Noha a kilencvenes években még igencsak szegényes volt a hazai sisakkínálat, ma inkább a bőség zavarával küzdenek a motorosok. Nyitott, zárt vagy felhajtható legyen? Mire figyeljek vásárláskor? Összefoglaljuk a lényeget röviden, konyhanyelven.
Több mint másfél évszázada jelent meg az első, saját erőforrású motorkerékpár, melyet Pierre Michaux épített, de ekkor valahogy nem merült fel benne, hogy meg kéne védeni a vezető fejét is – hátha elesik, ugye. Szinte hihetetlen, hogy csaknem egy évszázad telt el az első kétkerekű és az első mai értelemben vett sisak megjelenése között, vagyis száz éven át igazi oroszrulett volt motorral közlekedni, pláne versenyezni.
Kezdetleges fejvédőben Ernst Henne, mellette pedig BMW-je, amellyel 1934-ben 246 km/órás (!) sebességet ért el. Érdekesség, hogy a csúcsdöntésre Magyarországon, Gyón közelében került sor
Végül 1953-ban, a Dél-Karolinai egyetem professzora, C.F. Lombard bejegyeztette új találmányát, a többrétegű ütéselnyelő réteggel és kemény héjjal ellátott fejvédőt, gyakorlatilag a világ első motoros bukósisakját. Egy évvel később Roy Richter, a saját autóalkatrész-üzlete mögötti garázsban tökéletesítette a találmányt, és piacra dobta Bell 500 néven az első, sorozatgyártott bukót, mely sok-sok versenyző életét mentette meg.
Roy Richter és az a bizonyos műhely, ahol az első bukósisakok készültek
Egyebek mellett Evel Knievel is az ő Belljét viselte a híres-hírhedt, balul elsült Las Vegas-i ugratáson, sőt Richter nevéhez fűződik az első kerékpáros sisak is, amit 1978-tól forgalmaztak. Így jutottunk el napjainkig, amikor már nem lehet panasz a választékra, így inkább az a kérdés: melyik lesz a legjobb neked?
Nyitott, zárt vagy felnyitható bukósisak legyen?
Kétségtelen, hogy mindhárom konstrukciónak megvan a maga előnye, de afelől se legyen kétséged, hogy nem véletlenül használnak – többé-kevésbé – zárt fejvédőket a pilóták a versenyeken, ahol a védelem az elsődleges szempont.
Könnyű, szellős, egyszersmind stílusos viselet a nyitott bukó, és gyakran csak ilyen fér el a kisebb dobozban vagy a robogó nyerge alatt
Kezdjük is a legegyszerűbb felépítésű darabbal, a nyitott fejvédővel! Feltétlenül mellette szól a stílusos megjelenés, a kedvező ár, a csekély tömeg és az, hogy kánikulában sem izzadsz bele. Nem mellékesen ennek a legnagyobb a látószöge, azaz semmi nem gátolja, hogy a perifériás látásod kihasználva „fél szemmel” a melletted haladókat is figyeld.
Íme, ilyen arányban sérül az áll, az arc, a homlok, a fejtető és a tarkó motorbalesetek során. Külön felhívnám a figyelmet rá, hogy kilenc részre osztották a fejet a tesztelők, és ebből az áll-arc-homlok trió „kapott” több mint hatvan százalékot… (Forrás: Dietmar Otte átfogó vizsgálata a brit motorbalesetek következményeiről)
Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül mellette, hogy a fenti kutatásból kristálytisztán kiderült: az állat éri a legtöbb sérülés ütközéskor, s ez ellen szinte mit sem véd a nyitott bukó. Emellett nagy tempónál már zajos, huzatos, még ha ez önmagában nem feltétlenül baj, egyesek kifejezetten ezért választják, no meg a menő kinézet is sokat nyom a latban, mint például a Hurok esetében. Viszont ez hosszú távon zavarhatja az összpontosítást, növelheti a reakcióidőt, szóval nagy tempójú túrákra mi sem ajánljuk.
Tény, hogy hatékonyabban védi az arcot a zárt sisak, de sokan egyszerűen nem érzik jól magukat benne a bezártság miatt. Persze a stílus itt is számít – furán mutatna egy nyitott vagy endurós sisak egy CBR-en
Ezzel szemben egy jó minőségű, zárt fejvédő nagy sebességnél is csendes, remekül véd, és az igazán profi – akár beépített LED-del megspékelt – darabok tervezésénél ügyelnek rá, hogy a lehető legkevésbé gátolja a kilátást lefelé, valamint oldalirányban. Persze azt se feledjük, hogy terepre, poros környezetbe nem éppen ideális a zárt bukó, miként a városban közlekedőket zavarhatja a – nyitott változathoz képest – rosszabb szellőzése is.
A hegyekben motorozva akár nyári reggeleken is párásodhat, lassan araszolva megizzadok benne, rosszul érzem magam, ha lecsukom a plexit – panaszkodnak a zárt sisakok ellenzői
Adja magát az ötlet, hogy próbáljuk egy modellben összehozni a nyitott és zárt konstrukciók erényeit – így születtek meg a felnyitható modellek. Úgy tűnhet, hogy csak előnyökkel járt ez a frigy, elvégre így egy bukóban élvezheted a kitűnő szellőzést, nem muszáj levenned, ha valakivel beszélnél, esetleg innál pár kortyot. Némileg egyszerűbb a fel- és levétel a szemüvegeseknek, bár a zárt konstrukciók tervezésénél is igyekeznek minél inkább kedvezni nekik. Már csak azért is fordítanak nagy figyelmet erre, mert a Reference mérései alapján napjainkban a nők több mint fele, illetve a férfiak negyven százaléka hord rendszeresen látásjavító szemüveget – nem elhanyagolható szempont.
Előnyök egész sora: kis tempónál is remek szellőzés és sokoldalú kialakítás jellemzi a felnyitható sisakokat. Persze korántsem mindegy, hogy teljesen hátrahajtható-e az állrész, mint az Evóban vagy a bukó tetején kell „egyensúlyoznod” vele…
Tegyük hozzá gyorsan, hogy nem teljes a felnyithatók leírása a hátrányok nélkül, és ezekből is akad szép számmal. Elsősorban a nagyobb tömeg említhető, miként a nagyobb külső méret is „útban lehet”, ha mondjuk pont emiatt nem fér bele az oldaldobozba. Tény, hogy a mozgóalkatrészek bonyolultabbá teszik a konstrukciót, ezért sokan élből elutasítják – a zártnak tuti nem romlik el soha a felnyíló állrésze…
Mentős vagyok, soha nem nyitom fel motorozás közben…
Mentősként rengeteg motorost láttam el. Zárt sisakosoknak szinte nem is sérült meg az arca, viszont a csini robogós sisakban legalább egy horzsolás, de inkább törés jellemző. Nem feltétlenül életveszélyes sérülések, viszont gyógyultan sem szép látvány. Felnyitható párti voltam én is, de az elmúlt időben soha nem nyitottam fel menet közben. Jelenleg zárt sisakom van, megy a ruhám színéhez. Ennyi lett a divatból: a biztonság felé mentem tudat alatt is – írta meg tapasztalatait Krisztián a sisakokat bemutató cikkünk hozzászólásai között.
Emellett a kevésbé átgondolt sisakok kezelése bajos lehet, főként, ha külön kell mozgatni a plexit felnyitáskor – erre nyújt remek megoldást például a Shark újdonsága, az Evo ES, amit egy mozdulattal lecsukhatsz (vagy felnyithatsz), attól függetlenül, hogy nyitva vagy zárva van a plexid. Az Evo további előnye, hogy teljesen hátrahajtható az állrész, így nem kap bele a szél motorozás közben, sokkal kényelmesebb viselet, mint a „hagyományos” flip-up bukók.
Különvélemény – Barbi
Lassan tíz éve motorozom, ennek nagyrészét felnyitható sisakban tettem meg, és mit tagadjam, nagyon élveztem az ötletes felépítés nyújtotta szabadságot. Igen ám, de jómagam városban csak annyit robogózom, hogy reggel este megteszem a magam 15-15 kilométerét a melóhelyig, s vissza, a hosszabb túrákon pedig (Korzika, Szardínia, Dolomitok stb.) egyre kevesebbszer használtam nyitva a bukót.
Így aztán pár éve váltottam, immáron zárt sisakot viselek, ami nem jobb, nem rosszabb – egyszerűen másként jó. Könnyebb, csendesebb, áramvonalasabb, igaz, újabb fejlesztés is. Egyszóval nekem bevált, de megértem, aki marad a felnyithatónál – városban meg-megállva tagadhatatlan, hogy nagy előny a nyitott állrész.

Röviden tehát válaszd bármelyiket is, elsősorban az igényeid alapján dönts, és csak a második legyen a sorban a dizájn, a beépített sisakbeszélő vagy bármilyen más extra. Ha kényelmes, csendes, megbízható modellre bukkansz, az hosszú ideig szolgál majd, és ugyanúgy megvéd a sérüléstől, mint a nagy zaj vagy a huzat okozta nyavalyáktól.







