Ismét új végsebességcsúcs született a királykategóriában – ezúttal Jorge Martin vette át a stafétát a korábbi rekorder Johann Zarcótól.
A mugellói nagydíj második körében a Pramac Ducati pilótája elképesztő, 363,6 km/órás sebességet ért el a célegyenesben. A korábbi csúcs tavaly született Katarban, ahol Zarco 362,4 km/órával száguldott el a sebességmérőpont előtt. Vajon hogyan lesznek évről évre ennyivel gyorsabbak a motorok? Nos, meglepő, de a sisakoknak is köze van az eredményekhez…
Sokat gyorsultak a GP-motorok a bukósisakok fejlesztéseivel
Jelentősen gyorsabbak a mai GP-motorok, mint elődeik, hiszen a francia Zarco előtt még 2019-ben állítottak fel új csúcsot, ráadásul akkor „csak” 356-tal hasított a korábbi rekorder, Andrea Dovizioso. Tény, hogy egyre kifinomultabbak és jobb köridőkre képesek a királykategóriáját motorjai, így részben ez is hozzájárult a múlt héten született, 363,6 km/órás csúcshoz, de ez csak egy tényező a sok közül.

Kétségtelen, hogy a szerencse is kellett hozzá, ugyanis a rossz edzéseredményt elérő Martin a középmezőnyben motorozott, ezért számos pilóta szélárnyékát kihasználva előzhetett az egyenesben, de persze a szélárnyék a többieket is segíti, így ez sem elég önmagában az elképesztő rekordhoz. Mivel köztudottan a Ducati a leggyorsabb az egyenesekben és ez a márka állította fel az utolsó három csúcsot, az olasz erőforrásnak is nagy szerepe volt az eredményben,
azonban van itt még egy részlet, amiről gyakran megfeledkezünk: a bukósisak formája.
Hiszen bármennyire is a tankra koppintja az állát a versenyző, a bukó részben kilóg a plexi mögül, ezért a tervezők munkaórák százain át tökéletesítik a formáját, hogy minél kisebb legyen a légellenállása. Hogy ezzel mennyit nyernek a pilóták, arról már Mark Eilledge, a Shark UK mérnöke mesélt.
Folyadékdinamika segítségével tökéletesítik az új Shark sisakokat
Több mint egy évtizede alkalmazunk számítógépes elemzéseket a tervezés során, mégpedig az úgynevezett számítási folyadékdinamikát (CFD) hívjuk segítségül. Ez a számtalan területen (pl. űrkutatásban) alkalmazott módszer alkalmas rá, hogy egyszerre csökkentsük a légellenállást és a sisak mögött kialakuló légörvényeket, így a sportban szerzett tapasztalataink révén lesznek csendesebbek, kényelmesebbek a közútra szánt fejvédőink is, mint például a Spartan GT.
Azért figyeltünk fel a légörvényekre, mert több pilóta panaszkodott, hogy a célegyenes végén, 340-350 km/órás sebességnél már erősen rángatta a sisakot és persze a motorosok fejét a szél, amikor a féktáv elején kibújtak a plexi mögül. Többek között a korábbi, azóta tökéletesített a Race-R Pro és Race-R Pro GP sisaknál is tapasztaltak ilyet, ám a jelenséget sikerült megszüntetnünk a számítási folyadékdinamika segítségével. A tesztekből ugyanis kiderült, hogy ha két hosszanti ívet alakítunk ki a héjon, az gyakorlatilag kioltja a turbulenciát és jobban összpontosíthat a pilóta a kanyarra.

Eközben azt is megfigyeltük – folytatta –, hogy a sisak és a bőrruha púpja között is kialakulhatnak légörvények, melyeket a bukó hátulján található, kacsafarokra emlékeztető idommal küszöböltünk ki. Az eredmények bizonyították az elméletet, ugyanis már az első méréseken 2,5 km/órával volt gyorsabb a versenyző az új sisakban, majd a továbbfejlesztett változattal még ezt is túlszárnyalták – mesélte Mark.
Így aztán csak a bennfentesek tudják pontosan, hogy mennyit nyertek a formatervezett bukóval, de boxutcai pletykák szerint 3-4 km/óra a különbség, így ennyivel lehetett gyorsabb tavaly Zarco – a saját nevével fémjelzett Sharkban – és jelenlegi rekorder Martin is legalább ennyit nyert az új bukóval.

A versenyzők tehát magasabb végsebességet és így jobb köridőt érhetnek el az aerodinamikailag tökéletes sisakban, valamint jobban összpontosíthatnak, mivel nem rázza a fejüket az idom okozta turbulencia. Mivel a pályán „tanultak” viszonylag gyorsan megjelennek az utcai fejvédőkön is, minden motoros jól jár a fejlesztésekkel – csendesebb, kényelmesebb sisakban utazhatnak, ami hosszú távon pihentetőbbé, élvezetesebbé és nem mellesleg biztonságosabbá teszi a motorozást.
Képek: Shark és Motorcyclenews, (X) – Támogatott tartalom