Mikulás-csomagokat vittek óvodásoknak a Wind & Fire MC tagjai

Mikulás-csomagokat vittek óvodásoknak a Wind & Fire MC tagjai

              - Címkék |Kiemelt cikk

Példaértékű munkát végeznek a sokatmondó nevű, Wind & Fire Tűzoltó Motoros Alapítvány tagjai. Most éppen abban segítettek, hogy az óvodások megkapják csomagjukat a kétkerekű Mikulásoktól…

Ennek kapcsán kértük a klub tagjait, hogy meséljenek kicsit magukról.

Bemutatkozik a Wind & Fire MC

– Mikor alakult a klub?

A csatlakozás ötlete jó 15 évvel ezelőtt, 2006 elején fogalmazódott meg bennünk. Nem is kellett túl sokat várnunk, ugyanis a lánglovagokat tömörítő és világszerte működő szervezet 2007 április 23-án elfogadták  chapterünket Wind & Fire MC Hun Firefighters néven.

Motorosok a tolnai óvodában

– Mi volt a cél alapításkor, mit szerettetek volna elérni?

Elsősorban segíteni próbáltunk rászoruló kollégáknak, az égési sérüléseket szenvedett gyermekeknek, valamint a kórházaknak. Tudod, a karitatív tevékenységet olyannyira fontosnak tartjuk – emelték ki a tagok –, hogy csapatunk már az elején eltökélte egy alapítvány létrehozását. Újabb négy évet ugrunk előre az időben – folytatták a kalandos történetet –, egészen 2011-ig, amikor végül bejegyezték itthon a Wind & Fire Tűzoltó Motoros Alapítványt.

– Hány tagja van a klubnak?

Heten alkotjuk a Wind & Fire Tűzoltó Motoros Alapítványt.

A csapat tagjai a – saját erőből épített – klubház előtt

– Milyen fontosabb jótékonysági akcióitok voltak eddig az alapítvány létrehozása óta?

Már jóval előtte aktívak voltunk és próbáltunk segíteni, ahol csak tudtunk. Például

2006. augusztus 8-án az elhunyt tűzoltóbajtársak családjaiknak szerveztünk gyűjtést, amelyen rövid idő alatt közel félmillió forint gyűlt össze. Majd jött az alapítvány bejegyzése 2011-ben, ekkor először is részt vettünk mozgássérült gyermekek motoroztatásában, ezt követően pedig, az év végén egy gyermekotthon lakóinak gyűjtöttünk játékokat és szerveztünk Mikulás-ünnepséget.

Felsorolni is nehéz lenne minden akciónkat – tették hozzá –, tavaly télen például mi segítettünk eljuttatni a Van Helyed Alapítvány által gyűjtött adományokat egy tűzvész miatt otthonát vesztett családhoz. Ebben voltak bútorok, ruhaneműk, gyerekjátékok és tartós élelmiszerek is.

– Ha jól tudom, az elmúlt napokban sem unatkoztatok… Ezúttal mivel leptétek meg a gyerekeket?

Így van, most éppen az óvodákat látogattuk, hogy szebbé tegyük a kis lurkók napjait.

– Miért döntöttetek úgy, hogy éppen a Mikulás-ajándék lesz a következő akció?

Eljutott hozzánk a hír, hogy nagy terhet jelenthet az óvodáknak az akár több száz Mikulás-csomag megvásárlása. Ezért mi is beszálltunk, hogy segítsük a munkájukat, sőt személyesen vittük el a csomagokat a lurkóknak.

– Melyik óvodákban jártatok?

Két helyre jutottunk el: Dunaalmásra, a Kék Duna Óvodába és a tolnai Pitypang Óvodába.

– Mekkora intézmények ezek? Hány csomagra volt szükség?

Nem kis munka volt, mert összesen kb. kétszáz gyermekről beszélünk.

– Köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltatok és azt is, hogy ennyi embernek segítettetek az elmúlt években!

Ha Ti is megismernétek a klubot és az alapítványt, itt találtok további infókat róluk. Mi sok sikert kívánunk a lelkes lánglovagoknak, és ígérjük, hogy a jövőben is beszámolunk a klub jótékonysági akcióiról.