Mentsd meg a társad! – bemutatkozik az X-AID Bikers

Mentsd meg a társad! – bemutatkozik az X-AID Bikers

- Kategória: Hírek

Habár anno mindannyian részt vettünk elsősegélynyújtó-tanfolyamon, valljuk be, többségünk nem tudna ellátni egy súlyos sérültet. A szó szerint létfontosságú tudáson emberéletek is múlhatnak, ezért hozta létre néhány egészségügyi dolgozó, egyben motoros a „Társmentő” képzést.

 

– Egy idén létrejött, és hamarosan hivatalos egyesület vagyunk, célunk, hogy a motorosok megkopott, amúgy is hiányos elsősegélytudását élethű, gyakorlati képzéssel megújítsuk, bővítsük – mutatkozott be az X-AID Bikers egyesület.

Mi vagyunk az X-AID Bikers!

Balesetek helyszíneire kiérkezve látjuk, hogy az esetek többségében az emberek nagy része fél megtenni apró, ám annál jelentősebb mozdulatokat, melyek akár életet is menthetnek. Képzéseinket azon félelmekből kiindulva építettük fel, amelyeket a helyszíneken láttunk és tapasztaltunk a balesetekhez érkezőkön.

A szimulációs gyakorlati képzések célja, hogy pánikolás helyett tudatosan segíthessenek társaikon vagy éppen idegeneken a motorosok

Fontos hozzátenni, hogy mentőápolókból, mentőorvosokból és mentőtisztekből álló csapat tanítja majd a résztvevőket. Ráadásul szó nincs vizsgáztatásról: itt a tudás átadása, és egymás segítése a lényeg!

Motoros segítségnyújtás az utakon – hogy számíthass ránk!

Az alapszintű, négyórás „elsősegély-felfrissítő” képzésen résztvevők a legfontosabb, eszköz nélküli életmentő beavatkozásokat tanulhatják meg, amivel számos helyzetben képesek lesznek azonnali, hatékony segítséget nyújtani a bajba jutottaknak.

Tovább is van, mondjam még? Az alapképzés mellett összetettebb, „Expert” oktatás is várja a motorosokat

Az emelt szintű képzésen résztvevő számára néhány életmentő eszköz használatát is szeretnék megtanítani, mellyel a motorosok olyan elsősegélynyújtóvá válhatnak, hogy akár a mentősöknek is képesek legyenek komoly segítséget nyújtani. Akik elvégzik ezt a szintet, emelt szintű elsősegélynyújtó felszerelést kapnak, mint például vérzéscsillapító és légútbiztosító eszközök, illetve egy kitűzőt, mely jelöli majd, hogy „Expert rider”-ek, így lehet tudni, hogy rájuk bárhol, bármikor lehet számítani.

Mennyibe kerül az elsősegély-oktatás?

Az alapszintű képzés hozzávetőlegesen egy tank benzin ára, ám ezért komoly tudást kaphatsz, mely szó szerint  életmentő. Ráadásul egy leszel azok közül, akire számítani lehet ha baj van, ezzel is öregbítve a motorosok jó hírét!

A képzésről, a pontos árakról és az oktatás időpontjairól az xaid.info@gmail.com címen és a 0620-3318687-es telefonszámon tudtok érdeklődni, illetve a X-AID Bikers Facebook-oldalán.

Continental 2019

Facebook Comments

Válasz