„Még soha nem tanultam ennyit a motorozásról!”

„Még soha nem tanultam ennyit a motorozásról!”

- Kategória: Kiemelt cikk
0

Vasárnap véget ért az idei első vezetéstechnikai hétvégénk. Azt hiszem, hálát adhatunk az égieknek, mert előtte és utána igazi ítéletidő volt, de a tréning alatt szavunk se lehetett az időjárásra…

Kezdjük is rögtön az elején, fél nappal az oktatás előtt, ugyanis már pénteken begurultak a Hetényi Pincészet udvarára a messzebbről érkező motorosok – visszatérő vendégeink mellett szerencsére szép számmal bukkantak fel „új” arcok is.

Endurók és ezres superbike-ok egy pályán? Színes mezőny sorakozott fel Mecseknádasdon

Nagyon örülünk, hogy ilyen népszerűek lettek a vezetéstechnikai tréningek, hogy egyszerűen nem tudtunk mindenkit fogadni az első alkalomra, ezért úgy határoztunk, hogy még a nyár első felében szervezünk még egy hétvégét, hogy azok se maradjanak le az oktatásról, akik esetleg későn jelentkeztek. Az első este természetesen az ismerkedésé – és egy jó csülöké – volt, s közben az oktatók elkezdték összeállítani a másnapi „tantervet”.

Színes kavalkád a mecseknádasdi vezetéstechnikai tréningen

Szombaton egy gyors reggeli után bemotoroztunk a rutinpályára. Már a jelentkezéskor sejteni lehetett, hogy ez egy emlékezetes oktatási nap lesz, ugyanis érkezett Honda NC700X, Suzuki XF650 Freewind, Honda VFR800X, BMW K 1300 GT, BMW F 750 GS, Triumph Tiger 1200, BMW R 1200 GS, Yamaha MT-03, Yamaha FZ6N, Suzuki V-strom 650 és Honda VFR1200 is – igazán színes paletta.

A bemotorozás során a gyakorlatba ültettük az előző nap tanultakat, illetve az égi áldásnak köszönhetően a változatos időjárási viszonyok közötti motorozást is gyakorolhattuk

Ezekkel a motorokkal még nem lett volna kihívás oktatást tartani, bár a pilóták között volt jogosítványszerzés előtt álló, illetve vezetéstechnikai tréningeket rendszeresen látogató is. Hanem begurult a csupán tízéves Bálint pitbike-jával (!), illetve Laci is egy BMW S 1000 RR-el. Oktatóink sok éves tapasztalatának és szakmai tudásának köszönhetően, olyan feladatsort és úgy állítottak össze a résztvevőknek, hogy mindenki élvezte a feladatokat a különböző karakterű motorokkal és fejlődni is tudott eredeti tudásszintjéhez képest.

A kiosztott oklevelekkel igyekeztünk mindenkinek elismerni a fejlődését, illetve azt, hogy milyen fontosnak tartja az önképzést

Ezután – a nap végén – grillvacsorával és pincelátogatással eresztettük ki a gőzt, illetve elemeztük a nap során tanultakat, persze motorozós anekdotákkal fűszerezve az estét. Vasárnap reggel sajnos kicsit borongósabban indult a nap. Indulás előtt az oktatók ismertették a csapatban motorozás szabályait, melyek akármilyen logikusnak is tűnnek, sajnos csak kevesek alkalmazzák őket.

Lezajlott az idei első, kétnapos, vezetett túrával és oktatással egybekötött motoros hétvége a birtokon, ahol maga a 2018-as Európa-bajnok, Kótner Zoltán oktatta a pilótákat. Olyan sokan jelentkeztek a képzésre, hogy kénytelenek vagyunk még egy hétvégét szervezni, szóval aki most lemaradt, az se búslakodjon – hamarosan jelentkezünk a nyári motoroshétvége részleteivel!

A bemotorozás során a gyakorlatba ültettük az előző nap tanultakat, illetve az égi áldásnak köszönhetően a változatos időjárási viszonyok közötti motorozást is gyakorolhattuk. Végül is megkegyelmezett nekünk az idő, egy kisebb esőn, illetve vizes aszfalton motorozáson kívül azt mondhatjuk, megúsztuk szárazon, sőt az út második felében már valóban száraz aszfalton faltuk a kilométereket.

Vélemények, visszajelzések a mecseknádasdi tréningről

Hazaindulás előtt közösen megebédeltünk Hetényi Pincészetben, majd ki-ki amerről érkezett, irányba fordította a motort, és élményekkel gazdagabban kelt útra.

Mi nagyon jól éreztük magunkat és úgy gondoljuk, hogy nagyon eredményes két nap áll mögöttünk

Ezeket a résztvevők mondták nekünk, de ennél is beszédesebb az a pár üzenet, amit az oktatáson résztvevő motorosoktól kaptunk azóta. Íme, néhány közülük a teljesség igénye nélkül:

  • „Többet tanultam, mint előtte bármikor! Az oktatók kiválóak és az egész nap nagyon jó volt!
    Köszönöm, hogy részt vehettem rajta és remélem, hogy legközelebb már túrázni is tudok menni veletek!”/Levi/
  • „Szuper volt! Köszönöm a Hetényi családnak, valamint a remek oktatóknak, Istvánnak és Zoltánnak is!” /Gyula/
  • „Köszönjük szépen a hétvégét, nagyon jól éreztük magunkat, és azt gondolom, hogy sok hasznos “okosságot” tanultunk! :)” /Gabriella/

Mi is nagyon élveztük a hétvégét, és reméljük, találkozunk még – akár Mecseknádasdon, akár az utakon!

Emese és Csaba

(X) – Támogatott tartalom

4sr HUngary