A motor különlegessége, hogy mindössze tizennyolc darab készült belőle, és napjainkra csupán hét túlélő maradt. A Harley-Davidson háromkerekű fogatának komoly szerepet szántak a II. világháborúban…
Formatervének köszönhetően eltéveszthetetlen, milyen célokat kívánt betölteni 20. század zordabb időszakában. Európai piacra fejlesztették a trike-ot, akárcsak a BMW R75 oldalkocsis modellt. Ellenben a bajor kihívóval, a TA soha nem került sorozatgyártásba, ezért is számít hatalmas ritkaságnak, ami komolyabb gyűjtők radarján piros pontként villoghat, ahogyan rálelnek egy-egy eladásra szánt példányra.

Ismeretlen okok miatt nem lépett túl kezdeti fázisán a fejlesztés, és nem vált belőle szériaérett modell. Persze feltételezhetjük, hogy nem volt elég idő tökéletesíteni a motort a háború sújtotta időkben, ám később ez is előnyére vált a motornak, hiszen ma így igazi ritkaságnak számít.

Noha a TA nem teljesíthetett katonai szolgálatot, ugyanez nem mondható el leszármazottjáról, amit csak WLA néven ismerünk. Kicsit gyengébbre sikerült modell vált belőle, mint a TA-ból, ugyanis ez utóbbi 1114 köbcentis V2-es háromkerekű volt 40 lóerős maximális teljesítménnyel, míg a nagyjából 90 ezer darab WLA a Servi-Carból származó, 737 köbcentis erőforrással indult harcba.

A WLA tehát tömegjármű lett, a TA viszont megmaradt ritkaságnak, mely az évtizedek alatt a gyűjtők egyik kedvenc Harley-Davidsonja lett.