Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen szemszögből és hogyan írjam meg ezt a szívbemarkoló történetet – nehéz ilyenkor szavakat találni. Kezdésként legyen elég annyi, hogy vasárnap egy már-már tipikus baleset történt, egy figyelmetlen autós fordult ki a motoros elé…
Az egyik szemtanú maga is motoros, névtelensége megőrzése mellett, saját képeivel mesélte el a történteket.
„Négyen haladtunk Pilisszentivánon a 10-es főúton, amikor szemből jött a motoros, mögötte pedig egy autó. Nekem jobbra állt egy másik autó egy mellékúton. Úgy ötven méterre voltunk, amikor kihajtott a kocsi, balra nagy ívben, velem szembe, mellém akart kanyarodni. A szemből jövő motorost – utasával együtt – oldalról ütötte el, olyan egyszerűen, mintha ott sem lett volna.
Egy baleset súlyos tanulságai
A motor mögött érkező autós azonnal félreállt, később kérdeztük is tőle, hogy mennyivel jött a kétkerekű, mire késlekedés nélkül rávágta: vele egy tempóban, kb. negyvennel. Időközben a baleset okozója és annak utasa kiszállt az autóból, de a vezető férjének az volt az első dolga, hogy a nőt megnyugtassa valahogy: – Semmi baj, nem tehetsz semmiről – mantrázta, sőt a kocsit vezető nő is csak ezt hajtogatta.
Egyszerűen hihetetlen, hogy embertársuk nyílt töréssel fekszik az út szélén, utasa szintén súlyos sérüléseket szenvedett, az okozók meg önmagukat nyugtatják: csak lazán, mi nem tehetünk semmiről…
Végül olyannyira belelovalták magukat ebbe, hogy az elsősegélynyújtásban sem segítettek, de szerencsére gyorsan megjöttek az egyenruhások: úgy negyed óra múlva a rendőrök, majd a mentők. Valamilyen furcsa okból a kiérkező rendőr első cselekedete az volt, hogy a sérültek adatait felvegye, miközben üvöltöttek a fájdalomtól. A barátom térdelt le a lány fejét tartani, hogy eszméleténél maradjon. A fiún semmit nem tudtunk segíteni, olyan fájdalmai voltak, hogy alig mertünk a közelébe menni. Artériás vérzése nem volt, hirtelen nem tudtam vele semmit csinálni, csupán nyugtattuk, ahogy tudtuk.
Közben az autók feltorlódtak mindkét irányból. Másik két barátom próbálta őket terelni, de nem igazán lehetett, mert vagy tátott szájjal bámultak, vagy próbáltak erőszakosan átfurakodni mindenen és mindenkin keresztül. Még akkor is így tettek páran, amikor a barátom eléjük állt, hogy ne menjenek, mert a mentő már hallhatóan szirénázik, és így nem tudja megközelíteni a helyszínt. Az autósok nagy részét semmi nem érdekelte, csak az, hogy bámuljon, vagy tovább tudjon menni. Hihetetlen, hogy ennyi együttérzés nem szorult az emberekbe…
Valami megváltozott?
Nem úgy a motorosok: aki csak arra járt, megállt segíteni. Közben érkezett még egy mentő, ami már gazdagabban felszerelt volt, mivel az első kocsi eszközeivel nem tudták megfelelően ellátni a sérülteket. Mire észbe kaptunk, még két rendőrautó befutott, de minden nagyon kaotikus volt, felkészületlennek tűnt.
Hamar elég nagy tömeg verődött össze, viszont a közhangulaton azért csodálkoztam. Senki sem szidta a motorost, hogy biztos gyorsan ment, ahogy ez lenni szokott, sőt éppen ellenkezőleg. Mindenhonnan csak azt hallottam, hogy megint egy ilyen eset, ahol levegőnek nézték szegény motorost, nem adtak elsőbbséget neki stb.
Nahát! Talán kezd gyökeret verni a köztudatban, hogy a motorbalesetek többségét az autósok okozzák?
Akárhogy is, hatalmas köszönet minden autósnak és motorosnak, aki megállt segíteni, ők igazi hősök! Mindenkinek így kéne: felkészülten, tettre készen odatenni magát, és nem azzal foglalkozni, hogy mihamarabb átjusson a torlódáson vagy telefonjával fotózza a roncsokat… Köszönet mindenkinek, és kérlek, vigyázzatok magatokra az utakon, mert csak rajtunk múlik, hogy egyben hazaérünk-e!
Vigyázzatok magatokra az utakon!