Újabb remek videóval jelentkezett ByFerko, aki ezúttal két félórás filmmel igyekszik visszaadni a nyár legszebb pillanatait. Az első rész máris elérhető, melyhez – szokás szerint – kedvcsináló is készült:
Sziasztok! Júliusban négynapos csavargásra indultunk az Őrség csodálatos tájaira. A sok motorozás mellett, rengeteg kalandban volt részünk, amikből a szokásos módon próbálok nektek is valamennyit átadni:
Ebben az epizódban az első két nap eseményeit ismerhetitek meg. Tartsatok velünk!
Ha végignéztétek, máris jöhet a folytatás, ugyanis ma este nyolckor élesedik a második rész: Időutazásban lesz részünk a pityerszeri skanzenben, majd Hegyhátszentjakabra látogatunk kedves nézőinkhez, akik vendégül látják csapatunkat.
ByFerko: Csavarogj szabadon! – Motoros túra az Őrségbe
Rövid csavargás a közelben található Szlovéniában és Ausztriában, majd adódik némi probléma, de töretlen lendülettel folytatjuk a csavargást.
Következő megálló a zalaszántói Béke Sztúpa, itt megpihenünk, és utolsó célpontunk felé kanyarodunk, a szigligeti várhoz. Tartsatok velünk a befejező részben is! – írják a záróepizód alatt. Jó szórakozást az újabb remek videókhoz!