A vadonatúj, 2021-es CRF450R debütálásával egy időben készítettek érdekes visszatekintést a japán mérnökök, amiben bemutatják, miként csiszolták tökéletesre a gépet az elmúlt 18 évben.
Az legkönnyebb négyütemű krosszmotor (!) címét elnyerő CRF alumínium bölcsővázzal, Unicam erőforrással és kimondottan barátságok motorkarakterrel debütált 2002-ben, majd hároméves tündöklés után adta át helyét az utódnak.
A Showa futóműves gépet 2005-ben nyugdíjazták, amikor meglepetésre még könnyebb lett a rekorder, átdolgozott váza még rugalmasabbá vált, miközben megőrizte kellő merevségét is, 450-es erőforrása pedig még szélesebb használható fordulatszám-tartománnyal büszkélkedhetett.
Legközelebb 2009-ben „feküdt kés alá” a CRF, ekkor még kompaktabbá vált az egyhengeres erőforrás, elektronikus üzemanyag-befecskendező váltotta a karburátort, átdolgozott váz, továbbfejlesztett vázgeometria jellemezte a gépet, és megjelent a forradalmi KYB AOS első villa.
A 2013 és 2016 között forgalmazott, szebb megjelenésű, egyben fürgébb CRF450R azzal vált híressé, hogy Tim Gajser ezzel nyerte meg az MXGP világbajnokságot, s lett húszévesen a legfiatalabb MXGP-bajnok. S ezzel el is jutottunk az idén búcsúzó, jelenleg árult modellhez, ami az „Absolute Holeshot”, vagyis „Rajtkirály” filozófia mentén épült.
Teljesen megújult az erőforrás, beleértve, hogy immáron hatos váltón keresztül továbbította az erőt a kerékre, míg az első villát ismét a Showa szállította a 49 mm-es, hagyományos rugókkal felszerelt teleszkópok „személyében”.
Így jutottunk el 2020-ba, amikor is megjelent a CRF450R újabb nemzedéke, amiről hamarosan részletes bemutatót olvashattok itt, a Hegylakók Motoros Magazinban.