Mondd, leszel a Valentin-napom?

Mondd, leszel a Valentin-napom?

- Kategória: Cikkek, Közélet
0

Gyertyafény, romantika és egy őszinte, szerethető társ – mondd meg, kell ennél több?

Persze, hogy kell, mégpedig az imádott motor a garázsba… A téma megihlette a Brap24 csapatát is, akik sajátos Valentin-napi kisfilmmel örvendeztették meg a motorosokat:

Kösz a klipet, srácok, és ment a csillagos ötös a remek zeneválasztásért!

Nem újkori hóbort a Valentinozás

Mielőtt azt gondolnád, hogy a 21. századi nyugati kultúra – és a virágárusok – szüleménye ez a túltolt felhajtás, érdemes átlapozni, honnan is ered a Valentin-nap. Vagy 1800 évet kell visszalapozni a naptárban, hogy rábukkanjunk az eredetre, mégpedig egy fametszet formájában, mely Claudius Gothicus uralkodása idején született. A metszet készítőjét az ihlette meg, hogy a harmadik században élt, önfeláldozó Szent Valentinius (magyarosan: Szent Bálint) pap keresztény párokat adott össze, amiért letartóztatták, majd börtönbe vetették, ahol – a monda szerint – az egyik őr vak lányának visszaadta szeme világát – ezért avatták szentté.

Ekkor bármely keresztényeket segítő tevékenység bűnnek számított Rómában, így Valentin  megpróbálta jobb belátásra bírni Gothicust, hogy változtasson a torz rendszeren, amiért először megkövezték, majd mivel ezt túlélte, i.sz. 269 körül kivégezték.

Mint Bálint Sándor néprajzkutató rámutatott, a Szent Bálintok tisztelete szerte Európában és – Itáliából indulva – a Magyar Királyságban is elterjedt. Magyarországon Bálint napjához sok-sok, vidékenként eltérő népszokás kapcsolódott a régi világban, szóval korántsem újkori hóbort, hogy február 14-ét jeles ünnepként jegyezzük, igaz, a szerepe igencsak megváltozott az utóbbi évszázadokban.

4sr HUngary