Az előző kesztyűm már elmúlt ötéves és vagy negyven-ötvenezer kilométert használtam, ami látszott is rajta. Ezért amikor legutóbb a 4SR-nél jártam, Lukácsi Zoli a kezembe nyomott egy Sport Cup-ot „Ezt próbáld ki!” felkiáltással. Nem kellett kétszer mondania…
Láttam Barbera 4SR bőrruháját, amiben 210-nél esett el, és csak a festésen volt nyoma, így biztos voltam benne, hogy az új kesztyűm is megvéd, ha baj van, de persze ennél sokkal többet kell tudnia, hogy méltó utódja legyen a sokat látott Alpinestarsnak.
4SR Sport Cup Reflex Red II motoros kesztyű – nem csak versenyzőknek
A kecskebőrből készült, masszív, mégis puha kesztyűben érezhetően odafigyeltek az ujjak kialakítására, így bármennyire is hatékonyan véd, könnyedén eléri az ember a kormányon távolabb eső gombokat is – nem akadályoz a mozgásban. Legyen bármekkora mancsod, ebből jó eséllyel találsz megfelelőt, mivel S-től XXL-ig terjed a választék – itt Csingiling és Piedone is rálelhet a kézre illő darabra.
A sérülésnek leginkább kitett helyeken, például a kis- és mutatóujj külső részein dupla átfedés óvja viselője kezét
Az aramidszövet (köznyelvben: karbon) protektor nem tolakodó, nincs is útban, de már ránézésre is ellenálló darab, így a kézfej biztonságban van, a csuklót és a tenyeret pedig megerősített rész óvja a bogaraktól, felpattanó kövektől, no meg az aszfalttól, ha úgy adódik.
Figyelmes részlet, hogy kettős rögzítésű a kesztyű, hogy eséskor véletlenül se csússzon le a kézről, illetve az egyik pánt sérülésekor is a helyén maradjon
Ha nem vagy tisztában a méretekkel, akkor hasznos segítség lehet a 4SR ábrája, mely alapján otthon egy varrócentivel is lemérheted, hogy milyen méretű kesztyű passzol a kezedre:
Férfi motoros kesztyűk mérettáblája
Nincs más dolgod, mint megtudni, hogy az ujjak alatt mekkora a tenyered kerülete, amit természetesen egyenes, kifeszített tenyérrel kell mérned. Így rögtön kiderül, hogy az S-től XXL-ig terjedő skálán melyik lesz a megfelelő neked, de legalább is biztosan leszűkíti a kört két egymás melletti méretre, így könnyebb lesz próbálnod és választanod.
Visszatérve a konkrét kesztyűre: az már tényleg csak hab a tortán, hogy a minőségi Sport Cup Reflex alig 29 ezer forintba kerül, sőt ingyen házhoz szállítással kínálja a hazai forgalmazó. Kíváncsian várjuk hát, hogy miként teljesít a nyár végi és őszi, hosszabb túrákon, amikor egész nap, kilométerek százain át viselem majd. Rajtam nem múlik, hogy alaposan kifaggassam, és remélem, hogy ez is legalább olyan hosszú ideig és olyan jól szolgál majd, mint elődei.
Új szállítási módot és komoly kedvezményt jelentett be a Motoralkatresz.eu: a vásárlók mostantól 30 000 forint feletti rendelés esetén díjmentesen kérhetik csomagjukat GLS csomagpontra vagy csomagautomatába, sőt a házhoz szállítás is lehet teljesen ingyenes.
Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek száma, miközben a rolleres károk negyedét ittasan okozhatják.
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek száma, miközben a rolleres károk negyedét ittasan okozhatják.
Új szállítási módot és komoly kedvezményt jelentett be a Motoralkatresz.eu: a vásárlók mostantól 30 000 forint feletti rendelés esetén díjmentesen kérhetik csomagjukat GLS csomagpontra vagy csomagautomatába, sőt a házhoz szállítás is lehet teljesen ingyenes.
A hegylakok.hu cookie-kat (sütiket) használ, hogy minőségibb szolgáltatást tudjon nyújtani. A weboldala böngészése közben elfogadja a cookie-k használatával a böngésző beállításai alapján. Cookie beállításokELFOGADOM
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.