Martiné a pole Katarban, Bastianini remekelt, Quartararo csak szenvedett

Martiné a pole Katarban, Bastianini remekelt, Quartararo csak szenvedett

              - Címkék |Cikkek, Események, Versenyek

Szereti Jorge Martin ezt a pályát, hiszen tavaly itt szerezte meg élete első pole-ját. Vasárnap is a legjobb helyről indulhat, igaz, ehhez szükség volt a szélárnyékra is, amit Pol Espargaro adott neki a célegyenesben.

Marc Marquez folytatta a tavalyi szélárnyékkeresést, ugyanis mindkét Q2-es gyorskörét így futotta, ami első soros rajthelyet jelentett számára. Martin és Marquez közé Enea Bastianini állhat fel, így a szabadedzéseket felülírva Ducati 1-2-t láthattunk Katarban.

A második sorba egy Ducati, egy Aprilia és egy Honda sorakozhat fel Jack Miller és az Espargaro testvérek személyében. A Suzukik – az eddig mutatott teljesítményükkel szemben – most beleszürkültek a mezőnybe, Joan Mir ugyanis csak a 8., Alex Rins pedig a 10. helyet szerezte meg.

De ha már halovány teljesítményől van szó, akkor mit mondjunk a Yamaháról? A regnáló világbajnoknak már a kvalifikáció első szakaszában is el kellett indulnia, vagyis a szabadedzések alapján nem tudott rögtön az első tízbe kerülni. Nagyon szerény a Yamaha végsebessége, ami Katarban hatalmas hátrány, a többiek pedig (látszólag) előrébbléptek az utóbbi hetekben, így csak a 11. és 12. hely lett a yamahás párosé. Nem örülhet Pecco Bagnaia sem, aki a 9. rajthelyet csípte el. Folytatás a futammal honlap délután négykor. Még több eredményt és érdekes statisztikát itt találtok az első versenyhétvégéről. Még több érdekesség a MotoGP-ről: Ádám MotoGP-blogja.