Palkovics László személyesen erősítette meg, hogy hamarosan aláírhatjuk a Dorna-szerződést és megkezdődhet a magyar MotoGP-pálya építése.
A hosszú, átfogó interjúban beszélt a technikai sport utánpótlás-neveléséről, a versenymérnökképzésről és arról, hogy szeretnék mielőbb megkezdeni a sajátos nyomvonalú pálya építését, mely immáron biztosan a Debrecen-Miskolc-Nyíregyháza által határolt háromszögben lesz.
Hamarosan kezdődhet a Magyar MotoGP-pálya építése
Leszögezte, hogy a Dorna már el is küldte a szerződéstervezetet, amelyet hamarosan aláírnak, és elkezdődhet a munka. Beszélt arról is, hogy különleges vonalvezetést akart a Dorna, olyat, „amihez hasonló nincs a világon”, és garantálja az izgalmas versenyeket.

A teljes interjú a Nemzeti Sportban olvasható, ahol emellett szóba kerül még a Forma-1 és az is, hogy Palkovics nem egyszerűen politikus, hanem kiváló szakember is, aki sorozatos kérdéseivel zavarba hozza a a boxokban dolgozó mérnököket.