Vascsövektől a divatos robogókig – A Lambretta története

Vascsövektől a divatos robogókig – A Lambretta története

              - Címkék |Kiemelt cikk

Nem volt túl kegyes a sors a csőgyáros Ferdinando Innocentihez, aki saját hibáján kívül többször elveszítette teljes vagyonát. Mindez nem vette el kedvét attól, hogy a második világháborút követően kipróbálja magát egy teljesen új területen, a mopedgyártásban. Az általa éltre hívott Lambretta 2017 óta az osztrák KSR Group kötelékébe tartozik, s egyre jobban teljesít. Tartsatok velünk, ismerkedjetek meg a márka fordulatokban gazdag históriájával!

Bizonyára nem bánjátok, ha cikkünk első harmadát a 130 év született cégalapító életének szenteljük, hiszen megérdemli, hogy méltóképpen megemlékezzünk róla. Ferdinando Innocenti a toszkán kisvárosban, Pesciában látta meg a napvilágot 1891. szeptember 1-én, de nem sok időt töltött itt, mert kovácsként dolgozó apja Grossetóban találta meg számítását, így a család is odaköltözött. Már tizenéves fejjel a „pénzcsináláson” járt az agya, és volt is érzéke az üzlethez, melynek köszönhetően fiatalon számottevő vagyont felhalmozott, amiből megvehette apja kovácsműhelyét. A húszas évek elején jött az első pofon, ugyanis csődbe ment a bank, ahol líráit fialtatta, ebből kifolyólag szinte földönfutóvá vált. Nem hagyta el magát, épp ellenkezőleg: Rómába utazott, és beállt a Dalmine vállalathoz ügynöknek, hogy az akkor újdonságnak számító, varrat nélküli csövekkel házaljon.

Ferdinando Innocentit gyerekként sem kellett félteni: egyszer abból szerzett rengeteg pénzt, hogy a fillérekért megvett ócskavasat olajra cserélte, majd azt többszörös áron elpasszolta. A képen fiával, Luigivel láthatók az autógyárban, ahol a hatvanas évek elejétől licensz alapján gyártották a British Leyland Motor Corporation (BLMC) autóit

Hamar kiderült, hogy hatalmas lehetőségeket rejt ez a speciális alapanyag, ezért aztán 1926-ban saját manufaktúrát nyitott, hogy maga is beszálljon a gyártásba. Úgy fellendült a vállalkozás, hogy 1931-től Milánóba tette át székhelyét, majd két évre rá egy saját elképzelései alapján létrehozott termékkel jelentkezett. Ez volt az egyszerűen szétszedhető, úgynevezett Innocenti csőszerkezet, ami nemsokára átvette a fa állványzatok helyét az építkezéseken. A második világháborúban a gyárat a hadiipar szolgálatába állították, ami némileg visszavetette a fejlődést. Csak ezután jött az igazi feketeleves, tudniillik az amerikai bombázók a földdel tették egyenlővé a teljes gyárépületet. Miként egykor a bankcsőd, ez sem rendítette meg Innocentit, inkább azon kezdett el gondolkodni, hogyan segíthetné elő az elpusztított Olaszország lakosságának mobilizációját.

Az első Lambretta, azaz az 1947-ben bemutatott Model A

A drágán előállítható autó szóba sem jöhetett, sokkal jobban hitt az olcsó motorkerékpárban. A sors különös fintora, hogy épp a cége vesztét okozó amerikaiak által hátrahagyott járgány, a Cushman robogó indította be fantáziáját. Ez az apró kerekű, csövekből és lemezekből formált vázzal, primitív fékkel, centrifugálkuplunggal és igénytelen, egyhengeres erőforrással büszkélkedő gnóm tökéletesen megtestesítette Innocenti szemében az olcsó és praktikus közlekedési eszközt.

Legyen szebb és jobb!

Az üzletember természetesen nem szerette volna egy az egyben lemásolni a jenkik gépét, ezért felkérte a neves repülőgép-tervezőt, Pierluigi Torrét, hogy – az alapelvek megtartása mellett – alkosson új kétkerekűt. Így született meg a Cushmannal sok rokon vonást mutató Model A, jóllehet a préselt acéllemez ruhával dicsekedő, csővázas típus lényegesen komolyabb technikai megoldásokat vonultatott fel, mint tengerentúli versenytársa, hiszen normális rugózással látták el, 123 köbcentis kétüteműjéhez pedig háromfokozatú sebességváltót csatlakoztattak, ezáltal megfutotta a 65 km/órát. A sorozatgyártás 1947-ben indult el, majd hamarosan kigördült a némileg módosított B és C, továbbá a klasszikus robogóköntösbe bújtatott LC és LD.

A szemfüles Piaggio

A Lambretta történetének van egy érdekes mellékszála. Innocenti eredetileg Corrado D’Ascanio repülőtervezőt bízta meg első robogójának elkészítésével, ám mindkettőjük számára hamar világossá vált, hogy elképzeléseik távol állnak egymástól, ezért néhány prototípust követően elköszöntek egymástól. Igen ám, csakhogy D’Ascanio nem szerette volna, ha süllyesztőben végzi az általa kigondolt önhordó karosszériás robesz, ezért felkereste a szintén motorgyártásban gondolkodó Enrico Piaggiót, aki le is csapott a lehetőségre. Így született meg a Vespa, ami később meghódította az egész bolygót.

Miután a jellegzetes külsejű, fürge és megbízható vasak elnyerték az olasz közönség tetszését, az ötvenes évek második felétől egyre csak jöttek az újabb és újabb modellek, nem mellesleg Innocenti előrukkolt néhány speciális járművel is.

Sok zöldséges, pék és gazdálkodó örömére 1957-ben elindult a zárt fülkés Lambro gyártása. Ez a szűk sikátorokban is használható járgány évtizedekkel később is az utcakép része volt Olaszországban

Kihoztak például egy olyan összecsukható lakókocsit, amihez egy, a motorkerékpár köré felállítható sátor is tartozott. Sőt, 1949-ben megjelent az elöl kettő, hátul egykerekű FB áruszállító, majd 1952-ben ennek fordított elrendezésű, ezáltal jobban vezethető verzióját is megépítették.

A KSR Group lett a megmentő

Az első időszak gömbölyded mopedjeit a hatvanas évektől követték a szögletesebb Li, SX, TV és GP típusok, de sajnos a Lambretta – az autók egyre nagyobb térnyerése okán – hamarosan már csak vegetált az öreg kontinensen, és egykori partnere, a British Leyland Motor Corporation sem tudta kihúzni a bajból.

Az egyik utolsó fazon, a J sorozat. A Lambretta név a Lambrate folyóból ered, mert annak partján állt a motorgyártó csarnok

Közben 85 éves korában elhunyt Ferdinando Innocenti, így azt sem élhette meg, hogy az indiai kormány végül megegyezett a bankokkal és a Lambrettával, ebből kifolyólag 1972-ben az észak-indiai Lucknowba költöztették a gyártósorokat, ahol 1997-ig folytatták a többnyire a régi alapokra épülő két- és háromkerekű gépek összeszerelését.

Miből lesz a cserebogár?!

Európában nagy hagyománya van a klasszikus, kétütemű Lambretták tuningolásának, kiváltképp az angolok erősek a 150-es, 175-ös és 200-as gépek felpaprikázásában. Érdemes megnézni ezt a videót, melyből ízelítőt kaphattok arról, mit lehet kihozni egy ötvenes éveiben járó, eredetileg 10-15 lovas kávédarálóból:

A kétezres évektől kezdve az osztrák KSR Group  többször is megpróbált együttműködésre lépni a Lambretta jogait birtokló angol és indiai vállalkozásokkal, hogy feltámasszák a tradicionális márkát, azonban nem jutottak dűlőre. A fordulatot 2017 hozta el, amikor ajánlatott tettek a Lambrettával kapcsolatos valamennyi jog megvásárlására.

A V200 nemcsak városi használatra, hanem ingázó motornak is tökéletesen beválik. Temérdek praktikus extrafelszerelés kapható hozzá, nem mellesleg látványos díszítőelemekkel tehetitek egyedivé saját Lambrettátokat

Innentől kezdve felgyorsultak az események, és révbe ért az osztrák vállalat, mely azon nyomban megszervezte a távol-keleti gyártást, mi több mérnökei segítségével tervezett egy vadonatúj, a márka legszebb korszakát idéző modellt. A V-Special sorozat ötvenes, negyedliteres és 200 cm3-es erőforrással állt rivaldafénybe, s természetesen ma már hazánkban is kapható az összes stílusos kiegészítővel együtt.