Kósa Lajos a Kelet-Magyarországon épülő MotoGP-pálya kapcsán beszélt arról, hogy milyen komoly tömeg lett az elmúlt években a hazai motoros társadalom, és hogy a motorozás „ígéretesnek tűnik” a nagyvárosi dugók felszámolására. Tulajdonképpen ez utóbbi a nagy hír, nem a magyar GP-futam…
Míg a környezetvédő szervezetek a rakpartok lezárásával és más utópikus ötletekkel kampányolnak, vezető politikusok a múlt hét végén – talán most először – leszögezték, hogy Magyarországon is a motorozás oldhatja meg a túlzsúfolt nagyvárosok közlekedési problémáit.
Egymillió embert érint a motorozás
– Kétszázezer aktív, a szezonban legalább hetente közlekedő motoros van Magyarországon, ám az összes regisztrált kétkerekű száma több mint egymillió – mondta el Kósa Lajos a hétvégén.

Persze ez alatt nem egymillió rendszámos motort kell érteni, hiszen azok száma éppen mostanában közelíti meg a 200 ezret, hanem az összes motorizált kétkerekűt. Azt hiszem, ez az első állami szintű nyilatkozat arról, hogy a motoros társadalom az nem egy észrevehetetlen, hibahatáron mozgó, pár emberes csoportosulás, hanem igenis százezrek tartoznak a motorosok táborához, ezért igenis számolni kell velük, amikor például arról döntenek, hogy milyen sportlétesítmény épül az országban.

– A különböző vizsgálatok eredményeit látva a „kétkerekű alternatíva érdekesnek tűnik” – tette hozzá Kósa Lajos, valószínűleg arra utalva, hogy sokkal gördülékenyebb, gyorsabb és nem mellesleg környezetbarát lehet a városi közlekedés, ha autóról motorra váltanak az emberek.
Összességében tehát három dolog derült ki a hétvégi Rally EB-n tartott sajtótájékoztatón:
– aláírt szándéknyilatkozatot kapott a kormány a DORNA-tól a magyar MotoGP-futam rendezésére,
– végre helyén kezelik a kis- és nagymotorokat is beleszámolva több mint egymillió fős motoros társadalmat, ami alapjaiban változtathatja meg a hazai szabályozást, illetve a motorozás fejlesztését.
– a kormány február 28-ig végleges hozhat végleges döntést a helyszínről és a futamrendezésről.
Tulajdonképpen ennyi elég is lesz hétfőre – a hazai motorozás fejlesztése és a magyar MotoGP-futam egyaránt „ígéretesnek tűnik”, hogy a civilben kifejezetten sokat motorozó Kósa Lajost idézzük.