiemelni – igencsak beszédesek.

A Mátra sem versenypálya…

  • Idén negyven olyan motorbaleset történt Hevesben, melyben érintett volt egy vagy több motoros
  • Az országos átlagtól messze eltérően ebből 32-t okozott (!) maga a motoros. Ezzel szemben az országos átlag teljesen másként fest – a többjárműves ütközések 70-75%-ában vétlenek a motorosok
  • A motorosok által előidézett 32 eset közül három halálos volt, 11 súlyos sérüléssel végződött
  • Az ütközések 81 százalékában egyszerűen túlvállalta magát a motoros, azaz olyan sebességgel hajtott, amivel nem tudott megállni vagy bekanyarodni
  • A kétkerekűek egyik kedvenc útvonalán, a 24-esen 13 balesetet okoztak idén a bukósisakosok
  • A sérültek többsége, bő kétharmada nem Heves megyei lakos, azaz csak egy-egy napra vagy hétvégére ment fel motorozni

Hogy minél kevesebb ilyen baleset történjen, a rendőrség minden évben ingyenes vezetéstechnikai tréningeket szervez – idén például Egerben és Hatvanban is volt ilyen tréning.

A gépek műszaki állapotával nincs gond, és a sofőrök papírjai is rendben vannak – az igazoltatottak 95%-ánál mindent rendben találtak a rendőrök a Mátrában, illetve a Bükkben zajlott ellenőrzéskor

Ezúttal is kiemelték, hogy senki ne akarjon a saját tudásánál nagyobb tempóban motorozni, ne másokhoz igazodjon, és közúton mindig csak annyira húzza a gázt, hogy biztos legyen benne, így is be tudja venni a kanyart.

9 Comments

  1. Húzzátok csak nyugodtan a gázt azokon a pocsék utakon, nekem minden motoros hullával több lesz a statisztikai esélyem a túlélésre…

  2. Szlejer! Ezt nem értem. Miért lesz nagyobb a te esélyed a túlélésre?

  3. Inkább hagyd, mindig hasonló hülyeségeket ír. Nem is értem hogy hogy maradt életben eddig a rekord alacsony értelmi képességeivel…..

  4. Én legalább nem habogok minden második posztomban az útjainkat terrorizáló, veszélyesen lassan közlekedőkről, akikre vasököllel kéne lecsapnia a magyar királyi csendőrségnek. 😀

  5. Szlejer, húzd neki te is nyugodtan! Rajtad én is túl fogok élni.
    Üdv Koporsós!

  6. József Szamuráj Szilágyi

    na és egy jellemző kép, a szerv megállítja a közlekedőt, hogy Jó napot kívánok, papírokat kérem, mintha ezzel valakit rá lehetne bírni arra hogy egy kanyart ne tévesszen el.

  7. Szlejer! Tényleg szeretném megérteni. Ezért még egyszer megkérdezem. Miért lesz neked nagyobb a statisztikai esélyed? Vezesd már le kérlek statisztikailag.

  8. Évente kb. ugyanannyi motoros döglik meg az utakon. Ha okos gyerök vagy, akkor innét szépen levezeted magadnak… Hmm, mondjuk akkor fel sem tetted volna ezt a kérdést. 😀

  9. Nem vagyok okos gyerök, tehát nem tudom azt levezetni, ha évente ugyanannyi motoros “döglik meg” akkor neked miért is nagyobb az esélyed?

Leave a Reply