Pénteken kezdetét vette a Katalán Nagydíj hétvégéje a MotoGP-ben, és minden edzésen látszott, hogy az Apriliával és főleg Aleix Espargaróval számolni kell, legalábbis ami az egykörös tempót illeti. Espargaro az első szabadedzés kivételével a következő hármat is az élen zárta, az időmérőn pedig futott a miheztartás végett egy 1:38.742-es pályacsúcsot. Ennek köszönhetően övé lett a pole-pozíció hazai hétvégéjén.
Akadtak kihívói, hiszen Francesco Bagnaiával és Fabio Quartararóval kellett megküzdenie az utolsó körökben, de a tavalyi világbajnokság legjobbjai ezúttal csak a 2. és 3. rajthelyet tudták megszerezni. A második sorba három Ducati állhat fel holnap, a két pramacos versenyző (Johann Zarco 4., Jorge Martin 6.) közé az előző hétvégén is jól szereplő újonc Fabio Di Giannantonio ékelődött be. A harmadik sor kis vígasz lehet a Suzukinak, hiszen Alex Rins lett a 7., csapattársát, Joan Mirt viszont csak a 17. helyen találhatjuk.
A legjobb hondás Pol Espargaro volt a 10. helyen, KTM versenyzőt pedig legelőbb a 15. rajthelyen találunk Brad Binder személyében. A Yamahánál ugyanaz a forgatókönyv, mint eddig, Quartararón kívül egyik versenyzőjük sem tudott versenyképes lenni ezzel a technikával. Folytatás a holnapi versennyel. További eredmények
itt találhatók. Még több hírt és érdekességet a
MotoGP Blogon találhattok.
Új szállítási módot és komoly kedvezményt jelentett be a Motoralkatresz.eu: a vásárlók mostantól 30 000 forint feletti rendelés esetén díjmentesen kérhetik csomagjukat GLS csomagpontra vagy csomagautomatába, sőt a házhoz szállítás is lehet teljesen ingyenes.
Öt gyakori sebességhatáros tévhit a magyar utakon: utánfutó, autópálya, segédmotor és lakott terület vége tábla – bírságokkal és KRESZ-magyarázattal.
Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek száma, miközben a rolleres károk negyedét ittasan okozhatják.