Ausztria egy hétvége alatt – II.rész – Csavargás Türnitz környékén

Ausztria egy hétvége alatt – II.rész – Csavargás Türnitz környékén

- Kategória: Cikkek, Események, Túra

Miként az előző részben beszámoltam róla, barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy pénztárcánkat óvatosan megnyitva betervezünk egy négy-ötnapos motoros vakációt Ausztriában. Most jöjjenek a részletek – kezdésként a legélvezetesebb utak Magyarországról a szállásig.

 

A GSX-R-re csak nyereg- és tanktáskával tudunk felcuccolni, melyek bár nem bővelkednek nagy tárolókapacitással, mégis megvan az az előnyük, hogy az „asszony” nem tudja telepakolni hajvasalóval és sminkkészlettel. Igaz, nem az a piperkőcfajta, mégis szükséges volt meggyőzni pár kedves tanáccsal, mire nem lesz szüksége egy motoros túra során.

Zalaegerszegen még soha nem jártunk, és rá kellett jöjjek, hogy ezt bizony kár lett volna kihagyni. Barátnőmmel meglátogattuk a Belga étterem és söröző nevű helyet, majd körbenéztünk a virágokkal tarkított főutcán, és innen indultunk tovább Alsó-Ausztria felé

Az ország keleti feléből indulva átvágtunk az Alföldön, majd Cseszneket útba ejtve egy vargabetűvel visszafordultunk a Balaton felé. A tavat megcsodálva gurultunk Zalaegerszegig, ahol egy apartmanban szálltunk meg közvetlenül a főutca mellett, így következő nap frissen vághattunk neki a csodálatos Alpoknak.

Alsó-Ausztria még mindig igazi motorosparadicsom…

Másnap Szentgotthárdon léptük át a határt, ahol meglepő módon nem vártak vírusvédelmi kezes-lábasban az osztrák rendőrök, és mindenféle kötözködés nélkül engedtek át minket. Rudersdorfban isteni ham and eggs reggelink volt egy magyar tulajdonú pizzériában, majd megindultunk északi irányba az 57a-n pontosan belőtt útvonal nélkül, ami csak növelte a szabadon motorozás és spontaneitás érzését. Ennek eredményeképpen olyan gyönyörű és néhol keskeny hegyi utakon motoroztunk kettesben, amely csak tovább erősítette az érzést, hogy „de jó, újra motorozom, sőt újra élek!”.

Burg Kranichberg – Fogalmam sem volt róla, hogy az út egy várudvaron visz keresztül. Ha előre tudom, akkor szándékosan betervezem úti célként…

Mire felocsúdtam, máris a 27-es út fantasztikus minőségű kanyarjaiban motoroztunk, innen pedig rátértem a népszerű 21-re. Most örültem igazán, hogy a határtól indultunk, mert így volt időnk kelet felé elindulni a nagyszerű szerpentinen, majd megfordulva újra célba venni Türnitzet. Mondanom se kell ezt is mennyire élveztem, pláne, hogy ismét a megfelelő irányba haladva beálltam egy helyi rendszámos KTM Duke mögé, aki rutinból diktált igencsak élvezetes tempót, így a sornégyest visszakapcsoltam párszor, hogy a kanyarból kifele ne maradjak el annyira.

Mivel az egész napos menet nem volt több 250 km-nél, így bőven belefért, hogy meglátogassunk még további helyeket. Sajnos Türnitzbe érkezve egy motoros baleset fogadott minket, ami – jel volt vagy sem – azt üzente, hogy lesz még jó pár napunk motorozni, most inkább fújjunk egyet. A háziak pont olyan elragadóan kedvesek, mint ahogy mesélték a motorosok, gyorsan meg is beszéltük velük, hogy hat után jövünk vacsorázni, mi pedig felfedeztük addig a hangulatos városkát.

Vacsoránk az első este – esküszöm, ilyen finom hentestokányt még nem ettem! Innen is üzenem a türnitzi vendéglátóknak, hogy azóta is emlegetem azt a vacsorát! Miután jóllaktam, még szétcsapattam egy kellemesen lehűtött sörrel – aligha lehetett volna teljesebb ez a nap ennyi motorozással és ilyen sok jó élménnyel

Karnyújtásnyira a legjobb motorostúra-útvonalak

Napszaktól, motorozási iránytól és aznap megtett kilométertől függően, ha Türnitzben szálltok meg, csupa jó hely vár titeket Hungaroring minőségű aszfalttal és kanyarvariációval. A közeli Mariazell nemcsak híres zarándokhely, hanem gyönyörű település is, csupán 39 kilométerre található Türnitztől, de az nem akármilyen 39 kilométer!

Az egyik legélvezetesebb hágó, amit csak fokoz a parádés kilátás: ez Annaberg

A 20-as út olyan parádés helyeket érint, mint az Annaberg-hágó, s ha visszafelé kimondottan motoros megállót szeretnétek, akkor egy kisebb kört leírva, a korábban is említett Kalte Kuchl-t ajánlom, ahova fenomenális kanyarok vezetnek, és egy finom sütemény után már indulhat is a mandula visszafele.

Mariazell madártávlatból – még mindig lenyűgöző

A következő részben jön az igazi nagy kör, amit már nem egyedül, hanem a panzióban megismert társasággal tettünk meg, és mondanom sem kell, hogy aznap sem unatkoztunk… Tartsatok velünk akkor is!

Hasznos blokk:

Utazási korlátozás: Ausztria az úgynevezett „zöld zónába” esik, tehát a magyar állampolgárok és a Magyarországon élők szabadon utazhatnak

Közlekedési szabályok: Ausztriában ugyanolyan sebességhatárokkal számolhatsz, mint nálunk, leszámítva az országúton engedélyezett 100-as tempót, illetve a néhány látványúton, és ott is csak a motorosokra vonatkozó (!) 70-es korlátozást. Érdemes ezeket valóban betartani, mert bár a sógoroknál – ahogy mondani szokták – szigorúak, de igazságosak a rendőrök, a határok túllépése esetén súlyos pénzbírságra számíthatunk. Hogy pontosan mennyi az annyi, azt a  BussgeldKatalog Austria tartalmazza – érdemes átböngészni. Különösen figyelj a tempóra lakott területeken, mert ott „harapnak” legjobban!

Szállás: Mi a Türnitz panziót választottuk, mivel itt magyar házigazdáknál, kifejezetten jó áron szállhatunk meg, amit csak tetéz a mindig kiadós és felejthetetlenül finom reggeli/vacsora. A szállás elérhetősége:

Continental 2019

Facebook Comments

Válasz