Interjú: Miért várnál tavaszig?

Interjú: Miért várnál tavaszig?

- Kategória: Kiemelt cikk
0

Rendhagyó szolgáltatásról meséltek motoros barátaink, ezért felkerekedtünk, hogy kiderítsük: miként lehet ingyenes a motorszállítás és hogyan csökkentheted a téli tárolás vagy tavaszi felkészítés költségeit?

Számtalan motorszerviz működik Budapesten és környékén, mégis többhetes a várólistára készülhet, aki csak az első tavaszi napokon kapcsol, hogy jó lenne egy olajcsere vagy rendbe szedné a már ősszel is gyöngyöző teleszkópot. Erre talált ki elmés megoldást a Cribmoto csapata, élen Kriskó Bencével.

Tavaszi felkészítés télen – új szolgáltatás motorosoknak

A folyton nyüzsgő, mégis rendezett, tiszta műhely feletti irodában fogadnak a munkafelvételes kollégák, akik – természetesen – ki sem látszanak a melóból. Egy perc nyugtuk sincs, folyton csörög a telefon, pedig október nem éppen a szervizek csúcsszezonja. Rögtön bele is vágok hát a közepébe, hogy minél kevesebb ideig tartsam fel őket.

Nem csak motorszerviz: az autók téli-nyári gumiszerelését és csónakmotorok javítását is vállalják a Hengermalom úton működő szervizben

- Egyelőre csak annyit tudok, hogy ingyenes be- és visszaszállítással, valamint kedvezményes téli tárolással kedveskedtek a motorosoknak. Jól mondom?

- Tulajdonképpen igen – vágja rá Bence -, ugyanis utanként ötezer forintért vállaljuk Budapesten belül a javításra váró motorok szállítását. Viszont ha a munkadíj meghaladja a nettó 50 ezer forintot, akkor a szállítás teljes költségét elengedjük. Persze nem zárjuk ki a diósdi, budaörsi stb. ügyfeleket sem ebből – 25 kilométeren belül gyakorlatilag bárhová kiszállunk, illetve egyedi megállapodás alapján távolabbról is elhozzuk a gépeket.

- …gondolom csak munkadidőben.

- Szó sincs róla! Mi is tudjuk, hogy napközben elfoglaltak az emberek, ezért reggel-este, mi több, hétvégén is elérhető a fuvar.

Téli motortárolás sok-sok „extrával”

Sokaknak gondot jelent, hogy megfizethető, zárt, garantáltan száraz és nem utolsó sorban biztonságos helyet találjon a gépének. Persze mindig akad kiadó garázs, de a külső kerületekben is 100-150 ezret kérnek értük fél évre, ami aránytalan költség egy idősebb, olcsóbb motornak. Szerencsére a Cribmotónál erre is találtak megoldást.

Csak egy gumicserére jöttünk - hosszú beszélgetés lett belőle...

- Ha valaki zárt, őrzött helyet szeretne, fél évre negyven rugóért, azaz mindössze havi 6700 forintért elhelyezheti nálunk a motort, már amíg be nem telik a negyvenállásos csarnokunk. További könnyítés, hogy leadáskor csak 25 ezret kell kifizetnie a tulajdonosnak. Ha úgy dönt, hogy a holtszezonban velünk végezteti a járgány tavaszi felkészítését, karbantartását, és a munkadíj ezúttal is meghaladja az ötvenezret, akkor nem kell kicsengetnie teljes, negyvenrugós tárolási díjat.

Természetesen a motorok beszállítását és a - télen elvégzett - tavaszi felkészítést azok is kérhetik, akiknek van garázsuk, csak egyszerűen szeretnék elkerülni szezon elején a hosszú várakozást, amikor tele vannak a műhelyek.

A hathónapos tárolás 40 ezer forintos ára tartalmazza a teljes átvizsgálást, téliesítést, az üzemanyag szakszerű adalékolását, tavaszi beüzemelést, valamint motor tisztán átadását is. Az átvizsgálás alapján részletes ajánlatot készítenek a szükséges javításokról, s a tulajdonos szabadon eldöntheti, hogy szeretné-e megcsináltatni a gépet a téli pihenő alatt vagy csak a tárolást kéri

Autó- vagy motorgumicsere? Karbantartás vagy nagyszerviz? Minden egy helyen!

Figyelmességükről árulkodik, hogy hogy a Cribmoto munkatársai - ötezer forintos díjért - vállalják az okmányirodai és biztosítói ügyintézést is, ha a megrendelő szeretné kivonatni a járgányt a forgalomból a téli álom idejére. Jobban utánaszámolva ez egy fiatal, 150 lóerős motornál fél év alatt 30-35 ezer forint megtakarítást jelent, azaz így szinte egy fillérbe sem kerül az őrzött tárolás és a teljes átvizsgálás.

Miért várnál tavaszig? Most sorban állás nélkül, sőt akár ingyenes motorszállítással elvégzik a tavaszi felkészítést

Ha Te is élnél a lehetőséggel, jelentkezz be a Cribmotóhoz a honlapjukon, a 0630-4501608-as telefonszámon, az info@cribmoto.hu címen vagy a Hengermalom út 15-17. alatt működő szervizben!

Continental 2019