Gyakori sztereotípia, de mondhatjuk előítéletnek is, hogy kifejezetten sok balesetet okoznak a motorosok és általában ők a hibásak. Igazán kár, hogy ennyien mantrázzák, ugyanis semmi köze a valósághoz…
Általános tévhit, hogy az autós-motoros karambolok több mint felében vétlen a sofőr, és a motoros sebessége/hibája okozza a bajt. Nos, nem véletlen, hogy ezt inkább bulvárlapokban olvashatjuk, mert valójában 45-47% az arány a „motorvezető által okozott/elszenvedett” balesetekben, de ez sem a valóságot mutatja. Ugyanis a 45-47% nagyrésze olyan eset,
ahol senki vagy csak maga a motorvezető sérül meg egyszerű elcsúszás következtében.
Ennek oka, hogy amíg autóval egy megcsúszás, koccanás jellemzően csak anyagi kárral jár és nem kell feltétlenül helyszínelni, motorral 40-50-nel megcsúszva is könnyen megsérülhet a vezető, jön a mentő és bekerül a statisztikába.
Ötből csak egyszer ütközik vétkes motoros másik járművel
Ha azt nézzük, hogy miként néz ki a KSH „Haladó járművek ütközése” rovata, máris árnyaltabb a kép.
Semmi nem változik? Sorozatban öt év adatai összehasonlítva is állandó az arány: az összes motoros baleset 20-21%-a olyan ütközés, amikor hibázó motoros karambolozik másik járművel. A leggyakoribb ok, hogy kihajtanak vagy befordulnak a motoros elé, aki már nem tudja elkerülni a karambolt, mint a fenti videóban is (Forrás: KSH, kép: Police.hu)
A konkrét számoknál maradva: a KSH évkönyv adatai szerint 1344 baleset történt motorkerékpár részvételével, ebből 638-at okoztak motorosok – ezúttal is 47% körül táncol az arány. Viszont a motorosoknál a „haladó járműnek ütközés” mellett csak 256 eset szerepel.

Vagyis hiába érintettek 1300-1400 karambolban a motorosok, csupán
256 alkalommal okoznak úgy balesetet, hogy valakivel ütköznek.
Tehát az összes motorbaleset csupán 20,3%-át teszi ki, amikor motorosok hibáznak és összeütköznek valakivel. A maradék 80% kisebb része (egészen pontosan 227 eset), amikor simán elcsúsznak. A nagyobb pedig – ugye kitaláltuk – nemes egyszerűséggel elütik őket.
Miként lehetne csökkenteni a motorbalesetek számát?
Sokat hallunk, olvasunk róla, hogy miként lehetne csökkenteni a motoros sérülések számát, pedig a megoldás itt van előttünk. Ha 1344-ből 706 alkalommal – mondjuk ki – elcsapják a motorost és 227-ben egyszerűen elcsúszik, akkor a motorosok hatékonyabb vezetéstechnikai képzésével és az autósok megregulázásával máris kiszűrhető a fenti két kategória, vagyis a balesetek 70%-a.
Már az ORFK-OBB is az autósoknak üzent: figyeljünk jobban a motorosokra!
Az elsőt ráadásul kipipálhatjuk, ugyanis éppen holnaptól, március elsejétől változik a motorosok képzése. Ezentúl a vészhelyzetben hasznos, karambolok megelőzését, kivédését szolgáló technikákat tanulnak jogsiszerzéskor, ami hatékony eszköz lehet a sajáthibás balesetek elleni küzdelemben.
Holnaptól nemcsak motorkezelési, hanem vezetéstechnikai oktatást kapnak jogsiszerzéskor a tanulók. Ideje lenne az autósoknál is bevezetni…
Viszont akkor is ott a további több száz incidens, amikor nemes egyszerűséggel elütik a motorost, amit ő nem tud kivédeni, ezért sérül meg.
Tehát ideje a motoros képzés után a sofőrök oktatását is átalakítani, hogy ők is valódi vezetéstechnikai tudást szerezzenek, és tudatosabb vezetővé váljanak. S addig is, míg megvalósul, kezdésnek az is elég, ha nem mondjuk a motorosokra, hogy „sok balesetet okoznak”, miközben többnyire nem okozói, hanem elszenvedői az ütközésnek.
Nyitókép: MTI
No related posts found...