Egy évtizeddel a szerencsétlen sorsú maglódi rendőr halála után most ismét drótkötél miatt veszíthette életét egy endurós…
Egy arra sétáló hölgy bukkant ma délután a motoros holttestére a Vácrátóthoz közeli erdőben. A helyszínelés során azt állapították meg, hogy feltehetően nagy sebességgel, vagy legalábbis az útminőséghez viszonyítva túl gyorsan haladt, majd egy fának ütközött:
A rendőrség helyszínelés közben készített képei
A motort vezető, 46 éves őrbottyáni férfi ugyan viselt bukósisakot, azonban ennek ellenére olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Frissítve:
Nem sokkal a baleset után több helyi motoros arról számolt be (egyebek mellett Pálfalvi Petra a Veresegyház és környéke, illetve a Fót csoportban), hogy egy kifeszített kötél vagy sodrony miatt esett el a motoros. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy valóban ez okozta volna a végzetes ütközést, bár az is igaz, hogy jelenleg szakértők vizsgálják a baleset körülményeit, és azt, hogy mi vezetett a tragédiához.
Akárhogy is, amíg a rendőrök nem erősítik meg, hogy valóban ezt történt, kérem, mindenki megfontoltan szóljon hozzá a témához, és ne törjünk pálcát látatlanban egy ismeretlen – például a terület tulajdonosa – felett. Emellett tartózkodjunk a „mit keresett ott a motoros-minek ment olyan gyorsan” kommentektől is, elvégre egy elhunyt társunkról van szó – köszönjük!
Kapcsolódó anyag: „A kifeszített drót és a tábla nem volt látható…”



Örök Szkeptikus
Az objektív felelősség elvén azt kell megvádolni szándékos emberöléssel, akié az erdő. Hiszen axióma minden balesetnél, hogy alapból az a felelős, akinek a területén történik.
Véleményem szerint.
Spikk
Hülyeség. Teljes hülyeség.
Zsofi
Vagy aki ész nélkül megy…..
Hanoi
Majd amikor a te gyerekeddel történik akkor is légyszíves. köszönöm.
Miki
Direkt kérte a cikk írója hogy amíg nincs megerősített infó, addig ne találgasson és ne vádaskodjon senki. A cikk lényege higy elhunyt egy motoros társunk és nem az hogy az olvasók feleőst találjanak.
Janó
Ha valaki hívatlanul éjszaka bemegy a kertedbe és ott, a te kertedben, felakad a szőlőlugasod drótjára, aminek következtében meghal, akkor is téged kell megvádolni szándékos emberöléssel?? Én nem gondolnám, hogy az általad említett “objektív felelősség” ezt jelentené.
Varga Tibor
Semmi féle kötél nem volt egyszerűen csak ki akarta szellőztetni a fejét és túl gyorsan ment a homok megdobta öt es sajnos fejjel ment a fának , ez által tört el szegénykémnek a nyaka ismerem őt nagyon rég óta motorozot. Nem tudom egyes okos embereknek honan jött ez a hülyeség police. Hu ott le van irva minden ami az igazság. Ha hegylako. Hu nem tudja mi történt hülyeséget nem kéne
Ki irkalni.
Hanoi
Katasztrófa ami a facebookos csoportokban is megy, okádék egy-két suttyó hozzáállása.
Ha zavart is valakit a motoros az erdőben, kapja el verje meg, de ne nyírja ki. Vagy mostantól számíthatunk majd az autópályákon is kifeszített drótkötelekre? Aki fát lop pénzbünti de a motoros az erdőben meg halált érdemel? Hányinger a “magyar motoros társadalom”.
AMVI 2.0
Vajon nyugodtan alszik, aki kifeszítette a drótot?
Dániel Kristoff
Egyik barátom fejét vágta le majdnem a drótkötél…
Örök Szkeptikus
Volt rá több példa a történelemben.
DE! Itt szándékos veszélyeztetés volt, (a szőlőlugas drótja nem a betolakodók ellen szokott ott lenni), viszont egy erdőben az úton keresztbe feszített drót már igen, ami nem lenne gond, ha azt kellő távolságból észlelhetően jeleznék, hogy aki nem ide való, ne hajtson be. De -és itt érhető tetten a szándékosság- nem jelezték, előidézve azt, hogy aki arra jár sérüljön meg. Így értettem.
Spikk
Én: Szerintem hülyeség az objektív felelősség ötlete.
Te: Egyik barátom fejét vágta le majdnem a drótkötél…
Szerintem nem ugyanazt a filmet nézzük…
Nickmack
Közúton?
Dániel Kristoff
Nem. Elvileg a földje volt az öregnek amin az ösvény keresztül ment.
Nickmack
Mármint közforgalom számára megnyitott ösvény, ami így van jelölve a térképen, vagy a haverod valakinek a tulajdonát rongálta éppen unaloműzésként? Mert az utóbbi esetben sem szép dolog drótkötelezni, de aki egy ilyenbe beleakad, az csak magát hibáztathatja. Ha közforgalom számára megnyitott ösvényről beszélünk, akkor meg ez komoly veszélyeztetés.