Nem szabályos, de a rendőrök is ezt javasolják: motorozás cipzáralakzatban

Nem szabályos, de a rendőrök is ezt javasolják: motorozás cipzáralakzatban

              - Címkék |Baleset-megelőzés, Cikkek, Túrák

Újabb motorosoknak szóló írás jelent meg a Police.hu-n, amiben a csapatos motorozás szabályairól meséltek az egyenruhások.

– Nehéz, ugyanakkor nagyon szép dolog csoportban motorozni. Ez nem egyenlő azzal, hogy egymás mögött haladunk, és mindenki úgy előz, ahogy akar – szögezik már le az elején.

– A csoportos motorozás eltolt alakzatban történő együtt gurulást jelent, ahol minden csoporttag együtt mozog, legyen az haladás, előzés vagy leállás – tették hozzá.

Vagyis a KRESZ szerint nem szabályos cipzáralakzatban motorozni (KRESZ 25. §: Járművel az úttesten – az előzés és kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni), de a zsaruk is tudják, hogy ez a csoportos motorozás leghatékonyabb, egyszersmind legbiztonságosabb formája. Tehát például a felvezető motor

nem haladhat folyamatosan a záróvonal mellett, csak út- és forgalmi viszonyok miatt húzódhat be (kikerülés, előzés, balra kanyarodás, úthiba kikerülése),

majd vissza kell térnie a sáv jobb felére. Az pedig, hogy másik jármű halad mögötte (a túratársa) nem forgalmi ok, tehát nem ad felmentést, de ismétlem, ez az elmélet. A gyakorlatban csak egy-két alkalommal hallottunk olyanról, hogy ezt egyáltalán szóvá tették volna a rendőrök.

A rendőrök is azt javasolják, motorozzunk cipzáralakzatban

– A megfelelő szintű együtt mozgáshoz folyamatos kontroll, jelzések, állandó mértékű távolságtartás (előre-hátra-oldalra) szükséges. A felvezető-irányító kiemelendő tulajdonsága a határozottság, továbbá a sereghajtó profizmusa, valamint kulcsfontosságú ezen személyek többiek által történő elfogadása is. A legfontosabb tényező ebben a műfajban, a bizalom a motorostársaink iránt – foglalták össze a csoportos motorozás legfontosabb szabályait.

Mivel ez csak egy rövid, sommás összefoglalója a csapatban motorozás szabályainak, engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljam korábbi írásunkat MSE tollából, amiben részletesen összeszedtük az elmúlt 22 év túrázás tapasztalatai alapján, hogy mire érdemes és kell figyelned.

A közúton tapasztaltak alapján úgy vélem, a csapatban motorozással kapcsolatban elég nagy káosz van a fejekben, legalább is gyakran futok bele olyan csapatokba, ahol egyből szemet szúr, hogy ki nem érti pontosan, miként is kell vagy inkább érdemes viselkedni ilyen helyzetben. A csapat azért csapat, mert együtt, egy cél felé haladnak, s minden brigádnak van egy vezetője, aki elöl, a felezővonal mellett halad – ez nem öncélú magamutogatás, praktikus okokat szolgál. Így ő könnyebben átlátja a forgalmat, egyszerűbben megkezdheti az előzéseket, tehát hatékonyabban vezetheti a csoportot.

Nincs helye a versenyszellemnek: ha előzöl, csak balról tedd, és vedd figyelembe, hogy ezzel zavarod-e a körülötted haladókat!

A többi motoros őt követi cikkcakkban, azaz a második a sáv jobb szélén halad, a harmadik megint a felezővonal mellett és így tovább. Ez azért praktikus, mert a csapat így sokkal kisebb helyet foglal el – rövidebb lesz a sor hossza -, mégis megvan mindenkinek az előtte haladóhoz mérten a megfelelő követési távolsága. A cikkcakk alakzatot csak kanyargós úton illik, sőt gyakran muszáj elhagyni, ekkor jobb libasorban közlekedni, ugyanis az előttünk haladó – feltételezhetően – por- és kavicsmentes úton halad, tehát az ő nyomvonala nekünk is valószínűleg jó lesz. Ráadásul, ha ne adj’ Isten az előttünk haladó elesik, a fizika törvényei miatt érintő irányban kicsúszik, így kisebb eséllyel fogjuk elütni és mi is követni.

Az azonban szót érdemel, hogy rendkívül gyakori probléma a csoportos esés, ami abból a rendkívül profán okból következik, hogy az elcsúszó motoros mögött haladó gyakran szemével a szikrázó gépet és pilótáját nézi, s mint azt már tudjuk

oda mész, ahová nézel, ez esetben pedig pontosan utána fogsz menni, azaz követed a padkára, rosszabb esetben az árokba.

Minden csapatban vannak tapasztaltabb és kevésbé tapasztalt, illetve gyorsabb és lassabb motorosok. A túravezető után mindig a tapasztalatlanabb, szerényebb hengerűrtartalmú motorral rendelkező, illetve utassal motorozók menjenek! Tévhit, hogy a lassúaknak kell a sor végén haladni, hiszen ott kell a legkomolyabb tempót diktálni!  Ha egy előzés után leszakadnak a sereghajtók, muszáj tempózniuk, hogy beérjék a többieket, ezért indokolt, hogy ott, vagyis a zárómotoros előtt a legfürgébbek haladjanak. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy az első és a leghátsó pilóta sebessége között 30-40 km/h eltérés is lehet, miközben a csapat – némi szórást követően – gyakorlatilag egyforma tempóban szeli a kilométereket.

Legfontosabb tanácsok csapatban motorozáshoz

– Minden szakasz előtt egyeztessetek, hogy hol a következő találkozó pont, s hogy ez a táv megfelel-e minden résztvevőnek!

– Ha szükséges, a túravezető ossza egy gyorsabb és egy lassabb csoportra a brigádot, úgy, hogy mindkettőnek legyen felvezetője, s lehetőleg zárómotorosa is!

– Figyeljünk egymásra, várjunk be mindenkit, s a visszapillantóban időről-időre ellenőrizd, hogy a mögötted haladó rendben követ-e!

– A sort záró tagok tartsák szemmel, hogy nem érkezik-e gyorsabb jármű mögöttük, s lehúzódással, illetve szabad hely biztosításával segítsék a könnyebb, gyorsabb előzést!

– Tekints legalább egy-két motorral előre, hogy időben reagálhass! A csoportos motorozás alatt bekövetkezett esések többsége azért következik be, mert nincs idő vagy hely lassítani, illetve kikerülni a többieket.

– Ne feledd: nem ciki és kicsit sem égő csak azért kiválni egy csapatból, mert a tempójuk sok Neked. Persze ez nem úgy működik, hogy útközben eltűnsz mögülük, hanem a pihenőnél elbúcsúzol, hogy szerencsétlen többiek a szabadidejük többi részét ne a mi keresésünkkel töltsék.

Remélem sikerült hasznos tanácsokat is fellelni ebben a sorozatban, mindenesetre köszönöm, hogy időt szántál rá és elolvastad! Örömmel tölt e, ha csak egy-egy baleset megelőzésében szerepet játszhattam, és hozzájárulhattam a biztonságos hazaérkezéshez.

Széles utat mindenkinek!

Emese